Milyen reményekkel tekintsünk április 8-a elé? Kezdjük ott, hogy nyolc éve ez az első választás, amelyikben benne van a meglepetés lehetősége. 2014-hez képest teljesen más a kampány dinamikája, régóta először nem kizárólag a Fidesz tematizálja a közbeszédet, és most a kormánynak vannak kínos ügyei, nem az ellenzéknek. Az utóbbiról persze nem lehet elmondani, hogy igazán jól teljesített volna, de legalább fontos budapesti körzetekben lesz koordináció. Ahol pedig nem lesz, ott az állampolgárok egyre nagyobb számban tudnak arról, hogy enélkül is szavazhatnak az esélyes ellenzéki jelöltre. A taktikai szavazás története ugyanis mára felépült.

A hódmezővásárhelyi áttörés óta sok minden megváltozott. Míg előtte elsősorban csak állampolgári kezdeményezések képviselték a taktikai szavazás ügyét, addig ma már a nyilvánosság jelentős része ezzel foglalkozik. S míg korábban – a jelöltállítás és a választási kampány kezdete előtt érthető módon – kevés információ volt az esélyes ellenzéki jelöltekről, most már mintha túl sok is lenne. Megjelentek az úgynevezett esélyes-listák (a mi szóhasználatunkban: ajánlások), és vannak, akik attól tartanak, hogy a számos közkézen forgó névsor összezavarja a választókat. Sorra jelennek meg cikkek és nyilatkozatok az eltérésekről, miközben azzal kevesen foglalkoznak, milyen arányú az egybeesés a különböző megfontolásokra épülő ajánlások között. Éppen ezért érdemes egy kicsit rendet tenni a kérdésben, és új szemmel tekinteni az esélyes-listákra.

A kormányváltás kulcsa a magas részvétel, továbbá az, hogy bármelyik pártra szavazunk is listán, egyéniben a legesélyesebb ellenzéki jelöltre adjuk a voksunkat. A Viszlát, kétharmad! következetesen ezt képviseli október óta, és most már erről beszélnek az újságírók és a politikusok is.

Jogos kérdés azonban, honnan fogja tudni a választó, hogy az ő körzetében ki a Fidesz esélyes ellenzéki kihívója. Vannak körzetek, ahol ezt nem nehéz megmondani. Például azok a budapesti jelöltek, akik 2014-ben is győzni tudtak, és most MSZP–Párbeszéd színekben indulnak, egész biztosan esélyesek. De ugyanígy nem nehéz megmondani, hogy Gyöngyösön Vona Gábor (Jobbik) az esélyes kihívó.

Márki-Zay Péter váratlan győzelme ugyan csak egy helyi választás eredménye, de országszerte reményt adhat a kormánnyal elégedetlen választóknak. Különösen ha a megfelelő következtetéseket vonjuk le abból, ami vasárnap Hódmezővásárhelyen történt.

Hogyan állítható meg áprilisban a Fidesz? Taktikai szavazással. Ha listán a kedvenc pártunkra szavazunk, egyéniben viszont a legesélyesebb ellenzéki jelöltre, akkor számos egyéni körzet átbillenthető az ellenzék javára. Ha a Fidesz 15–20 körzetet veszít, nem lesz kétharmada, ha 40–50 körzetet veszít, az egyszerű többsége is veszélybe kerülhet.

De honnan tudjuk, ki a körzetünkben a legesélyesebb ellenzéki jelölt? Sokan azt hiszik, hogy ezt nem lehet kideríteni, mert minden körzetben sok esélyes jelölt közül kell választani. A jó hír, hogy ez nem így van. Öt pontban elmondjuk, miért nem.

Hogyan lehet áprilisban megállítani a Fideszt? Úgy, hogy az ellenzéki választók listán a kedvenc pártjukra szavaznak, egyéniben viszont a legesélyesebb ellenzéki jelöltre. A jelenlegi erőviszonyok mellett csak így veszíthet annyi parlamenti helyet a Fidesz, hogy ne legyen kétharmada, vagy jobb esetben a kormányalakításhoz szükséges 50 százaléka se.

Megállítható-e 2018-ban a Fidesz? Igen, taktikai szavazással. Ha listán a kedvenc pártunkra, egyéniben viszont a helyben legesélyesebb ellenzéki jelöltre szavazunk, akkor számos egyéni választókörzetet át lehet billenteni, és el lehet nyerni a kormánypárttól. Ha a Fidesz 15–20 körzetet veszít, biztosan nem lesz kétharmada. Ha 40–50 körzetet veszít, az egyszerű többséget is elbukhatja.

Egyre többen hallják és értik azt az üzenetet, amit a Viszlát Kétharmad Mozgalom is képvisel. Kapunk azonban olyan hozzászólásokat is, hogy az ötlet nem rossz, de úgyse fog működni. Ha így állunk hozzá, akkor valóban nem fog. Mi ezzel szemben úgy állunk hozzá, hogy a taktikai szavazás működni fog, és azt is elmondjuk, hogy miért.

A Fidesznek kétharmada lesz 2018-ban, ha nem egyenesen négyötöde. Az ellenzéknek kétharmadot kell szereznie 2018-ban, majd új törvények alapján új választást tartania. A Fidesznek nem is kell a kétharmad, mert már minden törvényt meghoztak, ami nekik fontos. Talán jobb is, ha a Fidesznek kétharmada lesz, mert az ellenzék reménytelen, itt az ideje a tisztítótűznek. Ha az ellenzék nem fog össze, káosz lesz. Ha az ellenzék összefog és nyer, káosz lesz. Számos ilyen és ehhez hasonló állítást hallani manapság a legkülönbözőbb megszólalóktól (vagy időnként ugyanazoktól, akiket szemmel láthatóan nem zavar a köztük feszülő ellentmondás). Az év végéhez közeledve érdemes rendet vágni ezek között, és végiggondolni, mégis mi várhat ránk 2018-ban.

Amikor elindult a Viszlát, kétharmad! blog, majd az arra épülő mozgalom, sokan nem értették, mit akarunk a kétharmaddal. Hiszen el kell söpörni a Fideszt, egyszerű, mint az egyszeregy, nem? Szeptember óta azonban sok víz lefolyt a Dunán, és most mintha az ellenkező végletnél tartanánk: a sajtóban egyre többen írnak az (állítólag) várható Fidesz-négyötödről, és a Facebook-oldalunkra érkező kommentek, üzenetek egy részéből is árad a tömény pesszimizmus. Ebben a lélektani helyzetben igyekszünk választ adni a felmerülő kérdésekre, majd ezek nyomán tisztázni, pontosan miről is szól a kezdeményezésünk, mit akarunk elérni és mit várhatunk az általunk javasolt taktikai szavazástól.

Le lehet-e győzni demokratikus versenyben a Fideszt? Egyáltalán van-e még demokratikus politikai verseny Magyarországon? Ezekre a kérdésekre az ellenzéki közszereplők és szavazók különböző válaszokat adnak, meggyőződésüktől és vérmérsékletüktől függően. Egy biztos: aki rajtvonalhoz áll a 2018-as választáson, az hallgatólagosan mindkettőt elismeri. Ahogy mi is ebből indulunk ki, amikor azt próbáljuk tudatosítani a választókban, hogyan hasznosulhat legjobban a szavazatuk ebben a rendszerben. A hét eseményeit figyelve azonban nem kerülhetjük meg azt a kérdést, hogyan torzul ma a politikai verseny Magyarországon.