Előző bejegyzésünket követően egyeztetéseket kezdtünk a Közös Ország Mozgalommal (KOM), és kiderült, hogy az álláspontjaink közti különbség elsősorban retorikai természetű. Ez nem csekély különbség, hiszen a politikában a retorikának meghatározó szerepe van, de a különbségek ebben az esetben eltörpülnek amellett, hogy a cél közös: annak elősegítése, hogy a választók tudatosan és jól informáltan hozhassanak döntést 2018-ban. Tegnapi közös sajtótájékoztatónkon szó esett arról, hol vannak kapcsolódási pontok a két szervezet tevékenysége között (a teljes felvétel megtekinthető itt). De szó esett arról is, hogy nem baj, ha mindenki a maga módján beszél a közös célról, mert ahogy ma nem létezik „az ellenzék”, úgy nem létezik „az ellenzéki választó” sem. Ehelyett különböző beállítottságú ellenzéki – illetve nem kormánypárti – választók vannak, akiket különböző hangon, más-más hívószavakkal lehet eredményesen megszólítani.

Ennek kapcsán fontosnak tartjuk sorra venni, hogyan is állunk a közkézen forgó hívószavakkal, amelyeket az esélyes egyéni jelöltekre fókuszáló mozgalmak alkalmaznak. Legyen az első az előválasztás. A KOM álláspontjával kapcsolatos félreértéseket, amelyek a két héttel ezelőtti bejelentésüket követően elterjedtek a sajtóban, részben az „előválasztás”, „nulladik forduló" és hasonló kifejezések használata okozta. Ha úgy tekintünk egy reprezentatív közvélemény-kutatásra, mint ami egyfajta előválasztásként szolgál a versengő ellenzéki jelöltek között, azzal erősen túlterheljük ezt az egyébként hasznos és viszonylag objektív módszert. Az elején sokan úgy értették – bevalljuk, mi is –, hogy a KOM a „csak egy maradhat” elve alapján presszionálni akarja a kevésbé esélyes egyéni jelölteket a visszalépésre. Ma már jobban látszik, hogy a majdani közvélemény-kutatás alapján a KOM inkább ajánlatot kíván tenni: egyrészt a pártok felé, hol és hogyan érdemes koordinálniuk, másrészt a választók felé, ha a pártok részéről nem kerül sor erre a koordinációra.

Elképzelhető, hogy a baloldal számára valóban hasznos lett volna egy előválasztás, de mivel végül nem valósult meg, ez soha nem fog kiderülni. Így viszont az „előválasztás” kifejezéshez a baloldali útkeresés eddigi kudarca is hozzátapad. Ráadásul ennek használata egyesekben még mindig azt az illúziót keltheti, hogy – legalább választókerületi szinten – van remény az összefogásra, méghozzá a teljes ellenzéki összefogásra. Miközben többé-kevésbé egyértelmű, hogy a baloldal, a Jobbik, az LMP és a Momentum a politika logikájából következően nem hajthat végre teljes jelöltkoordinációt, mind a 106 választókerületben visszaléptetve az indulóikat egymás javára (eseti együttműködések persze elképzelhetők egyes pártok között). Aki ma reálisan gondolkodik, az több ellenzéki jelölttel számol a körzetek többségében, és ez a felállás aligha fog változni jövő tavaszig.

Ennek viszont sajnos vannak következményei az összefogás kifejezésre nézve is. Ezt mi is használtuk, sőt fontos szerepet szántunk neki, amikor úgy érveltünk, hogy a pártok összefogása – vagy egy pártok feletti összefogás – híján a választók összefogására van szükség. Ez nem jelent többet, mint hogy a szavazók megtehetik a pártok helyett, amire azok nem képesek: egy irányba szavazhatnak az egyéni választókerületekben, méghozzá az esélyesebb, a helyben erősebb ellenzéki jelöltre. Azt is be kell látnunk azonban, hogy az „összefogás” is erősen terhelt fogalom, méghozzá hasonlóképpen, mint az „előválasztás”. Egyrészt ehhez is hozzátapad a baloldal kudarca, másrészt – ha valaki nem jól érti, mit is akarunk üzenni „a választók összefogásával” – szintén túlzott várakozásokat ébreszthet. De a probléma ennél is többrétegű. A jelenlegi választási rendszer éppen azért káros a magyar politikai kultúrára nézve, mert természetellenes összefogáskényszerbe hozza az ellenzéki pártokat, meggátolva azok szerves fejlődését. Jellemző, hogy éppen azok a formációk állnak a legrosszabbul, amelyek (ismét) bementek az összefogás-zsákutcába: néhány hónappal a választás előtt még miniszterelnök-jelöltjük sincsen. Azok a pártok, amelyek ebből kimaradtak, jóval szervesebben tudtak építkezni, de közben ők is folyamatos nyomás alatt álltak az ellenzéki közvélemény részéről.

Az „összefogás” tehát, bár jó hívószó lehet bizonyos körökben, olyan többletjelentést hordoz, amely a mai politikai kultúra egyik legneuralgikusabb pontjához kötődik. Ezért döntöttünk úgy, részben a KOM bejelentésének – és annak sajtóbeli értelmezésének – hatására, hogy a magunk részéről minél inkább az általunk tett javaslat lényegét, a taktikai szavazást fogjuk a jövőben hangsúlyozni. Azt, hogy bár 2014 óta csak egy választási forduló van, továbbra is két szavazatunk van. Az egyiket kezelhetjük elvi szavazatként, amit a pártlistára adunk le, a másikat pedig taktikai szavazatként, amit – ha a Fidesz túlhatalmának korlátozásában vagyunk érdekeltek – célszerű helyben a legerősebb ellenzéki jelöltre leadnunk. Az eszerint történő szavazás alkalmas lehet a legszorosabb körzetek átbillentésére, és ezzel az újabb fideszes kétharmad megállítására. Ráadásul minél többen szavazunk így, annál több körzetet és annál több mandátumot veszíthet a Fidesz: akár 50 százalék alá is szorulhat az országgyűlésben. Ezzel pedig új helyzet állna elő az általa monopolizált magyar politikában.

A „taktikai szavazással” az egyetlen probléma, hogy nem igazán szerethető fogalom. Látszólag csak negatív jelentéstartalma van, mert a politikát az elvek helyett a taktikára szűkíti le. A kérdés azonban ennél jóval összetettebb. Egyrészt a Fidesz állított elő kész helyzetet azzal, hogy önmagára – és az általa fenntartott „centrális erőtérre” – szabta a választási rendszert, taktikai lépésekre kényszerítve ezzel mind az ellenzéki pártokat, mind a nem kormánypárti választókat. Másrészt, ahogy azt minden alkalommal hangsúlyozzuk, az elveit mindenki továbbra is ugyanúgy képviselheti a listás szavazatával, a taktikai elem csak az egyéni szavazatnál lép be. Az utóbbi pedig több puszta opportunizmusnál: azt üzeni a választónak, hogy legyen bármilyen kilátástalan is a nagypolitika, helyben a maga szavazatával igenis tehet a változásért, felléphet a kormányzati túlhatalommal szemben.

Ahogy hangsúlyozni szoktuk, a 2018-as választás fejben dől el és helyben dől el. Ha „helyben”, vagyis egyéniben tudatosan szavazunk, akkor a szavazatunk nem fog elveszni. „Fejben” viszont azt is helyre kell tennünk, hogy a taktikai szavazás nem egyszerűen a Fidesz opponálásáról szól. Fel lehet, sőt fel is kell tölteni pozitív tartalommal, legyen az a hatalom észszerű korlátozásának vagy egy élhetőbb, elviselhetőbb politikai kultúrának az igénye. Mi is erre törekszünk a továbbiakban.

Jó reggelt, Magyarország! Viszlát, kétharmad!

(Fotó: Index - kis lépés, nagy ugrás)

Ha szívesen segítenéd a munkánkat, itt olvashatsz bővebben arról, hogyan tudod ezt megtenni. A Facebook-oldalunkat pedig itt tudod követni.