Budapest mindig is másként szavazott, mint az ország többi része. 2002-ben jórészt a fővárosi szavazatokon úszott el a Fidesz újrázása; 2010-ben itt volt az a két egyéni választókerület, ahol baloldali jelölteknek sikerült győzniük; 2014-ben pedig az ellenzék által megnyert tíz körzetből mindössze kettő volt vidéki, a többi, vagyis nyolc pedig budapesti. Arra, hogy ma a főváros választásokat döntsön el, viszonylag kicsi az esély. A fentiek ismeretében azonban nyilvánvaló, hogy az újabb fideszes kétharmad megállítása szempontjából kiemelt szerep jut Budapestnek.

A legjobb kiindulópontot itt is a 2014-es választás adatai jelentik. Míg a Fidesz jelöltjei a 88 vidéki választókerületből húszban értek el 50 százalék fölötti eredményt, ezzel elméleti esélyt sem hagyva az ellenzék jelöltjeinek – ez a vidéki körzetek 23 százaléka, vagyis majdnem minden negyedik –, addig a fővárosban egyetlen választókerület sem volt, ahogy a fideszes jelölt ekkora többséggel győzött volna. A 18 budapesti egyéni választókerületből az ellenzék nyolcat megnyert, a maradék tíz közül ötben pedig 5 százalékon belüli volt a különbség az első helyen végzett fideszes és a másodikként befutott ellenzéki jelölt között. (Ilyen szűk különbség tíz helyen volt az országban, és, mint láthatjuk, ennek fele a fővárosban.) Elméleti esély tehát minden budapesti körzetben lett volna az ellenzéki győzelemre, és a Fidesz által elnyert körzetek felében egy hajszálon múlt – volt, ahol mindössze pár tucat szavazaton –, hogy végül nem a baloldali összefogás jelöltje futott be.

Hogy a jó esélyek dacára miért nem „vitte el” mégis az ellenzék Budapestet? Mert a főváros nemcsak a kormányhoz való viszony szempontjából különbözik az ország többi részétől, hanem az ellenzékhez való viszony szempontjából is. A 2014-es választáson a budapesti körzetekben jól láthatóan volt egy plafonja a Jobbiknak: míg a párt jelöltjei a vidéki körzetekben akár 30 százalékos eredményt is hoztak, addig Budapesten a 6–14 százalékos tartományban maradtak, a legjobb egyéni teljesítmény 17,78 százalék volt (Léhmann Viktor, XXI. kerület). Az önállóan induló LMP jelöltjei ellenben az országos átlagnál jobban szerepeltek, a legjobb eredményt a párt akkori legismertebb arca, Schiffer András érte el (13,65 százalék, V. kerület). A 30 és 40 százalék között teljesítő baloldali jelöltek mellett tehát két másik jelölt is indult, akikre jelentős számban szavaztak a kormányváltásban érdekelt választók, de az ő szavazataik így nem érvényesültek. A Fidesz jelöltjei pedig, második forduló nem lévén, már 35–40 százalékos eredménnyel is elvihettek egy-egy fővárosi körzetet.

Mire számíthatunk 2018-ban? A Fidesz az utóbbi két évben szinte kizárólag a biztos szavazóinak politizált, ezért úgy tűnhet, hogy feladta Budapestet. Ennek szimbóluma a hármas metró felújítása körüli huzavona, de számos egyéb megoldatlan problémát vagy politikai gesztust is említhetnénk, amelyekből könnyű arra a következtetésre jutni, hogy a kormánypárt gyakorlatilag lemondott a fővárosi voksokról. De tényleg erről van szó? A helyzetnek van egy másik, jóval cinikusabb olvasata is: az, hogy a Fidesz felmérte, hogy nem kell annyit fektetnie Budapestbe, mert az egymás ellen induló formációk itt osztják meg legbiztosabban a kormányellenes szavazatokat.

Ha ez volt a kormánypárt számítása, akkor egyelőre bejönni látszik. Míg 2014-ben biztosan lehetett tudni, hogy a fővárosban a baloldal állítja a legesélyesebb ellenzéki jelölteket, addig most, különösen Botka László visszalépése óta keveset tudunk, ami biztosra mondható. Ma még nem látjuk, hány párt indít komolyan vehető jelölteket, és hogy lesz-e a pártok között bármiféle koordináció. Akár még az is előfordulhat, hogy lesz egy vagy két „klasszikus” baloldali jelölt (MSZP–DK, Párbeszéd és Együtt, illetve ezek különböző kombinációi), önálló jelölteket indít az LMP és a Momentum, és persze saját jelölttel szerepel a Jobbik. Mindez valahol érthető is lenne, hiszen a kisebb pártoknak a főváros az elsődleges terepük, a Jobbik pedig – akár létezik még a korábban említett plafon, akár nem – aligha mondana le arról, hogy minden körzetben saját jelöltet indítson. Ha viszont ez történik, akkor magára hagyott Budapest ide vagy oda, megint csak a nevető harmadik koreográfiája érvényesül, és a Fidesz fogja elvinni az ellenzék elől az elvileg nyerhető körzeteket.

Ez persze a lehető legrosszabb forgatókönyv, de jelen állás szerint még összbaloldali együttműködésre is kicsi az esély, nemhogy összellenzékire. És nem kell négy-öt ellenzéki jelölt, kettő-három is épp elég ahhoz, hogy a 2014-es szétszavazás megismétlődjön. Márpedig ha a budapesti körzetek többségét nem sikerül az ellenzéknek elhoznia, akkor nemhogy a kormányváltásnak nem lesz semmi esélye, de a Fidesz könnyen újra kétharmados többséget szerezhet. Igen sok múlik tehát azon, hogy a budapesti szavazók mennyire tudatosan voksolnak majd 2018-ban.

Mégis mi a teendő ebben a helyzetben? Először is ha a pártok különböző okokból képtelenek az összefogásra, akkor Budapesten különösen fontos, hogy megvalósuljon a választók összefogása. Az ezzel kapcsolatos javaslatunkról korábban részletesebben is írtunk, de a lényege az, hogy tudatában kell lennünk: az országgyűlési választáson két szavazattal rendelkezünk. Az országos listára leadott szavazatunkat kezeljük elvi szavazatként, és adjuk arra a pártra, amelyiket legszívesebben látnánk kormányon, vagy éppenséggel arra, amelyiket a legkisebb rossznak tartjuk. Az egyéni jelöltekre leadott szavazatunkat viszont kezeljük inkább taktikai szavazatként, és adjuk a legerősebb, legesélyesebb ellenzéki jelöltre. Ha nem így teszünk, ez a szavazatunk el fog veszni, és csak a Fidesz újabb kétharmados győzelmét támogatjuk vele. Ahhoz, hogy az utóbbit megakadályozhassuk, egyéniben nem a szívünk, hanem az eszünk szerint kell szavaznunk, különösen Budapesten.

Van azonban egy másik feladat is. Míg 2014-ben könnyű volt megmondani, hogy a fővárosban melyik párt állítja a legesélyesebb jelölteket, addig ez most jóval nehezebb lesz. Nehezebb, de egyáltalán nem lehetetlen. Amikor nyilvánossá válik az egyéni jelöltek listája, erre a kérdésre feltétlenül vissza kell majd térnünk. De a feladat addig is adott: elvinni az üzenetet minden választóhoz, és ezen belül minden budapesti választóhoz, hogy pontosan tudják, mi múlik a szavazatukon 2018-ban.

Jó reggelt, Magyarország! Viszlát, kétharmad!

(Fotó: Index - CEU-tüntetés: sokan, de mégsem elegen?) 

A választók összefogásával kapcsolatos javaslatunk itt olvasható, itt pedig arról tudhatsz meg többet, hogyan juttathatjuk el mindenkihez ezt az üzenetet. Ha nem akarsz lemaradni semmiről, kövess bennünket a Facebookon is!