Viszlát, kétharmad!

Viszlát, kétharmad vagy viszlát, Fidesz?

2017. november 15. - Viszlát!

Mióta a Viszlát, kétharmad! elindult, és előálltunk a választók összefogását célzó javaslatunkkal (vagyis arra buzdítunk minden nem kormánypárti választót, hogy listán adja a voksát a neki legszimpatikusabb pártra, egyéniben viszont szavazzon az esélyesebb ellenzéki jelöltre), két kérdést szoktunk rendszeresen megkapni. Az egyik, hogy mégis honnan tudhatja az ember, ki a választókerületében a legesélyesebb ellenzéki jelölt; a másik, hogy miért a kétharmadnak mondanánk búcsút, és miért nem a Fidesz megbuktatását tűzzük a zászlónkra. Az első kérdéssel sokat fogunk még foglalkozni, hiszen ez a 2018-as választás egyik kulcskérdése. Most viszont a másodikra igyekszünk minél egyértelműbb választ adni.

Megszoktuk, hogy aki a választók mozgósításában érdekelt, az általában magasra emeli a retorikai tétet. Ennek megvan a maga lélektani jelentősége: ezért törekszik minden párt arra, hogy saját miniszterelnök-jelöltet állítson – még ha nem is mindig sikerül kitartania mellette –, és ezért beszélnek még a 2–3 százalékos ellenzéki formációk is arról, hogyan fogják eltakarítani az útból a 35–40 százalékra mért kormánypártot. De nem kizárólag a pártok élnek ezzel az eszközzel: újabban a kormánykritikus civil mozgalmak is hajlamosak egyre magasabbra tenni a lécet. Elég a Közös Ország Mozgalomra utalnunk, amely a választási rendszer azonnali átalakítását követelte, bármi volt is ezzel Gulyás Mártonék pontos célja (akár a választók egy részének mozgósítása, akár az ellenzéki pártok egy asztalhoz ültetése egy jól körülhatárolható ügy kapcsán).

A dolog lélektana tehát érthető, csakhogy ez a stratégia jól láthatóan egyre kevésbé működik. Hiába mondja ugyanis külön-külön minden párt, hogy meg fogja buktatni a kormányt, ha közben a számok alapján ez nem tűnik reálisnak. Tudjuk, hogy egy közvélemény-kutatás nem közvélemény-kutatás, de azt is tudjuk, hogy a tendenciákra már lehet és kell is adni. És a mérések hónapok, sőt évek óta a Fidesz egyértelmű fölényét mutatják. Ebben a helyzetben egyre disszonánsabb azt hallani, hogy a pártok önállóan készülnek kormánybuktatásra. Nem csoda, hogy egymás után jelennek meg azok a kezdeményezések, amelyek a köztük lévő szakadékot próbálják áthidalni: lassan se szeri, se száma az olyan javaslatoknak, amelyek az ellenzéki pártoknak egy közös választási pártban való (ideiglenes) felolvadását vagy 106 közös ellenzéki jelölt indítását szorgalmazzák. Ennek a lélektana is érthető, de ezek a felvetések sajnos még a pártok céljainál is kevésbé reálisak.  

Amikor a Viszlát, kétharmadot! elindítottuk, egy olyan javaslatot akartunk letenni a választók elé, amely reális megoldást kínál az ellenzék megosztottságából fakadó problémára. Egy olyan javaslatot, amely abból indul ki, hogy a választók képesek arra, amire a pártok nem: a minél teljesebb körű összefogás megteremtésére az egyéni választókerületekben. Ezt viszont úgy tudtuk megtenni, hogy épp ellenkező módon gondolkodunk, mint a pártok. Az utóbbiak külön-külön azt mondják, hogy „Viszlát, Fidesz!”, de a jelen állás szerint kétharmados Fidesz-győzelem lesz belőle. Mi ellenben azt mondjuk, hogy „Viszlát, kétharmad!”, és azt javasoljuk, hogy nézzük meg mi lesz belőle. Vagyis ne a maximális célból induljunk ki (kormányváltás), mert arra egyetlen ellenzéki szereplőnek sincs reális forgatókönyve. Hanem induljunk ki egy reális forgatókönyvből, amely biztosan alkalmas a minimális cél teljesítésére: a legrosszabb lehetőség, a kétharmad elkerülésére.

Ha a választók összefogása, vagyis az erősebb ellenzéki jelöltre való taktikai szavazás működne az egyéni választókerületekben, akkor 2014-hez képest több körzetet vihetne el az ellenzék, és a Fidesz kétharmada szinte bármilyen listás eredmény mellett elkerülhető lenne. Ehhez ráadásul arra sincs szükség, hogy minden választó így szavazzon, hiszen biztosan lesznek körzetek, ahol kisebb számú tudatos szavazó is átbillentheti az eredményt. Ezért a választónak „megéri” egyéniben az erősebb jelöltre szavazni, hiszen a szavazata szoros eredmény esetén akkor is döntő lehet, ha sokan nem így szavaznak (szemben egy esetleges listás átszavazással, ami csak akkor „érné meg”, ha a választó biztos lehetne abban, hogy mindenki más is az adott pártra szavaz). Ráadásul senkinek sem kell feladnia az elveit: listán mindenki szavazhat a neki tetsző pártra, míg egyéniben élhet a lehetőséggel, hogy taktikai szavazatot adjon le a kétharmad megállítása érdekében.

A kormányváltással szemben a kétharmad megállítására tehát van reális forgatókönyv. De ha jobban belegondolunk, a jelenlegi politikai helyzetben még a kormányváltásnak is ez lenne az egyetlen reális forgatókönyve. Az ugyanis ma szinte elképzelhetetlen, hogy egyetlen párt vagy pártszövetség listán megelőzze a Fideszt, míg az elképzelhető, hogy ha ez a stratégia igazán jól működik, akkor a Fidesz túl sok mandátumot veszít ahhoz, hogy képes legyen egyedül kormányt alakítani. Ez vélhetően a legtöbb, amit az ellenzék a 2018-as választásból kihozhat. Nem tudjuk pontosan, mi történne akkor, ha a Fidesz nem lenne képes egyedül kormányt alakítani; azt viszont biztos, hogy ebben az esetben a magyar politikai élet komoly változásoknak nézne elébe.

Mindezt végiggondolva erős túlzás lenne kiadni a „Viszlát, Fidesz!” jelszót. De azt is tudnunk kell, minél több választó mondja együtt, hogy „Viszlát, kétharmad!”, annál nagyobb az esélye, hogy az eredmény túlmutasson a kétharmad megakadályozásán. Ahhoz viszont, hogy a választók összefogása minél szélesebb körű legyen, nemcsak a legaktívabb kormányellenes szavazókat kell megszólítani. Természetesen őket is meg kell szólítani, hogy tudják, mivel tehetik a legtöbbet 2018-ban a Fidesz hatalmának korlátozásáért. De szólnunk kell azokhoz is, akik már túl sok irreális tervet hallottak, ezért egyre kevésbé látják értelmét, hogy elmenjenek szavazni. Őket pedig egyetlen dologgal tudjuk megszólítani: egy reális tervvel.

Fontos, hogy minél pontosabban értsük, mit jelent a választók összefogása, és hogy mi következhet belőle. De azt is meg kell értenünk, hogy sokaknak és sokféleképpen kell átadnunk ezt az üzenetet, hogy a dolog valóban működjön. Lesz, akinek a kétharmad megállítását kell majd hangsúlyoznunk, és lesz, akinek a Fidesz kisebbségbe szorításának lehetőségét. Egy biztos: bármelyik legyen is a célunk, azt jelenleg ezzel a stratégiával érhetjük el. És ha ezt megértettük, tegyünk meg mindent azért, hogy rajtunk kívül is minél többen megértésék.

Jó reggelt, Magyarország! Viszlát, kétharmad!

 

(Fotó: Index - a delete-hez előbb restart kell)

 

Ha szívesen segítenéd a munkánkat, itt olvashatsz bővebben arról, hogyan tudod ezt megtenni. A Facebook-oldalunkat pedig itt tudod követni.

A bejegyzés trackback címe:

https://viszlatketharmad.blog.hu/api/trackback/id/tr2313277553

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az ellenzéki szavazók 5 legnagyobb élethazugsága 2017.11.22. 10:31:31

Nem csak a FIDESZ-t nem lehet leváltani, ha az ellenzéki szavazó hazudik magának, de a 2/3 megtörésére is elúszhat az esély, ha pár hazugságban hisz a kormányváltásra törekvő választó. Aki magának is hazudik, elhiszi ezt az 5 mítoszt, az a kormánypárto...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

api99 2017.11.15. 15:09:08

Az szimpatikus abban, amit csináltok, hogy a választókhoz beszéltek és nem arról, hogy a pártok mit és hogyan kell csináljanak. Pontosan tudjuk, hogy milyen önző és haszonleső társaság az un.demokratikus ellenzék minden politikusa. IS.
De ha mondjuk el is érnénk azt, hogy a fidesz 50% alá kerüljön, mi lenne azután?
ov megvásárolna kilóra annyi ellenzéki képviselőt, hogy meg legyen az 50+1
Szerintem a kb. 3 millió nem kormánypárti választónak azt kell megértenie, hogy a legesélyesebb kihívóra szavazzanak. Magyarán mindkét szavazatát a jobbikra kell adnia. Ha ez országosan felmegy 2,2-2,5 millióra megvan a kormányváltás. ugyanis a többség felé húz a választási rendszer.

Sanz 2017.11.15. 17:30:28

@api99: A Jobbik nem minden esetben az esélyesebb párt, de abban igazad van, hogy elég sok egyéni körzetben (nagyjából az ország közel felében) a Jobbik a második erő.
Viszont a nagyvárosokban, Budapesten, és pár még korábbi MSZP-s kerületben a baloldali szavazók egyelőre többen vannak (csak nagyon széttagoltak).
Szóval ezért fontos, hogy körzetenként más és más stratégia szerint kell az embereknek szavaznia (igaz, ezt leegyszerűsíthetjük úgy, hogy városban baloldal, vidéken Jobbik).

Az pedig, hogy a Fidesz 50% alá kerül, az nagyon is jó, mert kompromisszumra fog kényszerülni. Illetve ha csak egy-egy képviselőjük belátja, hogy nem akar tovább asszisztálni a maffiakormányzáshoz, máris kialakulhat annak az esélye, hogy tényleg igazi rendszerváltás legyen.

kószák egyike 2017.11.15. 18:40:19

Arra nem kaptam választ, hogy honnan fogja Joli néni tudni, hogy ki az esélyes ellenzéki jelölt és kire kell húzni ha nem akarja a fideszt.

api99 2017.11.16. 01:44:39

@Sanz:
mint írtam akkor van esélye változásnak, ha a jobbik alakíthat kormányt.
Ha a fidesznek kevés hiányzik a többséghez, meg fog venni képviselőket bármelyik csoportból, hogy 50+1 legyen neki. Ennyi.
Így pont annyira fog tenni más véleményekre és a népre is mint eddig.
Ha viszont arra bíztatnátok a népet, hogy az egyetlen leváltásra esélyesre kell mindenhol országosan szavazni, na akkor lenne csak normális váltás.
De mégis mit érnél kompromisszumokkal? Egyáltalán hogy gondolod? A nert kell lebontani. Egyébként is mikor kötött ov kompromisszumot? Képtelen olyan körülmények közt létezni, a komfortzónáján ilyesmi kívül van. Mindenképpen kitörne a helyzetből.
Tehát az országosan leváltásra esélyes pártra kell szavazni mindenhol. Egyéniben és listán is. Csak ekkor válhat leválthatóvá a jelenlegi kormány. Minden más eset bukó - és nem csak 4 évre, mert a ner annyira beeszi magát a társadalom minden szövetébe már, hogy csak akkor lesz leváltható a fityesz, ha ov visszavonul.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2017.11.16. 05:43:09

Megértem, ha valakinek nem tettszik a Fidesz kormányzása, de tiszta szívvel azt mondani, hogy bármi jobb nála, nem lehet.
Legyen kormányon a DK és az MSZP, akik nem voltak hajlandó még kormányozni sem, csak a lopás számított és bármilyen külső, idegen erőt kiszolgáltak? Avagy a végső menedék az a Jobbik, amelyiknek köszönhetjük a Magyar Gárdát, a Hatvannégy Vármegyét, és amelyikről most azt sem tudjuk nácik, vagy baloldaliak?
Csak azért mert nem tettszik valami, még rosszabbért harcolni?
Mert most úgy néz ki, az irányadó többség inkább eltűri a Fidesz arroganciát, mint a baloldal teszetosza sodródását.
Meg van, kire szavazok és nem a Fidesz, de ettől függetlenül nem látok reálisan létező jobb választást, mármint azok közül, akik valóban kormányt képesek alakítani. A kétharmad megakadályozása meg csak nagyon kicsit képes korlátozni őket.

Ushuaia 2017.11.16. 08:48:53

@kószák egyike: legegyszerűbb az lenne, hogyha mindenki aaz egyéni listán a legelső jelöltre szavazna...
mindentől függetlenül, akkor lenne esély, hogy Mari néni, aki utálja a fideszt, odategye az X-et a körzetében lévő legelső jelöltre, amelyik nem kormánypárti.
Mivel az egyes választási körzetben egyenként sorsolják ki a sorrendet, előnyben lesznek az országos listát állító pártok...

Ushuaia 2017.11.16. 09:11:03

A lehető legegyszerűbb üzenet kell!
Változást akarsz?
Szavazz az egyéni listán szereplő LEGELSŐ ELLENZÉKI jelöltre!

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2017.11.16. 10:41:36

@Ushuaia: Ez komoly? Nem kellene inkább értelmes kommunikációt, az embereket érintő problémák felismerését és normális politikai taktikát elvárni az ellenzéktől? Mert ez tenné őket valódi alternatívává, nem pedig a mániákus orbánozás.

felucca02 2017.11.16. 10:49:36

@megamovieboy: Az embereket érintő pronlémákat az ellenzék már mind felismerte, egyetlen kivételével: fel kellene tennie a csipeszt az orrára és elkezdeni migránsozni, telipofával. A fidesz csak nézne.
Na mindegy. A magam részéről csipesz az orromra és megyek szavazni a jobbikra, ha ezen múlik a kormányváltás. Nem szimpik, de nem gátlástalan bűnözők, tehát máris kisebb rossz.
A társadalom pedig sajnos túl műveletlen ahhoz, hogy egy Momentum például megüsse az ingerküszöbét...

Szalay Miklós 2017.11.16. 10:50:28

Kormányváltás... Álmodik a nyomor. Bocs.

MACISAJT 2017.11.16. 10:53:25

"Nem tudjuk pontosan, mi történne akkor, ha a Fidesz nem lenne képes egyedül kormányt alakítani; azt viszont biztos, hogy ebben az esetben a magyar politikai élet komoly változásoknak nézne elébe."'

Lószart, mama.
Mivel az egyedüli kormányképes politikai erő az Orbán vezette Fidesz-KDNP, abban az esetben amennyiben egy ellenzékiek által hőn áhított obstrukció összejönne és Orbánék nem szereznék meg az abszolút többséget, akkor ugyanaz történne mint
Merkel Németországában.
Egy darabig szöszölnek és alkudoznak egy koalíciós kormányról(mondjuk az LMP-vel).
Aztán ha nem megy, széttárják a kezüket és jöhetnek az előrehozott választások.
Melyek eredménye már nem kétséges, hiszen két választási kampányt simicsek sem bírna ki anyagilag...

2017.11.16. 10:54:02

Az a gond, hogy a szavazók nagy része szívesen emlékszik a kádári időkre és a fidesz erre rájátszik. A legjobb lett volna az országnak, ha Kádár halála előtt kinevezi Orbánt az utódjának, aki nyugodtan továbbvihette volna az országot a kádári úton.
Nem kellett volna időt és energiát pazarolnia a rendszerváltás nevű színjátékra. Most ott tartunk mintha 2000-ben lennénk rendszerváltás nélkül. Az ország visszarendeződött az egypártrendszerbe, ahol a legtöbben kapnak egy kis koncot, hogy csöndben maradjanak. A jogállamiságot elfelejthetjük, helyette utazhatunk, költözhetünk nyugatra. Sajnos úgy tűnik, hogy 15-20 évet elpazaroltunk a demokrácia felé vezető úton, ami sokaknak félelmetesnek tűnik, ezért visszakoznak és húzzák magukkal azokat, akik arra tartanának.

felucca02 2017.11.16. 10:54:28

@megamovieboy: Még egy reakció. Mivel a kormánypárt is mániákus hülyeségekkel szólít meg rengeteg embert, így van esélye, hogy rengeteg ember fogékony a mániákusan ismételt faszságokra. Miért ne orbánozhatna hát mániákusan az ellenzék? Egyszerű, van valóságalapja, bárki fel tudja fogni, nem kíván sok észmunkát, mozgósítja az emberben rejlő rosszat, tehát működhet.

DFK 2017.11.16. 10:57:18

Bakker, és mi lesz a kormányváltás másnapján? Mit csinál egy Jobbik-DK-MSZP-LMP-EGYÜTTPM-STB koalíció? Ki lesz a miniszterelnök: Vona, Gyurcsány, Szél?

Amúgy nem ez a kérdés, hanem az, hogy milyen nagyon nyer a FIDESZ?

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2017.11.16. 10:57:39

@felucca02: Az orbánozás akkor működne, ha lenne alternatíva.
A Jobbik meg először ne legyen széljobbos, ne zsidózzon, ne nácizzon. Még el fog tartani egy ideig amíg ezekről leszoknak, addig ne legyenek kormányon!

alfacharlybravo 2017.11.16. 10:57:58

@felucca02: Tényleg nagy műveletlenség, hogy nem szeretjük hazánk ellenségeit és a totál ostoba kormányzásképtelen zsákmányra éhes jobbikot. Mondom én aki eddig jobbikra szavaztam, amíg jobbik volt.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2017.11.16. 10:59:38

@felucca02: Mármint a Jobbik ne is cigányozzon, meg úgy általában ne akarjon posztnáci pártnak kinézni gárdástúl, vármegyéstűl!

MACISAJT 2017.11.16. 11:05:35

@DFK: "Bakker, és mi lesz a kormányváltás másnapján? Mit csinál egy Jobbik-DK-MSZP-LMP-EGYÜTTPM-STB koalíció?"

:P Olyan ez mint egy Hieronymus Bosch festmény...
Ülnének egymással szemben és mormolnák hogy "jesszusmária, győztünk"...:P

felucca02
" A magam részéről csipesz az orromra és megyek szavazni a jobbikra, ha ezen múlik a kormányváltás. Nem szimpik, de nem gátlástalan bűnözők"

Mélyen igaz...
Szinte már megszerettétek simicseket, schlecht csabát, zazriveczet..

Muhaha

MACISAJT 2017.11.16. 11:09:11

@megamovieboy: "A Jobbik meg először ne legyen széljobbos, ne zsidózzon, ne nácizzon. Még el fog tartani egy ideig amíg ezekről leszoknak"

És mondd, ha ezekről leszoknak, mi maradna belőlük?:P
De nyitva a pálya:mondjon valaki a jobbiktól egy darab reális, megvalósítható ötletet, amivel kormányoznának.
Egyet.
Mert a gárdamellényen, kgbélán , simicseken kívül eddig max. a bérunióra tellett, ami az iq-30-soknak szántak...

consul 2017.11.16. 11:14:30

@api99: igen-igen, de a Jobbik mitől lenne jobb kormányon mint a Fidesz? Szilágyi György vagy Volner János féle sudribunkókat szintén nem akarnék ott látni...

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2017.11.16. 11:18:20

@MACISAJT: Simicska. Ő maradna a Jobbikból. Neki legalább annyi esze volt, hogy ne kezdjen a szocikkal. :D

consul 2017.11.16. 11:18:31

@Ushuaia: Biztos, hogy jó lenne az országnak egyilyen szempont alapján megválasztott parlament? Hol itt a kormányprogram? Mit akarunk elérni? Az nem program, hogy NEFIDESZ, hanem helyette mi.

MACISAJT 2017.11.16. 11:27:52

@megamovieboy: "imicska. Ő maradna a Jobbikból. Neki legalább annyi esze volt, hogy ne kezdjen a szocikkal. :D "

Tévedés.
simicsek és puch már régóta fel- és elosztotta egymás között amit lehetett.

Killary Fucking Clingon 2017.11.16. 11:28:02

Szopni fogtok, újra,
mert a magyar nem akar liberális balos fostengerben élni.

2017.11.16. 11:31:54

@Killary Fucking Clingon: Te is fogsz szopni, nyugi. Rád is sorkerül, de akkor már hiába fogsz sírni. Jogaid nem lesznek.
Miattad nem is aggódom, mert megérdemled. Csak azért a pármillió emberért aggódok, akiknek már most is csak a szopás jut.

Kivlov 2017.11.16. 11:37:21

Csak egy apró kérdés: egy kormányváltás után miért lesz jobb?

MACISAJT 2017.11.16. 11:44:13

@Kivlov: "Csak egy apró kérdés: egy kormányváltás után miért lesz jobb? "

Válasszuk ketté: csupán az elvakult Orbán-gyűlölő idiótáknak és a hatalomra bármi áron ácsingózóknak lenne jobb.Nekik is csak egy rövid időre.
Mivel pont úgy járnának mint a böszme a 2006-os győzelmével: ami aztán számukra egy katasztrófába torkollott.

Cycmen 2017.11.16. 11:50:01

@Kivlov: Csak egy apró kérdés: egy kormányváltás után miért lesz jobb?

Erre nincs utalás. Csak jobb lesz! Szokás szerint nincs tervük, de nem is lehet, mert nekik kívülről mondják meg mit kell tenni! Soros, EU, USA, de alkalomadtán a románok vagy a szlovákok esetleg a migránsok!

nemecsekerno_007 2017.11.16. 11:50:20

Itt ilyen sok ember él anyagi biztonságban, hogy ennyit tud aggódni a demokrácia, a választások, a jogállam miatt. A blogolásról, kommentelésről nem is beszélve. De akkor ki van a boltban??!!!

Kivlov 2017.11.16. 11:56:09

@Cycmen:
A magyarnak épp mindig az rossz, ami van.
Az meg nem esik le neki, hogy ami utána jön, az még rosszabb lesz.
(Többek között) Ezért istenítik most, 25-30 év távlatából Antallt meg Hornt. Amikor meg ott voltak, a nép páros lábbal rúgta őket s*ggbe. :D

felucca02 2017.11.16. 11:57:47

@consul: Mivel jelenleg sincsen semmiféle program, semmiféle kormányzás, semmiben sem lenne rosszabb, mint most.
Most két fő csapásirány van kormányzás helyett: kommunikáció és lenyúlás.
ha ez a kettő megszűnik és ugyanúgy nincsen kormányzás, már élhetőbb hely lenne ez az ország.
Tudom, nem valami fényes pályát vázolok fel, de hát ilyen emberanyaggal ide jutottunk. Nincsen más út.

2017.11.16. 12:01:49

@Kivlov: a legrosszabbnál minden jobb

felucca02 2017.11.16. 12:03:23

@Killary Fucking Clingon: Te abban a tévedésben vagy, mint annyian közületek, hogy a "magyar" politikailag képzett, tudatosan mérlegelő, cselekedeteit végiggondoló állampolgár. Tudja mi az, hogy bal, meg mi az hogy jobb, meg tudja, mi az, hogy konzervatív, meg liberális, ésatöbbi.

Namost, rossz hírem van. A"magyarnak" fogalma sincsen ezekről. Megy, zsigerből csinál valamit, aztán, ha rosszul éli meg a következményeket, akkor hibáztat valaki mást. Ergo a magyar simán szavaz a "liberális fostengerre", ha valami miatt az kéthetes időtávlatban előnnyel kecsegtet számára.

felucca02 2017.11.16. 12:05:20

@nemecsekerno_007: Nem, nem élek anyagi biztonságban, ahogy senki sem. Ennek ellenére veszem a fáradtságot és elmondom a közügyekről a véleményemet. Akkor is el fogom mondani, amikor majd sokkal nagyobb bizonytalanságban fogok élni, mert ez számomra fontos tere az életnek.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2017.11.16. 12:07:09

@pityókaborsommelier:
Haha! A legrosszabb! :)
Sztálin, Hitler, Pol Pot, Mao, IS az kutyafüle, na de az Orbán, az aztán az igazán gonosz! :D

Cycmen 2017.11.16. 12:07:14

@Kivlov: Az meg nem esik le neki, hogy ami utána jön, az még rosszabb lesz.

Mostanában már a nagy többségnek világos a képlet! Ez a viszlát kétharmad, viszlát Fidesz kb. olyan mint nekem a holnapi randim Angelina Jolie-val. Lehet hogy nem jön össze! :D

felucca02 2017.11.16. 12:08:29

@Cycmen: Mint már írtam, ha megszűnik az uszítás, a mindennapos hazudozás a pofámba, ha megszűnik a személyi kultusz és a királyság intézménye, ha nem magyarázzák meg nekem inden nap, hogy az én érdekemben loptak el valamit, már sokkal-sokkal jobb lesz.
És neked is, hidd el.

2017.11.16. 12:09:35

@Kivlov: Nem tudni, hogy jobb lesz-e. De ez nem ok arra, hogy beletörődjünk, hogy szar az élet.
Persze a fidesz hívek nem örülnének a változásnak. Mert milyen ember is a fidesz hívő?
Ők azok, akik már nem tudnak dolgozni (nyugdíjasok), akik nem is akarnak dolgozni (kisebbségiek), ezért aki több pénzt ad, arra szavaznak. Vannak olyanok, akik nem szeretnek dolgozni, nem is értenek ahhoz, ami a szakmájuk, ennek ellenére magas pozícióban kerülnek a kapcsolataik miatt. Ezek az emberek utálják a demokráciát, viszont szeretik az akolmeleget, ahol nem kell önállóan gondolkodni, nincs szükség gerincre. Ez a társaság az, aki leszarja az országot, a jövőt, csak a saját érdekeit nézi és annak a fidesz felel meg a legjobban.

Bolshevik 2017.11.16. 12:13:37

@roli101: kihagytad, hogy a fideszesek teliholdkor kisgyerekeket áldoznak a Sátánnak

Cycmen 2017.11.16. 12:15:38

Egyszer egy aljas, de nem hülye politikus azt mondta, hogy bármit lehet csinálni, mert az emberek elfelejtik! Na ez így igaz és a ballib már hatalmon is lehetne, ha nem emlékeztetné az embereket saját aljasságára!
Amikor annak örülnek hogy büntet minket az EU! (a kormányt, de mi szopunk)
Amikor a határon túli magyarok nem, de a migránsok igen!
Amikor Soros a jófej!
Amikor a rezsicsökkentés rossz!
Amikor merjünk kicsik lenni!
Soroljam?
Köszi ballib!

felucca02 2017.11.16. 12:16:07

@Cycmen: Lehet, hogy olyan. De nyilvánvalóan egyszer a fidesz is megbukik. Lehet, hogy nem holnap, de sok cérna van, ami elszakadhat. Én most legreálisabbnak a vezír mentális állapotának rosszabbodását látom, ha ő kidől, szétesik a rendszer, egymást fogják felfalni a most második sorban állók.

eßemfaßom meg áll 2017.11.16. 12:16:29

@felucca02: "ha megszűnik a személyi kultusz és a királyság intézménye,"

Költözz el gyorsan Angliából :)

felucca02 2017.11.16. 12:17:27

@Bolshevik: Lehet hülyülni, még meg is mosolygom, de szomorú, hogy nincsen tényleges mondanivalód erre.

telkoe 2017.11.16. 12:18:37

@Cycmen:
A mostani magyar baloldal elődei csak a Szovjetúnió katonai támogatásával voltak képes 1948ban hatalomra jutni és 1956ban hatalmon maradni. Önállóan semmire sem alkalmasak, a szovjet katonák nélkül legnagyobb lehetőségük hogy beállnak a Jobbik mellé csicskának a hatalom kis szeletéért. Ilyen szar emberanyaggal, ahol régi kádárkomcsi káderekból kivakarózott haladó baloldali értelmiség castingolgat én intrikálgat harmadrendű politikai bohócokkal sok más esélyük nincs.
Ha nyernek, legföljebb remélhetik hogy Simicska kegyelmes úrelvtárs visszatartja a Jobbik azoknak a részeit akik nem igazán kedvelik a szétrohadt MSzMPból megmaradt szemétmagyarozó komcsi csőcseléket.

Sexual Harassment Panda 2017.11.16. 12:18:42

@api99: a jobbik azért nem jó, mert nem mindenki akar kilépni az eu-ból, rs csatlakozni Oroszországhoz, illdtve nem az "iszlám az emberiség utolsó reménye".

eßemfaßom meg áll 2017.11.16. 12:18:56

@roli101: "akik nem is akarnak dolgozni (kisebbségiek)"

jaja az összes megélhetésicigány arra szavaz aki adókedvezményre alakítja át a szociális segélyezést :)

nem veszed észre mennyire hülyeségeket vagy képes összeírni ha nem használod az agyad?

Cycmen 2017.11.16. 12:20:18

@felucca02: ha megszűnik a személyi kultusz és a királyság intézménye,

Ti tartjátok fenn! Állandóan mindenért mindig Orbánoztok, (de tényleg) és annyira unalmas hogy aki eddig nem bírta, az is mellé áll!
Tök egyszerű ez is, nem értem miért nem jöttök rá!

2017.11.16. 12:24:48

@Madnezz: Ez most itt és most van. A múltat már nem tudjuk megváltoztatni, legalább a jövőnkről tegyünk. Te pedig pitizz tovább a gazdinak.

Mérnork 2017.11.16. 12:26:11

@roli101:
"Ők azok, akik már nem tudnak dolgozni (nyugdíjasok), akik nem is akarnak dolgozni (kisebbségiek), ezért aki több pénzt ad, arra szavaznak. "
Megyó "jóléti rendszerváltása" még véletlenül se erről szólt anno, ugye? Csak akkor akik rá savaztak azok büszke demokraták voltak, akik megtörték az orbáni diktatúrát szerintetek. ;-)

felucca02 2017.11.16. 12:26:15

@Cycmen: Tök érdekes, hogy téged nem zavar, hogy a bölcs vezért útmutatásokat ad. A katonák a jegyzettömbbel még hiányoznak mellőle, de szerintem rövidesen meglesznek azok is. Annyira, de annyira kíváncsi vagyok ennek a lélektani okára! Miért nem zavar? Miért nem szúrja ki szemedet?

Nem, mellé nem áll senki, azok már ott vannak, kitartanak halálukig a vezír mellett. Esetleg néhányan óvatosan elodalognak.

A többire van valami mondanivalód?

felucca02 2017.11.16. 12:28:00

@Mérnork: Nem, ez mindenképpen, minden oldalon óriási gáz, hogy van egy esendő tömeg, amelyik ígéretek alapján dönt el választást, és várja a sültgalambot. Akár ide szavaz, akár oda, ez egy gennyes torzulat a magyar politikában.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.16. 12:28:41

A nép nem akar európai demokráciát. Ehelyett nyugalmat, büszkeséget, fejlődést szeretne.

Kétharmada pedig nemigen lesz a Fidesznek, sőt mindent meg fog tenni a Fidesz, hogy ne legyen meg. A várható 60 % pont elég a kényelmes kormányzáshoz.

Cycmen 2017.11.16. 12:28:54

@felucca02: Egyetértek, kivéve a mentális állapotot. Abban azért egyezzünk meg, hogy egy pártot közel harminc évig sikeresen vezetni nem hülyék szoktak!
Az is tény, hogy egyszer menni fognak. Pont ezért vagyok a plafonon amikor az ellenzék kerítésbontás, meg migránspárti csak azért hogy keresztbe tegyenek Orbánnak! A migrik itt maradnak!

Cycmen 2017.11.16. 12:31:09

@felucca02: :" Tök érdekes, hogy téged nem zavar, hogy a bölcs vezért útmutatásokat ad. A katonák a jegyzettömbbel még hiányoznak mellőle, de szerintem rövidesen meglesznek azok is. "

Na menj a faszba! Szánalmasan debil vagy.

felucca02 2017.11.16. 12:31:35

@eßemfaßom meg áll: Ez mgélhetésicigányozás, ez most mire volt jó? Mi mellett, vagy mi ellen volt érv?

Ha amellett, hogy az országban nem működnek a jól kitalált, intelligensebb rendszerek, mert senki nem hajlandó áldozatot hozni, ezért aztán elburjánzik a primer üzengetések és primitív lepénzelések rendszere, akkor értelek és igazad van.

És ez nekünk jó? Fenntartható?

2017.11.16. 12:31:50

@eßemfaßom meg áll: Te is biztos évek óta kisebbségiekkel dolgozol és beszélgetsz napi szinten, mint én. És biztos én értem félre, amit mondanak. Mint azt, hogy a választás napján kaját és pénzt osztanak a fideszesek nekik. Ők nem úgy gondolkodnak, mint a normális emberek (kivéve a fideszesek), akik gondolnak a jövőre, a gyerekeik jövőjére. Csak az aznapi dolgokat képesek értelmezni. Aki a választás napján többet ad, arra szavaznak. Ennyi.

felucca02 2017.11.16. 12:34:34

@Cycmen: Ez nem jó válasz. ne azzal foglalkozz, hogy debil vagyok-e, hanem hogy te hogy látod ezt a jelenséget. Mert, hogy látod, abban biztos vagyok, még szinte abban is, hogy nem tetszik, csak van valami, ami miatt elviseled.

felucca02 2017.11.16. 12:37:42

@Cycmen: Mentális állapot: Nézd, Sztálin is legutolsó pillanatáig rettegett vezér volt, pedig mindenki tudta, hogy mi az ábra. Ma a fideszben úgy lehet előrejutni, hogy nyalsz és nem úgy, hogy önálló gondolatokat fogalmazol meg. Ez lehet a vezérség sikere, de ettől még nem lesz jobb az országnak.

felucca02 2017.11.16. 12:39:06

@Cycmen: ja, majd elfelejtettem: hol vannak a migránsok?

Sexual Harassment Panda 2017.11.16. 12:40:58

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: szerintem elengedhetetlenül fontos évente pár millió kődobáló szakember betelepítése.

felucca02 2017.11.16. 12:45:34

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Erre most van fejlődés helyett helybenjárás, nyugalom helyett megfojtjuk egymást (erre biztat a miniszerelnök is), büszkeség meg...ki lenne büszke és mire?

De valóban nem kell demokrácia, inkább döntse el egyvalaki, mi jó a népnek.

Cycmen 2017.11.16. 12:48:23

@felucca02: ja, majd elfelejtettem: hol vannak a migránsok?

Anyában.

felucca02 2017.11.16. 12:51:11

@Cycmen: Én úgy tudtam, Törökországban.

közép dunántúli régió 2017.11.16. 12:53:36

A jelek szerint reménytelen küldetést vállaltatok, a Fidesz népszerűsége ugyanis csak nő és nő. Itt erre van szükség: migráncs, Soros, emútnyócév, ezzel tökéletesen ki lehet elégíteni a népet. Ez az ország elveszett.

felucca02 2017.11.16. 12:58:32

@közép dunántúli régió: Ez így van. De legalább mondjuk ki, váljék világossá!
Nehogy valaki azt higgye, hogy az intelligens, tudatos választópolgár megfontolt döntésének következtében tartunk itt. Ez így már mindjárt világos, ha nem is rózsás helyzet.

DFK 2017.11.16. 13:00:36

@felucca02: szólok, hogy az ellenzék egyik vezéralakja mondta."tudtuk, hogy amit mondunk az nem igaz". Ennyi a kormányváltás utáni nem hazudozásról...

felucca02 2017.11.16. 13:04:41

@DFK: Ez teljesen jogos. De most akkor mit csináljak? Mondjuk, ez az önkritikus hang most nagyon hiányzik, nem lehetne visszahozni?

DFK 2017.11.16. 13:21:59

@felucca02: Önkritikus???Ez az évezred vicce, ugye?

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.16. 13:27:53

@felucca02:

Éppen a liberálisok nem akarnak demokráciát manapság,...

BéLóg 2017.11.16. 13:32:04

Aha, a Jobbik. Amelyik illusztris képviselője kábé másnap, hogy bekerült a 20. kerületi önkormányzatba, lakást utaltatott ki a rokonának.
Az emberek tényleg azt hiszik, hogy van olyan politikus, aki nem lop? Mekkora (bal)faxok!
A hatalomban lévő politikusok úgy kezdik, hogy ha jön valaki új, azt AZONNAl lekorrumpálják, akkora összeggel meg egyébbel, amennyit bírnak illetve az illető elfogad. EKKOR ő is KÖZÉJÜK tartozik már és mindenki hepi.
KIZÁRT hogy egy tiszta ember ott maradjon, őt MINDENKI (igen, szerencsétlenek, MINDENKI, balos, jobbos, közepes) támadni fogja, mert kizárólag a szarral bekent embertől nem kell félni.
Aztán mehet a cirkusz a népnek.
Ha pedig valakit sehogy sem lehet lefizetni, semmivel, azt kinyírják, annak vége.
Ez a politika, EZT tanulják Amerikában és minden "demokráciaképzőben", ahol egymás mellett ül az észak koreai tanonc, a német képviselő, a magyar forradalmár meg a többi. Mind ugyanazt tanulják.
A politika prostitúció, mindenütt striciket meg kurvákat találunk.

A Fidesznek nem kétharmada, de négyötöde lesz, az emeszpé, lmp, együtt be sem jut, a Jobbik óriásit bukik, a DK valószínűleg átugorja a limitet.

MIx 2017.11.16. 13:34:57

Orbán sajnos jól ismeri a magyar néplelket: dögöljön meg a szomszéd lova is.
A magyar ember képtelen a kooperációra egy közös jó cél érdekében!
Orbán a gyűlöletkeltő kampányaival magához tudta láncolni a buta, gondolkodásra képtelen tömegeket.
Bizarr, hogy a kisebbség (~2,1 mió választó) legyőzi a többséget, mert azok tízfelé húznak, s nem tudnak összefogni, hogy ismét demokratikus országgá váljunk, s a diktatórikus rendszereket végleg magunk mögött hagyjuk.
Végre csatlakozhatnánk a nyugati demokráciákhoz, s elindulhatnánk a szervezett, hatékony társadalom felé, ahol a teljesítmények megalapozhatnák a magasabb jövedelmet.

1ghost 2017.11.16. 13:35:09

@BéLóg: Már megint itt nyalod a tolvaj, korrupt gazdád seggét te retkes bérhazudozó orbántroll.

Na takarodjál utcát seperni, árkot takarítani, szemetet szedni, hogy a hitvány fajtádnak valami hasznát is vegye a társadalom.

felucca02 2017.11.16. 13:38:45

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Fogalmad sincsen, mi a demokrácia, a liberalizmusról meg pláne, ezért aztán kár betűt vesztegetni rád.

felucca02 2017.11.16. 13:40:52

@BéLóg: Ez is jó, mert legalább keményen, határozottan érjük el a gödör alját, nagy puffanással. Lesz majd itt sírás-rívás.
Aztán majd, onnan a nulláról, lassan lehet építkezni.
Hiába, azt hittük, hogy van ingyenebéd, de közben kiderült, hogy nincsen.

felucca02 2017.11.16. 13:41:56

@1ghost: Szerintem félreértetted BéLógot....

laci_52 2017.11.16. 14:01:57

Nem értem a poszt szerzőjét: mitől olyan nagy vívmány az, ha nem lesz kétharmada a Fidesznek? Már nincs is nagyon szükségük rá, hiszen a minősített többséget igénylő intézkedések javarészét már magvalósították. Innentől egy 52%-os parlamenti többséggel is simán kormányozhatnak még 4 évig.

Kivlov 2017.11.16. 14:08:06

@roli101:
"Ezek az emberek utálják a demokráciát"
Azt épp ti sz*rjátok le. Mert abban az a párt győz, aki a legtöbb mandátumot szerzi. És innentől kezdve nincs is miről beszélni.

Kivlov 2017.11.16. 14:08:50

@pityókaborsommelier:
Persze. Ezért nem akarja az ország se a maszopot, se gyurcsit, se az új szdsz-es gittegyleteket (momentum, lmp, pm stb.)

felucca02 2017.11.16. 14:15:03

@laci_52: Elsősorban lélektani súlya van. nem lehet rá állandóan hivatkozni. Aztán persze funkcionálisan sem baj, ha nincsen.

eßemfaßom meg áll 2017.11.16. 14:16:02

@felucca02: "Ez mgélhetésicigányozás, ez most mire volt jó?" kérdezd @roli101: elvtársadat, ő hozta ide őket "akik nem is akarnak dolgozni (kisebbségiek)" én csak arra mutattam rá ez mennyire öntököndöfés volt a részéről

eßemfaßom meg áll 2017.11.16. 14:18:07

@felucca02: "hol vannak a migránsok? "

Egyelőre a kerítés túloldalán. Te hol szeretnéd őket látni?

chrisred 2017.11.16. 14:24:48

@felucca02: A magyar gazdasági migránsok Nyugat-Európában.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.16. 14:33:11

@felucca02:

Mindkettőról jóval többet tudok, mint a ballib szavazók 99 %-a...

kvadrillio 2017.11.16. 14:40:04

EZT A HÜLYE KOKAINISTA ZSIDÓKURVÁT MIÉRT ÉS KI TARTJA 1 HETE AZ INDEX CÍMLAPJÁN ????? VAGY CSAK DIREKT ÍGY REKLÁMOZZÁK A HAVERJAI ŐT ???
Kelemen Anna megvédi Bánk Bánt és Madáchot a kulturális hanyatlástól

A playmate megvédi a bulvártól a k

felucca02 2017.11.16. 14:43:43

@eßemfaßom meg áll: Természetesen a saját hazájukban szeretném őket látni, ahogy minden normálisan gondolkozó magyar állampolgár.
Azért a kerítés túloldala, az erős túlzás, annál kicsit messzebb vannak.

2017.11.16. 14:46:19

@Kivlov: akkor koronázzanak meg engem

flydomi 2017.11.16. 14:53:08

@közép dunántúli régió:
Ez honnan veszed,hogy nő?Valahonnan kiszoptad?
Ja,a (kamu) felmérések ezt mutatják......

Cycmen 2017.11.16. 14:55:19

@Kivlov: Ezért istenítik most, 25-30 év távlatából Antallt meg Hornt.

Már akik istenítik. Persze ha visszagondolok Horn Gyulára, félistennek tekinthető a mai balos politikusok mellett!

eßemfaßom meg áll 2017.11.16. 14:57:08

@felucca02: "Természetesen a saját hazájukban szeretném őket látni" Ők viszont inkább európában szeretnének lenni, innentől kezdve kicsit problémás a dolog.

Ready2 2017.11.16. 15:08:39

Igazabol ket dolgot nem birnak felfogni ballibek:

1. Az egyszeru embereket a fidesz siman behuzza, egyreszt a kampannyal, masreszt a valasztasi koltsegvetessel/rezsicsokkentessel

2. Az atlag fehergalleros ember pedig, aki kicsit tobbet gondolkozik, az egybo latja, hogy nulla alternativa van, egyszeruen nulla. Ha a baloldali katyvasz vhogyan nyer, hogy a a peklapatba tudnanak kormanyozni, amikor annyit nem birnak eldonteni, hogy osszefogjanak vagy se, kulon vagy egyutt, 106 vagy nem es a programokrol meg szot sem ejtettunk. Olyan szinten lenne az orszag honapokig politikai/kormanyzati valsagban, hogy azt nehez elkepzelni

+1 A ballibnek vhogy mindig sikerul olyan ugyek melle beallni, amit az emberek vagy magasrol letojnak vagy egesz egyszeruen homlokegyenest mast gondolnak rola (itt nem megy a politikai korrekt balfaszkodas, halistennek teszem hozza, sem a nyugat elott mindenaron meghunyaszkodas)

Szoval ezeket figyelembe veve: nulla esely van a kormanyvaltasra es meg csak ertelme se lenne.

felucca02 2017.11.16. 15:33:56

@eßemfaßom meg áll: Ez nyilvánvaló, hiszen a telekommunikációnak hála, egyenes adásban nézhetik, hogy hogyan élünk Európában, miközben ők nem biztos, hogy holnap még élnek. Teljesen nyilvánvaló, hogy Európábn szeretnének lenni, hol máshol?
Ami még problémásabb, hogy előbb-utóbb itt is lesznek, akárhogyan is. Az egyenlőtlenségek ki fognak egyenlítődni.

Bafana 2017.11.16. 15:38:08

@Sanz: "ha csak egy-egy képviselőjük belátja, hogy nem akar tovább asszisztálni a maffiakormányzáshoz,"
Ne haragudj meg, így ismeretlenül, de nagyon naív vagy! Mindegyik fideszes képviselő Orbán kezében van. Tőle függ, tud róla mindent. Azért lehet fideszes képviselő.

felucca02 2017.11.16. 15:38:10

@Ready2: Erre csak annyit kívánnék megjegyezni, hogy kormányzás az most sincsen, tehát e szempontból nem lenne nagy váltás. Amit most kormányzásnak hívnak, az pénzenyúlás, propaganda és kommunikáció. Mindhárom nélkül simán meglennénk.

Azonkívül az intézményrendszer elműködget (szarul) anélkül is, hogy naponta húsz új törvényt hoznának, tehát olyan borzasztó nagy kormányzási szükséglet hirtelen nincsen.

Occam beretvája 2017.11.16. 15:48:31

Akkor mégis hogy ment ez olyan szarul a lieblingjeidnek?
Netalán mégis kormányozni akartak??
Na hát többé belátható időn belül nem fognak.Szokj hozzá, vagy vár a nagyvilág.:-)))

legális 2017.11.16. 15:53:34

@MIx: Barátom, kicsit sem vagy ám félrevezetve...
Írod - A magyar ember képtelen a kooperációra egy közös jó cél érdekében! - rasszistának tetszik lenni
Írod - Orbán a gyűlöletkeltő kampányaival magához tudta láncolni a buta, gondolkodásra képtelen tömegeket. - van valami kimutatásod a szavazók IQ szerinti összetételérő mondjuk pártlisták szerint, vagy csak úgy gondolod ezt a "tényt"?
Írod - Bizarr, hogy a kisebbség (~2,1 mió választó) legyőzi a többséget, mert azok tízfelé húznak, s nem tudnak összefogni, hogy ismét demokratikus országgá váljunk, s a diktatórikus rendszereket végleg magunk mögött hagyjuk. - nem is értem milyen többségről beszélsz. Aki nem szavaz az nem oszt nem szoroz, olyan fogalmakban beszélni meg hogy 95% nemDK-s, nem LMP-s, 90% nemMSZP-s vagy nemJobbikos, nettó butaság lenne. Az a rendszer nem demokratikus, sőt diktatórikus ami népképviseleti rendszerben más döntéseket hoz, mint a tied. Ebből következik, hogy amit te jónak látsz az demokratikus?
Írod - Végre csatlakozhatnánk a nyugati demokráciákhoz, s elindulhatnánk a szervezett, hatékony társadalom felé, ahol a teljesítmények megalapozhatnák a magasabb jövedelmet. - Komolyan a szivárvány+ fekete + érdektelen massza szerinted jó irányba vinne? Attól lenne szervezett, hogy nemOrbán? Nem kellene valami összetartó erő is, hogy elbírjátok a 40% érdektelent? Te úgy gondolod, hogy nyugati demokrácia+nemOrbán = magasabb fizetés? Nem vagy demagóg?

ben2 2017.11.16. 15:54:24

@Ushuaia:

"A lehető legegyszerűbb üzenet kell!
Változást akarsz?
Szavazz az egyéni listán szereplő LEGELSŐ ELLENZÉKI jelöltre! "

Ebben van ráció.

Az ellenzék szerint _bárki_ jobb lenne, mint a Fidesz, tehát ha sorsolás útján dől el, hogy ki kapja az ellenzéki szavazatokat, az számukra ugyanolyan jó megoldás kellene, hogy legyen, mintha a választónak a helyi esélyeket kellene mérlegelnie.

A "szavazz az elsőre a papíron" kampány egyszerű, eleget hangoztatva beleég az emberek tudatába.
Hogy melyik párt lesz a nyertes, meg sorsolás útján eldől.
Ez a megoldás semmivel sem kevésbé abszurd, mint bármilyen ellenzéki matekolás.

BéLóg 2017.11.16. 16:02:19

@1ghost: Figyelj ide Fingszellem! Tudom hogy a bíróságok lassan dolgoznak, idén volt már tárgyalásod a bolti lopás ügyben? Vagy a felfüggesztett miatt most már Tökölről írogatsz az engedélyezett időben?

Kivlov 2017.11.16. 16:08:03

@Cycmen:
"Persze ha visszagondolok Horn Gyulára, félistennek tekinthető a mai balos politikusok mellett"
No, erről beszélek. Hogy a magyarnak mindig épp az a rossz, aki van. Pedig jellemzően utána még rosszabb jön. :D

nemecsekerno_007 2017.11.16. 16:14:49

@felucca02: Nagyon rosszul se mehet ha ilyenekre van energiád.

6.Lenin 2017.11.16. 16:14:59

" Nem tudjuk pontosan, mi történne akkor, ha a Fidesz nem lenne képes egyedül kormányt alakítani; azt viszont biztos, hogy ebben az esetben a magyar politikai élet komoly változásoknak nézne elébe."

Valószinűleg még megosztottabb lenne az ország, ráadásul gazdaságilag is elindulna a csőd felé.
Ritka egy aljas elképzelés, hogy akadályozzuk meg a Fidesz győzelmét, de, hogy mi lesz utána?

Jobb megoldást nem tudunk kinálni, akkor inkább legyen minden még szarabb.
Csodálatos elképzelés.
És még csodálkozik valaki, hogy a béka seggénél van az ellenzék?

felucca02 2017.11.16. 16:17:11

@nemecsekerno_007: Nagyon rosszul sem. De mint mondtam, közéletben részt fogok venni, ez független attól, hogy jól megy, vagy roszabbul.

Ez így elfogadható, vagy kötekednél még egy picit?

nemecsekerno_007 2017.11.16. 16:19:00

@felucca02: Hajrá!! Én addig is igyekszek pénzt keresni, oszt majd látjuk mi lesz.

felucca02 2017.11.16. 16:21:23

@6.Lenin: Miért lenne megosztottabb? Ennél?

Ötvenszer leírtam, már a gyűlöletkampányok megszűnése klasszisokkal dobná meg a közérzetet, miért lenne hát még megosztottabb?

Gazdságilag miért indulna meg a csőd felé? Kinek a zsenije hiányozna? matolcsyé? vargáé? vagy Tállai nem telefonálna benzinügyben?

Mi lenne utána? Semmi nem lenne, elkezdenénk normalizálódni, eltűnnének a soros-plakátok, és péntekenként nem kellene meghallgatni a vezír agymenését a rádióban.

felucca02 2017.11.16. 16:22:01

@nemecsekerno_007: Jó, addig én is megpróbálok!

ben2 2017.11.16. 16:31:27

@felucca02:

"Ötvenszer leírtam, már a gyűlöletkampányok megszűnése klasszisokkal dobná meg a közérzetet, miért lenne hát még megosztottabb?"

Mitől szűnnének meg a gyűlöletkampányok?

"Gazdságilag miért indulna meg a csőd felé? "

Patthelyzet és kormányzóképtelenség egyetlen gazdaságnak sem tesz jót, ha ezt magyarázni kell, akkor felesleges magyarázni.
A jelenlegi ballib ellenzék pedig egyszer már elkúrta a gazdaságot, sanszos hogy kormányra kerülve megint ezt tennék.

felucca02 2017.11.16. 16:36:04

@ben2: Gondolom attól szűnnének meg, hogy a fidesznek nem lenne többé a közpénz a zsebében, hogy uszítson.

Nincsen patthelyzet, a kormány kiszállna a gazdaság kézivezérléséből, a piacok fellélegeznének, gazdaságunk megítélése, versenyképessége rögtön javulna.

6.Lenin 2017.11.16. 16:36:44

@felucca02:

"péntekenként nem kellene meghallgatni a vezír agymenését a rádióban. "

Nem is tudtam, hogy kötelező. Basszus, én n ritkán szoktam, meg közben néhe el is aludtam.
Most akkor kivégeznek?

Miért lenne megosztottabb? Mert mindenki a másikat hibáztatná.

És, ha káosz lenne mindenhol, ki irányitaná az országot?
Kéthavonta új választások, mocsok áradat ömlene egymás ellen.

Ismert volt a vt már néhány éve. Az is ismert volt már, hogy a győztes mindent visz, erős kormányt alakithat, bármit megvalósithat a saját elképzeléseiből.

Miért baromságon törte az agyét eddig a ballib tábor? Hol az a hires szürkeállomány? Vagy csak kamu volt?

Jobbat kell kinálni a jelenleginél és menne a kormányváltás minden erőlködés nélkül.

Nem arra kéne megkeresni a választ, hogy ez miért nem megy?

Ha meg végképpen nem megy, ma már tényleg el lehet menni. Mindenkinek jobb lenne.

rasztaszív 2017.11.16. 16:38:08

@ben2: "A jelenlegi ballib ellenzék pedig egyszer már elkúrta a gazdaságot"

ez csak egy ostoba,alaptalan mantra,nem érv.

rasztaszív 2017.11.16. 16:41:54

@6.Lenin: "Ha meg végképpen nem megy, ma már tényleg el lehet menni. Mindenkinek jobb lenne. "

ritka egy aljas elképzelés,hogy aki nem fideszes,az menjen innen.

felucca02 2017.11.16. 16:46:42

@6.Lenin: A helyzet az, vlagyimir iljics, hogy ennél nem lehet jobbat kínálni, mert a magyar ember ezt akarja. Ezért nem megy.

Jött egy kollégiumi társaság, megnézte, hogy a választópolgár lelke bugyrában hol van az a legsötétebb pont, a legnagyobb szennybugyor, amit ki lehet pukkantani, és kipukkantotta.

Jóérzésű ember ettől elfordul, de a többség nyammogva zabálja. Most te azt mondod, hogy ennek kellene aláígérni.

6.Lenin 2017.11.16. 16:50:18

@rasztaszív:

Az menjen, aki nem tud jobbat kinálni, de annak örülne, ha végképpen tönkremenne az ország, azok aljasak. Jobb, ha elmennének, nekik is, az országnak is.

Hol van ebben a Fidesz, fideszesek, vagy a nem fideszesek? Bárkinek megvan a lehetősége jobbat kinálni.

(most megszegtem a fogadalmam, de nehogy azt hidd nem tudom a választ , neked több válaszom nem lesz)

dare 2017.11.16. 16:50:20

A linket amit berakok ha végigböngészi valaki látszik, hol erősebb a jobboldal a baloldalhoz képest.
republikon.hu/media/9504/valasztasok_2014_ri.pdf

Nem a pártok fogják megmondani ki demokrata, és ki nem az, hanem a választók döntik majd el.
Én személy szerint szeretném ha listán és egyéniben is ugyanazt tudnám támogatni, de sajnos olyan erős a Fideszes jelölt a választókerületben, hogy a Jobbik szavazóbázisa nélkül nincs esély a leváltására.
Ezért én az én körzetemben, a Jobbik jelöltjét fogom támogatni.
Mindegy kit hozna oda a akármelyik párt, nem tudnák legyőzni a Fideszes jelöltet, csak a Jobbiknak (akarom mondani a szavazóinak) van esélye ellene, és vélhetően ezt ők is nagyon jól tudják, és ezekben a körzetekben jobban is fognak kampányolni a jelöltjüknek.
Több plakát, több transzparens...stb.
Ahol viszont a baloldal erősebb, ott célszerűbb nekik jobban megnyomni a kampányt, mert ott nincs az a Simicska, aki meg tudná változtatni az eredményt.
Tudatos választók=Viszlát kétharmad!

6.Lenin 2017.11.16. 16:55:23

@felucca02:

Te most magaddal egyenlővé próbálod tenni a magyar társadalmat?
Nem szálltál el valamitől?
Ne szedd, nem tesz jót.

(bocs, de ez,amit irtál akkora marhaság, hogy, ha válaszolna rá valaki, legitimálná a hülyeséget)

rasztaszív 2017.11.16. 16:57:57

@6.Lenin: azok az aljasak,akik úgy csinálnak,mintha nem lenne más,csak orbán.de ezt lehet tetézni azzal,hogy aki mást gondol,az menjen innen.és szerintem te ezt még képes leszel fokozni.

DFK 2017.11.16. 16:59:52

@rasztaszív: de ha egyszer a baloldal mindig elkúrja a gazdaságot. Mindig.

felucca02 2017.11.16. 17:00:32

@6.Lenin: Magammal? Lehetetlen ég és föld a különbség köztem és a magyar társadalom között.
Isten őrizz, hogy válaszolj, Iljics, meggyőzni nem akarlak, nem tudlak, és viszont.

rasztaszív 2017.11.16. 17:03:32

@DFK: mondd el még hatezerszer,attól biztos igazzá válik.

1ghost 2017.11.16. 17:03:41

@6.Lenin:

Na mi van te bérhazudozó orbántroll? Előkaptada a huszadik nicked is?
Hazudozhatsz itt akár ezer nicken is, senki nem hisz már a tolvaj, korrupt fidesznek.

6.Lenin 2017.11.16. 17:04:41

"Hol van ebben a Fidesz, fideszesek, vagy a nem fideszesek? Bárkinek megvan a lehetősége jobbat kinálni."

Most a hülyék kedvéért nem szeretném felsorolni a Fideszen kivüli embereket névsor szerint.

Egyetlen demokratikus megoldás, ha a kormányon lévőknél jobbat kinál valaki.

BÁRKI!

Aki erre nem képes, ne foglalkozzon politikával, ne akarjon hatalomra kerülni.

Kergessen lepkéket, igaz, ahhoz most nem éppen megfelelő a kinti hőmérséklet.

felucca02 2017.11.16. 17:08:19

@DFK: A gazdaságot személyek kúrják el, nem oldalak. Simán adhatna fidesz szakmailag jó kormányt is, de nekik fontosabb a hatalom, mint a szakmai siker, ezért kontraszelektált társasággá vált. Ugyaníg butaság, hogy a baloldal elkúrja a gazdaságot. Először is: nincs is baloldal, sem jobboldal. van egy populista demagóg társaság, keresztény mázzal, vele szembe meg van egy nyugatosabb beütésű, világibb társaság. Mindkét irányból el lehet kúrni a gazdaságot, meg javítani is lehet.

Harvey Weinstein 2017.11.16. 17:09:06

Az ellenzeki partok teljesitmenye alapjan, nyugodtan atlehetne nevezni a blogot
"HELLO NEGYOTODRE"

ben2 2017.11.16. 17:13:43

@rasztaszív:

"ez csak egy ostoba,alaptalan mantra,nem érv. "

Ha jól emlékszem ezt az akkoriban regnáló miniszterelnök maga ismerte el egy szűkkörű eligazításon.

felucca02 2017.11.16. 17:15:11

@6.Lenin: Mit jelent a "jobbat"?

Szakmailag jobbat, vagy olyat, ami jobban tetszik a fidesz-szavazóbázisnak?

Nem mindegy,mert a két "jobb" kábé ellentétes egymással.

Szakmailag jobbat simán lehet kínálni, elég megnézni mondjuk a finn modellt. Egy az egyben átültethető.

Persze ettől a fideszfanok hörögni fognak, mert vége lenne a jó kis akolmelegnek, küzdeni kellene, meg versenyezni, nem lehetne mindent leboltolni homályos irodák mélyén.

ben2 2017.11.16. 17:16:05

@felucca02:

"Nincsen patthelyzet, a kormány kiszállna a gazdaság kézivezérléséből, a piacok fellélegeznének, gazdaságunk megítélése, versenyképessége rögtön javulna. "

Ha a fidesz nem szerezné meg a parlamenti többséget, akkor vagy valami MSZP-DK-Jobbik koalíciónak kellene összeállnia, vagy patthelyzet állna elő és újabb választásokat kellene kiírni.
Egy összellenzéki kormány meg szerinted meddig húzná? Néhány hónapig?

felucca02 2017.11.16. 17:19:12

@ben2: Tökmindegy, hány hónapig húzná. Lényeg, hogy ne matassanak a piaci szereplők zsebében és szűnjön a bódult ideológiai nyomás.

rasztaszív 2017.11.16. 17:23:00

@ben2: az meg egy ember egy kiforgatott beszéde.jobb nincs?

6.Lenin 2017.11.16. 17:25:07

@felucca02:

Kezdelek majdnem érteni.
Tehát azért kéne csak tulajdonképpen a Fideszt leváltani mert neked nem tetszik, hogy nem valamilyen finn modellt épitenek Mo-on. Világos.

Már csak az nem tiszta, hogy miért nem a svéd, vagy norvég modellt kéne követnünk? Náluk is több a hó, mint nálunk, vagy a rénszarvas. Mondjuk a szaunát én is kedvelem, de az már van nálunk is.

Vagy miért is kéne kormányt váltani?
Mert néhány emberkének nem tetszenek, utána jöhet bármi?
És attól már jobb is lenne? Vagy nem is az a lényeg, hogy jobb, vagy rosszabb, te legyél vele elégedett, mert te mindenki fölött lebegsz az égben. Világos. Orvos látott már?

felucca02 2017.11.16. 17:33:42

@6.Lenin: Nem értesz te engem, Iljics!

Ha megkérdezem, hogy miért NEM kellene kormányt váltani, akkor az a válasz, hogy te, aki mindenki felett lebegsz az égben, elégedett vagy vele, neked tetszik az illiberális demokrácia és a NER, ezért maradjon?

Na, azért teljesen hülyének ne nézzük egymást!

rasztaszív 2017.11.16. 17:35:01

@6.Lenin: ja.kezded érteni.és belemagyarázol valami hülyeséget.és persze ő a hülye...

kerszi 2017.11.16. 17:41:11

@ben2: Régebben Olaszországban, volt úgy, hogy háromhavonta volt kormányválság, a gazdaság köszönte szépen elvolt. Ha nálunk a parlamenti portást/nem tudom
van-e/ választanánk meg miniszterelnöknek akkor ezt a kormányzást ő is tudná produkálni. Sőt talán akkor lenne jobb, ha azt sem tudnám ki a miniszterelnök.

felucca02 2017.11.16. 17:49:09

@kerszi: Olaszországot akartam hozni példának, de kicsit féltem tőle, mert eléggé virágzik ott is a korrupció.

A parlamenti portással teljesen igazad van, egy gond: nálunk a nép (a választópolgárok sorsdöntő része) királyt akar. Neki nem elég az, ha egy szürke manó, akiről azt sem tudja kicsoda, szakmailag jól kormányoz, nincsen ellenségkép-gyártás és kéthetenként sem kell hadbavonulni a hazánkra törő ármány ellen.

Neki kell, hogy utatmutassanak, és ha elbaszott valamit, megsimogatják a buksiját s azt mondják, nem baj, soros a hibás, de mi megvédünk.

Erre a portás, mint normális ember, nyilván nem alkalmas, tehát megbukik.

6.Lenin 2017.11.16. 17:54:30

@felucca02:

Képzeld, nekem sem tetszik, mert nyilván nem csinálnak mindent tökéletesen, bár a mit lehet, és mik a lehetőségekre nem tudom a tökéletes választ, Nyilván vannak személyi kérdések, mint mindenhol a világon. Nem biztos, hogy a legjobbak vannak a megfelelő helyen.
Sokféle érdeket kellene közös nevezőre hozni, úgy, hogy mindig is lesznek vesztesek is.
Lehetne másként csinálni? Valószinűleg igen.

De aki nem tudja a választ, az ne kinálja magát, mint lehetőséget.
Nyilván ami neked jó, nem biztos, hogy nekem is, de ezeket nem mi ketten döntjük el.

Erre találták ki a választásokat. Akik a legtöbb érvényes szavazatot kapják, azok nyernek. Ők tehetnek kisérletet a viziójuk megvalósitására.

A veszteseknek meg van lehetősége jobb megoldásokat felvázolni. Ennyi röviden.
Ha ezekre képtelen, ne akarjon hatalomra kerülni.
Mi ebben a bonyolult?

Ready2 2017.11.16. 18:03:37

@felucca02: "Persze ettől a fideszfanok hörögni fognak, mert vége lenne a jó kis akolmelegnek, küzdeni kellene, meg versenyezni, nem lehetne mindent leboltolni homályos irodák mélyén. "

Ne haragudj de ez ostobasag. Hatalmas szuklatokorusegre vall, ha azt kepzeled, hogy minden fidesz szavazo vhogyan mutyizik a hatalommal. El kell mondanom, hogy rengetegen vagyunk, akik a versenyszferaban dolgozunk (en pl szoftverfejleszto cegnel, amely kulfoldi piacra allit elo igencsak versenykepes szoftvereket).
Nem kellene azt a 2.5-3millios tabort ugy osszefoglalni/leegyszerusiteni, hogy biztos mind hulye, birka vagy a hatalom csecsen csung. Ha igy tesztek, hatalmas nagy pofaraeses lesz a vege 2018-ban is.

felucca02 2017.11.16. 18:05:47

@6.Lenin: Nem képtelen. Ezer jobb megoldást felvázoltak már.
megint kérdés, hogy mit értesz jó alatt. Amit kajol a nép, vagy amire az országnak szüksége van? Mert a kettő 180 fokban áll.

Erre persze mindenki rá fog jönni, de sajnos túl későn.

Ready2 2017.11.16. 18:06:49

@kerszi: "Régebben Olaszországban, volt úgy, hogy háromhavonta volt kormányválság, a gazdaság köszönte szépen elvolt."

Kar hogy ez pont nem igaz. Nezd meg az olasz gazdasagot hol tart. Oltari nagy problemak vannak, adossag majd beszakad, a kovetkezo valsaggoc Gorogorszag utan.

leponex 2017.11.16. 18:09:02

@6.Lenin: :) őszintén csodálom türelmedet ...

felucca02 2017.11.16. 18:09:45

@Ready2: Persze, ez egyszerűsítés volt. De üdv! Végre egy fidesszavazó, az értelmiségi rétegből. Engem komolyan érdekel, hogy milyen értékeket látsz a kormányzásban, és persze az is, hogy kit és mit érzel vállalhatatlannak.

torró 2017.11.16. 18:12:18

Részlet:"– Ha egy politikus, aki soha semmilyen eredményt nem ért el, hirdet egy nagyon jó programot, az emberek nem hiszik el, hogy meg tudja csinálni. Hát itt a probléma – fogalmazott Kovács.
Ugyanakkor nem csak a „nagy öregek” látják siralmasnak az MSZP állapotát.

Bárándy Gergely, a párt ország­gyűlési képviselője nemrég egy vitaesten fogalmazott úgy, hogy jelenlegi helyzetükből „vagy sikerül kimászni, vagy nem”, illetve „léteznek mélypontok és csúcspontok, mi most nem a csúcsponton vagyunk”. Bárándy a baloldal helyzetét szörnyűnek nevezte, és közölte: megérti azokat, akik kívülről azt gondolják, hogy „ezekre nem bíznám a kutyámat sem”.
Kérdés? Amúgy INDEX hír: 414 párt indulhat a választáson!" Mi következik ebből?

leponex 2017.11.16. 18:18:22

@rasztaszív: mit lehet ezen kiforgatni??

"Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk? Természetesen a dolog az nem szépen, nyugodtan, aprólékosan fölépített. Nem. Nem. Őrült lóhalálában készül, mert egy darabig nem csinálhattuk, nehogy kiderüljön, most meg már olyan rohadtul kell csinálnunk, hogy majdnem belegebedünk. Aztán lassan fölbukunk. Mert nem bírjuk jobban a tempót. Ez a helyzet. Közben meg meg kell állapodni még a szabad demokratákkal, mert még miniszteri problémák - ismeritek.
Nézzétek. A dolog az úgy áll, hogy a legrövidebb távon nincsen választás. Veres Janinak igaza van. Lehet még egy picikét itt teszetoszáskodni, de nem sokat. Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen. És persze még gondolkodhatunk nagyon sokáig, meg kib....ott sok elemzést el lehet végezni, hogy melyik társadalmi csoportot hogy fogja végezni(?), azt tudom nektek mondani. Nem tudunk még hetekig elemezni gyerekek, nem tudunk. Az első nap meg kell mondani, hogy mit kell csinálni azért, hogy ebből még idén kiigazítás legyen, hogy szeptember elsejétől bizonyos adójogszabályok életbe léphessenek. Elemezgethetek még egy pár hétig, aztán majd jönnek, akiknek az a szakmájuk és azt mondják, hogy ők már elemezték. Magyarország le van írva. Ezért annak az előrebocsátásával, hogy amit csinálunk, az messze nem tökéletes, nem tudok nektek B verziót mondani.
Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. E helyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este."

Nos?

Ready2 2017.11.16. 18:21:57

@felucca02: Lehet meg fog lepni, de en erteknek latom hogy hazakuldtek az IMF-et, a makrogazdasagi mutatokat rendbehoztak, deklaraltan tamogatjak a gyerekvallalast, elutasitjak migransok befogadasat, hallani se akarnak a szorosabb integraciorol, nem eroltetik mindenaron az euro bevezeteset, lassan kezdenek rajonni, hogy vmit kell kezdeni a berek felzarkoztatasaval, celul tuztek ki a teljes foglalkoztatottsagot (nem birom a baloldali ingyensegelyt a semmiert, sokkal jobb, ha meg is kell erte dolgozni, akar a kozmunkaprogrammal). Jonak latom, hogy tamogatnak a sportot, de latok problemakat, pl a futball eroltetese helyett jobban szeretnem, ha olyan sportokba fektetnenek, amelyekben jok is vagyunk. Raadasul infrastrukturat kellene fejleszteni a hetkoznapi emberek szamara, ami a sportletesitmenyeket illeti, mert hatalmas problemak vannak MO-on az emberek allokepessegevel/edzettsegevel/egeszsegevel. Nem banom, hogy kiepitettek a jobboldali mediat, mert korabban szinte kizarolag csak baloldali volt, de azt meg nem szeretem, ha meglevo baloldaliakat kinyirnak, mert szuksegven mindket oldalira.
Velemenyem szerint amennyire lehetett jol kezeltek a devizahiteles valsagot is.

Amit nem birok en se azaz urizalas, hogy a part akkorara duzzadt, hogy csomo olyan elem is bekerult, akiknek semmi keresni valojuk nem lenne ott, hatalmas klientura fenntartasa koltoseges.
Hogy az oktatast nem fejlesztjuk ezerrel a 21. szazadi kihivasoknak megfeleloen, bar sokszor peldalozunk a keleti kis tigrisekkel, de ezt a peldat az oktatasban idaig sajnos nem kovetjuk.
A soros kampany mar nekem is kezd kicsit tul sok lenni, de az teny, hogy a mi szemunkben Soros es az o "open society"-je valoban vorosposzto, es nagyon sok embert ezzel fel lehet annyira hergelni, hogy elmegy szavazni.
Az sem tetszik tovabba, hogy az urak kezdenek elkenyelmesedni: nem igazan ereszkednek le komoly vitakba, mert tudjak, hogy anelkul is jol allnak es az csak kockazat. Ennek ellenere en szeretnek ertelmes vitakat, ervek utkozteteset latni.
Azt is szeretnem, ha lenne egy normalis ellenzek, mert a jo kormanyzashoz az elengedhetetlen, viszont jelenlegi ellenzek vallalhatatlan/minosithetetlen, raadasul a fidesz se akar maganak komoly ellenzeket, amit banok.

Jobban szeretnek programokra szavazni, de abbol keveset latok, es amit latok (pl momentumet) az tele van olyan populista elemmel, amit csak az eselytelenek nyugalmaval lehet beledobni egy programba. Szoval mindket reszrol tobb komolysagot varnek. Kb ennyi.

morph on deer 2017.11.16. 18:22:08

@6.Lenin:
“Kergessen lepkéket, igaz, ahhoz most nem éppen megfelelő a kinti hőmérséklet.”
:)
A kergetéshez tökéletes, csak a lepkéhez nem..!
Kábé ez a helyzet az ellenzéki oldalon is, minden párt tökéletes, mind alkalmas és felkészült a kormányzáshoz, csupán a választók nem így látják.
Oh, well...

gregor man 2017.11.16. 18:23:34

A Fidesz legyőzésének egyetlen csekély esélyű módszere van:

Vagy egyértelműen győz a baloldali összefogás, vagy Fidesz; Fidesz+LMP; Fidesz+Jobbik; Fidesz+Mszp; Fidesz+Együtt+Pm??? :) kormány jön. A Jobbiknak önállóan még az Mszp+Dk+Együtt+Pm+Moma formációnál is kisebb az esélye. A momentum szerintem nem jut be az Lmp talán bejut,de lehet, hogy nem.

felucca02 2017.11.16. 18:31:32

@Ready2: OK, értem. Egy kérdés: tudod-e, mit jelent az open society, és hogy az miért vörös posztó?

Jakab.gipsz 2017.11.16. 18:33:51

Kamu pártok koalíciójára nincs szükségünk, azért mert bár mennyire is sokszínűnek mondják magukat, ugyan abból a popsiból bújtak ki. Ne tudd ki.

Ready2 2017.11.16. 18:36:11

@felucca02: Igen tudom mit jelent. Azt az elvet akarja jelenteni, hogy a nemzetallamok kozott teljes legyen az atjaras, barmilyen nacio kenykere kedvere keveredhessen, az allamhatarok csak ballaszt. Tovabba az oshonos kultura, a hagyomanyok nem annyira ertekesek (kulonoskeppen a kereszteny gyokerek), hanem minden kultura es szokas egyenerteku, egyforman ertekes. Ezekkel en a leheto legvegbemenobben nem ertek egyet.

Szerintem (es sokan vagyunk a jobboldalon akik igy gondoljak) a nemzetallamok szuksegesek, olyan kozosseget jelolnek ki, akiknek hasonlo az ertekrendszere, a gondolkodasmodja, a gyokerei, a nyelve. Ezeket nem szabad egyiket se elsorvasztani. A multikulturalis keveredes, ahogyan latjuk a nyugat peldajan nem mukodik, megpedig azert nem, mert olyan nemzeteket probalnak keverni, amelyek kulturaja nem kompatibilis egymassal, ezert eleve kudarcra van itelve. Ezt viszont a baloldali kormanyok tovabb eroltetik, mert innen nagyon komoly szavazobazisra szamithatnak. Tovabba szerintem nem minden kultura egyenerteku, a jelenlegi iszlam gyokeru kultura fenyevekkel le van maradva kulturaltsagot tekintve a nyugati kulturaktol, es jelen allapotaban nem beintegralhato.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2017.11.16. 18:37:13

A rendszerváltástól máig tartó neoliberális-neokonzervatív politika egy csúfos kudarctörténet. Ezt kellene megfordítani egy radikális szociáldemokrata program végrehajtásával, erre azonban az eddig kormányzók alkalmatlanok és hiteltelenek. A jelenlegi kormány bukjon meg, de ne jöjjön vissza a neoliberális álbaloldal.

wektor77 2017.11.16. 18:38:21

Kivancsi vagyok,ha most "Viszlat Egyharmad" nevvel blogot inditanek akkor az ugyan ugy cimlapos lenne-e az indexen mint ez a sz@r?

Ready2 2017.11.16. 18:46:06

@Peter_Cs: Na ez a "radikális szociáldemokrata program" az, amivel soha nem tudnek jobboldalikent egyeterteni. Mert hat mirol is szol egy szocialdemokrata baloldali program? Nagyobb allamrol, tobb segelyrol (erosebb szocialis halo), tobb szabalyozasrol (igen, a fidesznel is erosebb piacellenessegrol) progressziv adozasi rendszerrol, ami a mai MO-on annyit jelentene, hogy az eppen formalodo harmatgyenge kozeposztaly erosebb megadoztatasabol probalnak az also 3-4 millio embert eltartani, anelkul, hogy munkat kovetelnenek meg toluk (segelyek).
Majd ha kialakult egy eros kozepreteg, akkor lehet baloldali szocialdemokrata programokrol beszelni, addig MO-on nem.

6.Lenin 2017.11.16. 18:46:39

@morph on deer:

1x már elsütöttem, de most is ide vág...

-Szívecském tudod mi ez?.. kérdi a férj a nászéjszakán.
-???
-Tudod, ezzel szereznek örömet a férfiak a kedvesüknek.
-Ezzel? Láttad már a szomszédét? Na, azzal lehet.

Nos, a pártok is így vannak ezzel, mindegyik tökéletesnek hiszi magát, a programját is, de a fránya választók meg látták már a szomszédét is.

felucca02 2017.11.16. 18:47:16

@Ready2: Nem, az open society pont nem ezt jelenti. Azért kérdeztem rá, mert éreztem ,hogy itt valami nem stimmel. Az open societynek nincse köze a határok átjárhatóságához, az egy olyan társadalmat jelöl, ahol a különböző társadalmi osztályok közötti határ mosódik el, tehát például egy hátrányos helyzetben lévő embernek is megvan az esélye a felemelkedésre.

Hozzáteszem, hogy 100 jobboldaliból 99 úgy értelmezi, ahogyan te, nyilván a propaganda hatására.

Az is egy jelentős propagandaelem, hogy a baloldaliak a szavazóbázis növelése miatt erőltetik a multikultit. Már akkor padlót fogtam, mikor először meghallottam.

Érdekes, hogy a nyugati kultúra, ami ellen a fidesz gyakorlatilag háborút hirdetett, nálad értékként jelenik meg.

Ok, köszönöm, hogy válaszoltál, tanulságos volt, remélem, boldogulni fogsz az életben, ilyen, meg olyan kormányok alatt is!

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2017.11.16. 18:48:55

@Ready2: A helyi kultúrák elsorvasztása szembemegy a szubszidiaritás elvével. A multikulturalizmus addig működik, amíg nem kerül bele a rendszerbe egy mindent leuralni akaró, a többi kultúrát elpusztítani szándékozó szociokulturális közeg. Meg kell tartanunk a szekuláris humanista Európát, ezt nem tehetjük meg az iszlám bírálhatatlanná tételével. Jogrend, törvények alól ne adjon felmentést vallás és származás.

conchita wurst 2017.11.16. 18:54:23

'delete viktor európai demokráciát'

futok szavaznin rátok bazmeg

közép dunántúli régió 2017.11.16. 18:54:49

@flydomi: MINDEN felmérés ezt mutatja. Sőt, még a Nézőponté a legkevésbé. Az ember áltathatja magát, de nem érdemes.

Ready2 2017.11.16. 18:55:14

@felucca02: Elhiszem hogy eredetileg ezt jelenti az open society, de azt nem tudom meg tudod-e cafolni, hogy Soros es a nemzetkozi baloldal az altalam leirt programban erdekelt lenne.
Azt az allitasodat is kerdesesnek tartom, hogy ne erositene a baloldali szavazobazist a kisebbsegek behozatala. Tudtommal pl az Egyesult Allamokban a bevandorlo mexikoiak, a feketek es az azsiaiak tulnyomo tobbsegben demokrata es nem republikanus szavazok.

Szerintem a fidesz nem hirdet a nyugati kultura ellen haborut. A hanyatlo nyugati politika ellen valoban, de kulturalis szempontbol szerintem OV is minden alkalommal hangsulyozta, hogy mi Europahoz tartozunk, sot meg az EU-bol se akart kilepni soha, mindig arrol beszelt, hogy meg kell reformalni. A keleti nyitas szememben azt jelentette, hogy diverzifikalni akarjuk a celpiacainkat es diplomaciai kapcsolatainkat, ami egyaltalan nem tunik ostobasagnak, mivel MO egy egyertelmuen export orientalt orszag.

VaradiJanos 2017.11.16. 18:56:38

@felucca02: “OK, értem. Egy kérdés: tudod-e, mit jelent az open society, és hogy az miért vörös posztó?”
Magában a kérdésfeltevésed módjában benne van a lényege annak, hogy miért borzad tőletek az átlagos szavazó.

Ready2 2017.11.16. 18:57:46

@Peter_Cs: Ebben nincs vita koztunk. Viszont en nem latom, hogy a Nyugat Europai politika ebbe az iranyba haladna es ez szamomra felelmetes. Nem mernem emiatt baloldali kormanyra bizni az orszagot, egyszeruen nem latom biztositottnak, hogy az altalad emlitett ertekek eloterbe kerulenenek.

eßemfaßom meg áll 2017.11.16. 19:01:08

@rasztaszív: "kiforgatott beszéde"

Napivicc rovatunkat olvashatták

conchita wurst 2017.11.16. 19:02:48

@Ready2: senkit se erdekelnek az ertekek

a lippsik eladtak mindent, eladósodtunk, csökkent a bér és nőtt a munkanélküliség

orbán idején fordítva, 3x, mind3 ciklusban

erre jönnek értékekkel, bruhaha

gecinagy siker lesz, érzem

6.Lenin 2017.11.16. 19:06:55

@felucca02:

"tehát például egy hátrányos helyzetben lévő embernek is megvan az esélye a felemelkedésre. "
Az esély mindig megvan, bár tudni kéne, hogy mit ért felemelkedés alatt a paciens.

A nyitott társadalom biztosítja a lehetőséget is az esély megvalósításához, és a feltételeket is? A tehetségről már ne is kérdezzek.

Ja, és a kommunizmus se akar az istennek se összejönni valahogy. Vagy lesznek tök egyforma emberek (robotok) azonos érdekekkel?
Akkor ami neked jó lesz, nekem is? Nem lesz tök unalmas?

felucca02 2017.11.16. 19:07:04

@Ready2: Nem akarom megcáfolni, hogy soros miben érdekelt, mert nincsen soros ügy. Migrációs probléma van, soros leírta, hogy ezt kábé hogy lehetne kezelni, ha nem akarjuk kezeletlenül hagyni. Bárki leírhatta volna, én is. Ebből lett a soros-terv a kormányzati narratívában, meg open society, mint kábé az anarchia szinonímája.

Én meghagynám a sorossal foglalkozást a némteszilárd-féle alakoknak, hozzájuk méltó ez az egész.

Nem tudom, hogy soros, mint üzletember, miféle közös érdekeket ápolhatna a nemzetközi baloldallal, ez a vízió ezer sebből vérzik. Ellenérdekelt felekről van szó.

A hanyatló nyugati politika ezerszer hatékonyabban irányítja azokat az országokat, csodálnivaló intézményrendszereket hozott létre és működtet.

conchita wurst 2017.11.16. 19:13:53

@felucca02: 'A hanyatló nyugati politika ezerszer hatékonyabban irányítja azokat az országokat, csodálnivaló intézményrendszereket hozott létre és működtet.'

Hát, Európa GDP növekedése 1% alatt van átlagban az elmúlt 10 évben. Ezzel a világ leglassabban növekvő régiója, gyakorlatilag kelet-európán kívül nem volt semmilyen növekedés.

Tehát mi a hatékonyságuk bizonyítéka?

'Nem tudom, hogy soros, mint üzletember, miféle közös érdekeket ápolhatna a nemzetközi baloldallal'

Kérdés, egyáltalán minek nyilvánul meg politikai kérdésekben? Nyilván mivel nk-i jobboldal nincs, csak a baloldalhoz lehet köze Sorosnak, merthogy kb. pont ugyanazt mondja a migrációról, ukrán válságról, Trumpról amit a nk-i baloldal.

Persze ez ezer sebből vérzik, hiszen ellenérdekeltek, csak mindenről ugyanazt gondolják, ugye?

Ready2 2017.11.16. 19:20:05

@felucca02:
Egy dolgot felreertetek. Engem (es gyanitom a jobboldali szavazok jo reszet) nem erdekel, hogy minek hivjak azt a politikat, se hogy annak Soros-e a legnagyobb szoszoloja vagy mondjuk Juncker, esetleg Schulz. A lenyeg: a fidesz deklaralta, hogy ebbol a "programbol" nem ker es nem is fogja engedni. Engem ez erdekel.

"A hanyatló nyugati politika ezerszer hatékonyabban irányítja azokat az országokat, csodálnivaló intézményrendszereket hozott létre és működtet. "

Na most ugye a hanyatlo azt jelenti, hogy korabban kiemelkedo volt. Epp akkor szulettek ezek a csodalnivalo intezmenyrendszerek. Ha megfigyeled, ma mar nincs szarnyalas, emelkedes olyan utemben sehol. Nem emlkeszem a pontos adatokra, de pl nemet atlagfizetesek se nonek mar realerteken jo ideje. Mindenutt arrol hallani, hogy a mostani generacioknak kell azzal szembenezniuk eloszor nyugaton, hogy rosszabbul fognak elni mint a szuleik. Ez a teny szerintem hanyatlasra vall.

Tovabba ma az EU kemenyen kuzd, hogy az eppen aktualis gazdasagi valsagbol vhogyan kilabaljon (nem veletlenul erintette a 2008-as az EU-t lenyegesen jobban mint USA-t vagy Kinat vagy Japant). Kemenyen kell kuzdeni, hogy a gyengelkedo es vegletekig eladosodott deli allamok nehogy magaval rantsak az egesz Euro-zonat. Kulturalis es tarsadalmi szempontbol pedig egyenesen katasztrofalis, ami Nyugaton zajlik. Nem nyugat, de tobb svedorszagi ismerosommel beszelgetek napi szinten az ottani tarsadalmi viszonyokrol, elkeserito es meghaladja a legvadabb bayeri feltetelezeseket. A teljes onfeladas.
Kiemelem: nem a szocialis halorol es a berekrol beszelek, azokat valoban remekul kiepitettek meg abban az idoszakban, amikor politikailag nem hanyatlottak. Azonban az, hogy a sajat oshonos nepesseguket lecserelik az tobb mint siralmas. Eleg ranezni az o es a bevandorlok szuletesi ratajara, arra hogy ma Svedorszagban a legnepszerubb ujszulott fiu nev a Muhammad.

felucca02 2017.11.16. 19:26:16

Elvonatkoztatva sorostól, kis gondolkodás után a magát értelmiséginek gondoló körülbelül ugyanazokat a válaszokatadja e témákban:

A migráció nem csökkenni fog, hanem erősödni, tehát ezzel szembe kell nézni, valószínűsíthető, hogy a teljes bezárkózás nem működik.

Trump egy félművelt bohóc, gondolom magamból kiindulva, szuperhatalom első emberének durva.

Ukrán válságról mit kell tudni azon túl, hogy az oroszok elég véreskezűen érvényesítik ott a saját érdekeiket?

hatékonyságról nem vitatkozom, próbáltam már ügyet intézni német és magyar hivatalban is. ha te is, akkor tudod, miről beszélek. A magyar intézményhálózat éppen megsemmisül.

BéLóg 2017.11.16. 19:26:45

@felucca02: Áááá, a hülye börtöntöltelék néha írogat ezt-azt, olyankor meg kell kérdezni tőle hogy áll a bírósági tárgyalás a lopás ügyben, akkor az ügyvéd a fejéhez kap, és akkor egy ideig megint nyugalom van.
Kérdezz rá nyugodtan, olyankor belilul a feje és néha elszólja magát.

conchita wurst 2017.11.16. 19:34:46

@felucca02: 'hatékonyságról nem vitatkozom, próbáltam már ügyet intézni német és magyar hivatalban is. ha te is, akkor tudod, miről beszélek. A magyar intézményhálózat éppen megsemmisül.'

Ennek ellenére nem tudnak növekedni, azaz nem hatékonyak. Mármint a számok, nem a rizsáid szerint.

'A migráció nem csökkenni fog, hanem erősödni, tehát ezzel szembe kell nézni, valószínűsíthető, hogy a teljes bezárkózás nem működik.'

A migráció ott fog növekedni ahova beengedik. Ezért fikiznek a négerek Kölnben, nem Győrben. Teljesen senki sem akar bezárkózni, az hülyeség is lenne. Olyan kvóta kell, hogy jöhet idén 1000 informatikus, 500 marketinges meg 123 hegesztő a többi mehet a picsába. Ők is feltételesen, kitöltött munkaszerződéssel, így megy az USAban és Ausztráliában is, de az EU ehhez is balfasz.

Ready2 2017.11.16. 19:35:15

@felucca02:

"A migráció nem csökkenni fog, hanem erősödni, tehát ezzel szembe kell nézni, valószínűsíthető, hogy a teljes bezárkózás nem működik."

Itt kibekithetetlen ellentet van es lesz: szerintunk mukodik a bezarkozas, ha az EU tenyleg meg akarja a hatarait vedeni, akkor meg tudja. Ez nem is kerdes.

rasztaszív 2017.11.16. 19:40:46

@leponex: nagyokos,ez még véletlenül sem azt jelenti,amit ti bele akartok magyarázni.a beszéd elhangzása után még évekik a maihoz képest jó szociális ellátást tudtak biztosítani,és közben autópályák épültek,amikből ma is profitálunk.

Ready2 2017.11.16. 19:46:06

@rasztaszív:

A problema ott van, hogy a Gyurcsany es Medgyessy kormanyok alatt olyan szinten lett a magyar gazdasag serulekeny, hogy a 2008-as valsag teljesen betemette es az IMF-hez kellett szaladni. EU-n belul mi voltunk az egyik legjobban erintett orszag es ez vitathatlatnul a ballib kormanyok hibaja. Utana az Orban kormany megtette a szukseges lepeseket, hogy kikeruljunk a tulzottdeficit eljaras alol, 3%ala csokkentette a hianyt, kifizette az IMF kolcsonoket, illetve nem hivta le az ujabbakat es hazakuldte oket, tovabba megfogta az adossag ratajat es az nem novekedett tovabb, sot talan meg kisse csokkent is. Raadasul segitett a devizahiteleseken es nem engedte elszallni a forintot, csokkentettek az alapkamatot is vegig. Tovabba az inflacio se szaladt el, mostanra teljesen megfelelo palyara allt be.

VaradiJanos 2017.11.16. 19:51:58

@rasztaszív: autópályán hamarabb hazaérsz amikor hazaengednek havonta?

conchita wurst 2017.11.16. 19:58:38

@rasztaszív: 'még véletlenül sem azt jelenti,amit ti bele akartok magyarázni.a beszéd elhangzása után még évekik a maihoz képest jó szociális ellátást tudtak biztosítani,és közben autópályák épültek,amikből ma is profitálunk'

Lássuk a valóágot. Az autópályákból az profitált, aki építette, főleg. Én is használom őket és szeretem, de ugye akkoriban felfelé menetelt az adósság, ahhoz sok ész nem kell h veszek vmit hitelbül.
A szlovákok és a csehek együtt sem rendelkeznek a mi autópálya mennyiségünk felével se, és az is szar, de mégis gyorsabban nőttek nálunk.

A maihoz képest jó szoc ellátás az nem tudom mit jelenthet, a legjobb lipsi évben, 2006ban volt nettó 53 a minimálbér, most 85. 42% volt közben az infláció. Szóval ez is kamu, plusz nem volt családi adókedvezmény se. Meg ingyen tankönyv se volt, meg ingyen menza se, meg olcsó rezsi se. De amúgy biztos qrvajó volt a szocialista lipsizmus.

rasztaszív 2017.11.16. 19:59:08

@Ready2: ahhoz a sérülékenységhez is van köze a fidesznek.egy sor beruházást leállítottak,amit befejeztek,annak a költségeit is a következő kormányokra tolták.a szocik túlvállalták magukat,főleg éppen a beruházásokkal,de olyan dolgokat csináltak meg,amikre szükség volt,és amiket a fidesz az első ciklusában nagy ívben leszart,mert nekik csak az azonnali újraválasztásuk számított.

rasztaszív 2017.11.16. 20:00:48

@Ad Dio: @VaradiJanos: ha vitatkoznátok,vitatkozzatok.

morph on deer 2017.11.16. 20:02:16

@6.Lenin:
“... de a fránya választók meg látták már a szomszédét is.“

A másik oldal a másik oldalról:

- Na, és milyen a feleséged az ágyban?
- Hááát van aki dícséri..!

rasztaszív 2017.11.16. 20:04:08

@conchita wurst: hát lássuk.a szocik autópályákat építettek,a fidesz stadiont,meg templomot.

csak meg kell nézni a költségvetésben,most mennyi kiadás megy mire.puszta számok,nem kamu.

6.Lenin 2017.11.16. 20:08:13

@morph on deer:

Jó!

De szerintem a mai ellenzék még arra is azt mondaná, hogy hááát, de Béla sokkal jobb...

conchita wurst 2017.11.16. 20:08:25

@rasztaszív: ja, akkor miért nem a számokat mondod?

most valahogy lefelé tendál az adósság, ami a szlovákoknál fel se ment /mert pl nem építettek pályát/

a stadion meg a templom ellenére most növekszünk évről évre, nem az adósságunk nő

ezért nincs értelme Orbánt a régi majmokra cserélni, szvsz

VaradiJanos 2017.11.16. 20:08:59

@rasztaszív: ja, tényleg, a fideSS alatt az esőtől nőnek ki az új utak vagy csak be vagyok tépve amikor az országot járván látni vélem a munkálatokat

Ready2 2017.11.16. 20:12:09

@rasztaszív:
Nem igazan vagy fair. Ha nem szereted, hogy a fidesz elmultnyolcevezik (en sem szeretem, gondolom te se), akkor te se akard a 8 eves ballib kormanyzas hibait az elotte levo 4 ev fidesz kormanyzasanak betudni. Az a 8 ev egesz egyszeruen rossz volt, ezert utott akkorat a 2008as valsag.

rasztaszív 2017.11.16. 20:22:54

@conchita wurst: te miért nem a számokat mondod?miért a minimálbérrel jössz,aminek ehhez nincs köze?miért a visszaadott morzsákkal az elvett ellátások helyett?
a szlovákok is kiépítették az úthálózatukat,csak nem autópályának hívják.
a szomszédainkhoz képest lemaradunk,amiben fejlődünk,azt pedig jórészt a szocik alapozták meg azokkal a hülye autópályáikkal.

rasztaszív 2017.11.16. 20:26:04

@VaradiJanos: ja,csak ma már jóval több eu-s pénzből.de te erről honnan is tudhatnál...?

rasztaszív 2017.11.16. 20:31:03

@Ready2: ne fárassz,hogy én nem vagyok fair,miközben épp az az alapállásotok,hogy a ballibek mindent elkúrnak.mondjuk ez eleve egy elég szegényes végső érv,de ráadásul kimutathatóan egy ostoba mantra is.
ostoba végső érv ostoba emberektől.

conchita wurst 2017.11.16. 20:33:49

@rasztaszív: Mert semmilyen ellátás sem volt, ma meg van egy rakás amiket én fel is soroltam. A legfontosabb szociális vívmány, a minimálbér is magasabb ma mint valaha volt, inflációval korrigálva is.

A szlovákok még mindig nem építettek autópályákat adósságból, mint a szocik. El is húztak tőlünk, azaz nem most húznak el, hiába hazudod. Ma már a minimálbér egál vagy alig alacsonyabb mint a szlovákoknál, bár az adósságunk még mindig magasabb, annak minden centjét a szocik pakolták fel.

www.minimalnamzda.sk/
2018 szlovák 480 euro=480x312=150e
2018 magyar 138e/de itt van bérminimum is, az 161e/

Ready2 2017.11.16. 20:34:10

@rasztaszív:

Nagyon meggyozo vagy az "ostobazasoddal", tenyleg...

Duhongj csak magadban tovabb. A tenyeken nem tudsz valtoztatni: a 8 eves ballib kormanyzas alatt olyan szintre kerult az orszag, hogy teljesen bedontotte a vilagvalsag. Ez a szoclib felelossege, akarmit mondasz es innentol pedig azaz erv, hogy a ballibek elkurtak megallja a helyet. Szep estet.

dunántúli gyerek 2017.11.16. 20:43:06

kurvára sajnálom ezeket a blogászokat hogy le kell írniuk ugyanazt 2 hetente h megbukott a zorbán vagy épp közeleg az összeomlás kb. 7 éve minden nap....

...azzal a tudattal h jövőre még kevesebb lesz a zsebpénzük, és még többen lesznek /kirúgva az oszladozó komcsi sajtóból/.

rasztaszív 2017.11.16. 20:43:08

@conchita wurst: "Mert semmilyen ellátás sem volt, ma meg van egy rakás amiket én fel is soroltam."

ennyit a komolyanvehetőségedről...:)

rasztaszív 2017.11.16. 20:48:07

@Ready2: mondjuk,nem kell ostobaságokba beleállni,és majd fel sem merül,hogy ostoba lennél.
a szocik túlvállalták magukat,ez tény,de azt kellett pótolniuk,amit a fidesz elszabotált.
és ez így lesz most is,akárki jön,az egészségüggyel,az oktatással,a nyugdíjakkal...

dunántúli gyerek 2017.11.16. 20:50:50

@rasztaszív: 'és ez így lesz most is,akárki jön,az egészségüggyel,az oktatással,a nyugdíjakkal...'

akári jön.....bruha ha

Ready2 2017.11.16. 20:53:30

@rasztaszív:

Szerinted ostobasag, csak az a baj, hogy nem voltal eleg meggyozo, hogy bebizonyitsd miert az. Igazabol csak az aggressziod jott at, az erveid nem. Dehat lelked rajta, csak tudd: ezzel nem gyozol meg senkit.

"a szocik túlvállalták magukat,ez tény,de azt kellett pótolniuk,amit a fidesz elszabotált."
Meg ha a mondat masodik fele igaz is lenne, akkor is hiba hogy ilyen mertekben csinaltak amit csinaltak, csodkozeli allapot lett a vege -> elkuras.

"és ez így lesz most is,akárki jön,az egészségüggyel,az oktatással,a nyugdíjakkal... "

Ahogy most allnak a dolgok a fidesz fog jonni tovabbra is. Nem mondom, lehetne sok dolgot jobban csinalni, de jelenleg az ellenzeki oldalrol senki se tudna jobban (vagy ha megis azt hihetetlenul profin alcazzak).

dunántúli gyerek 2017.11.16. 20:58:52

@Ready2: nem a jelenlegi ellenzekbol....

A szaraz tenyek alapjan Orban geci Mo. kiemelkedoen legjobb kormanyfoje 1989 ota.

A kulkapcsolatok, a penzugyek es a demokracia, nemzeti politika teren is. A mai kor olyan kor amire boldog bekeidokkent fognak visszaemlekezni a magyarok, amikor majd rosszul megy a soruk.

Kb. mint a kiegyezes korara, vagy Matyasra. A magyarok akkor a legszerencsesebbek ha meg 20 evig vallalja Orban a pasztorkodast.

rasztaszív 2017.11.16. 21:02:44

@Ready2: késő eljátszani a mimózát,és szólok,egy fideszesnek ez nem is áll túl jól.ha nem érted,hát nem érted.akkor neked legyen elkúrás mindaz a beruházás,amiből ma is élünk,és persze a világválság is csak a szocik bűne.

a "senki nem tudná jobban" szöveget MINDIG a tehetségtelen,igénytelen lúzerek tolják.mindig lehet jobban.

rasztaszív 2017.11.16. 21:06:10

@dunántúli gyerek: a száraz tények alapján orbán hazaáruló.egyedül polt miatt büntethetetlen.

dunántúli gyerek 2017.11.16. 21:09:48

@rasztaszív: amikor nem volt polt akkor se volt nemhogy buntetve, meg vad sem allt meg a birosagon, sok mas miniszterelnokkel szemben.

ujabb hazugsag

nem ciki egesz este itt izzadni?

Ready2 2017.11.16. 21:11:40

@rasztaszív:

Mimozat haha. :) Igazabol csak nem ereszkedunk le a te kozonseges stilusod szivonalara. Hogy oszinte legyek marha szanalmas. Csak horogsz es frocsogsz, ahogyan toled telik. De ezzel semmit nem ersz el pechedre.

"neked legyen elkúrás mindaz a beruházás,amiből ma is élünk"

Gyonyoru kijelentes, kar hogy semmivel sem tudod alatamasztani. "Mindaz" Ja hat hogyne. Sot, a nemetek is abbol elnek, sot az egesz EU. :)

"persze a világválság is csak a szocik bűne."

Ismet egy szep tulzas, kar, hogy senki se mondott ilyet. Kinodban masra nem telik mar? Nagyon gyenge es atlatszo taktika. (Nem erveles).

"a "senki nem tudná jobban" szöveget MINDIG a tehetségtelen,igénytelen lúzerek tolják.mindig lehet jobban. "

Kar, hogy ezt is felreertelmezed. Nem azt mondtuk hogy nem lehetne jobban. Hanem azt, hogy a tehetsegtelen es inkompetens ellenzek keptelen lenne ra.

Ready2 2017.11.16. 21:13:05

@rasztaszív:

"a száraz tények alapján orbán hazaáruló.egyedül polt miatt büntethetetlen. "

Nulla "szaraz tennyel" altal elo eddig. Vadaskodas, szemelyeskedes, frocsoges. Ennyit tudsz sajnos. En eddig nem ismertelek, de szepen bemutatkoztal.

1ghost 2017.11.16. 21:22:58

@dunántúli gyerek: "A szaraz tenyek alapjan Orban geci Mo. kiemelkedoen legjobb kormanyfoje 1989 ota."

Hú bazdmeg ez kemény! Szerintem ezzel simán nyered az Orbán Legkiválóbb Seggnyalója versenyt.

1ghost 2017.11.16. 21:24:56

@Ready2: "Nulla "szaraz tennyel" altal elo eddig."

A legfőbb ügyész a fidesz alapító tagja. Talán először erre kéne tekintettel lenned, te szarházi orbánbérenc.

rasztaszív 2017.11.16. 21:25:13

@Ready2: már hogyne tudnám alátámasztani.tény,hogy profitálunk belőle,szerinted pedig elkúrás.melyik nem igaz?
a válsághelyzetet a világválság okozta.úgy csinálni,mintha nem lett volna,nagyon gyenge,és átlátszó taktika.
ha azt mondod,az még tisztességtelenebb,hiszen olyanokról is véleményt mondasz,akiknek a képességeit sem ismerheted.

rasztaszív 2017.11.16. 21:27:58

@Ready2: száraz tény:orbán 2012-ben letárgyalta a vatikán képviselőjével,hogy átjátszák a kezükre az alapoktatást.
száraz tény:ezzel megvalósul az ország függetlenségének sérelme.
száraz tény:ezt bünteni rendeli a btk.

1ghost 2017.11.16. 21:29:15

@conchita wurst: "A legfontosabb szociális vívmány, a minimálbér is magasabb ma mint valaha volt"

Szociális vívmányként esetleg még felsorolhatnád mészáros tavalyi 70 milliárdos keresetét. Vagy a huszonéves orbán ráhel 400 millás vityillóját.

Persze egy rohadt orbán bérenc fidesztroll vagy a fasz tudja hanyadik nickeden itt már, és egy gerinctelen bérhazudozótól ilyen nem várható.

1ghost 2017.11.16. 21:31:03

@Ad Dio: @VaradiJanos:

Na mi van te orbáncsicska? Csak nem parancsba kaptad ma, hogy az összes nickeden fényesre kell nyalnod a gazdád seggét? Hogy mivé lesz a világ!

Ready2 2017.11.16. 21:37:12

@rasztaszív:

"már hogyne tudnám alátámasztani.tény,hogy profitálunk belőle,szerinted pedig elkúrás.melyik nem igaz?"

Es ismet nem erted mirol beszelek. :) Szerinted abbol profitaltunk, hogy elszaladt az adossagrata, bekerultunk a tulzottdeficit eljaras ala, IMF hitelt kellett felvennunk, mert az orszag a penzpiacokrol keptelen volt finanszirozni magat? Es abbol profitaltunk, hogy az alapkamat az egekbeszokott?

"a válsághelyzetet a világválság okozta.úgy csinálni,mintha nem lett volna,nagyon gyenge,és átlátszó taktika."

Kar hogy vilagvalsag volt mas orszagokban is es valahogyan MO-ot erintette a legsulyosabban Gorogorszag mellett. A csodalatos szoclib kormanyzasnak koszonhetoen. -> elkuras

"ha azt mondod,az még tisztességtelenebb,hiszen olyanokról is véleményt mondasz,akiknek a képességeit sem ismerheted. "

Kar, hogy nap mint nap tanubizonysagot tesznek rola. Eleg meghallgatni a nyilatkozataikat, elolvasni az ugynevezet programjukat (mar akinek egyaltalan letezik). Ezek boven elegendoek ahhoz, hogy kialakitsak magukrol a kepet: keptelenek lennenek normalisan elvezetni egy orszagot.
Es ez nem tisztessegesseg kerdese. Ez marketing, ez imazs, ez politika. Nekik politikuskent az a feladatuk, hogy elhitessek a valasztottak, hogy jol tudnak csinalni a kormanyzast. Namost erre ok latvanyosan keptelenek.

"száraz tény:orbán 2012-ben letárgyalta a vatikán képviselőjével,hogy átjátszák a kezükre az alapoktatást."

Ezt ugy hivjak, hogy "allitas". Szukseges meg bizonyitanod, hogy barmit erjen.

"száraz tény:ezzel megvalósul az ország függetlenségének sérelme."

Ez egy fals konkluzio, amit nem egy tenybol vontal le, hanem sajat igazolatlan allitasodbol.

dunántúli gyerek 2017.11.16. 21:42:52

@1ghost: ha a lipsik lesznek kormanyon akkor nem lesz meszarosnak meg orban lanyanak villaja?

nem, csak tönkremegy a gazdasag es lemegy a ber, ahogy a lipsi kormanyoknal szokas

ezert Orbanra szavazok, nagy buszken

6.Lenin 2017.11.16. 21:47:48

@1ghost:

Ilyenkor néha egy pillanatra bizonytalan leszek, hogy tényleg azért nyer a Fidesz mert jól teszi a dolgát, azért szavaznak rá olyan sokan, vagy az ilyen köcsögök annyira megutáltatják a kínálatot, inkább szavaznak a Fideszre, mint rájuk.
Mondjuk én mindkét okot figyelembe szoktam venni mikor rájuk szavaztam 94-óta.
Minél több dolgot olvasok tőletek, annál biztosabb, hogy jövő tavasszal is rájuk voksolok.

Nem azért, mert nem lehetne esetleg jobban, de ekkora marháktól mi a toszt lehetne várni, mint a jelenlegi ellenzék?

Pedig nagyon hiányzik egy normális alternatíva, a választóknak mindenképpen, de olyanokra, akik reszketnek a bukásukért, de cserébe nem tudnak kínálni semmit, nincs szüksége senkinek, a polgároknak semmiképpen.

A majd meglátjuk, mindig lesz valahogy nevezetű jövőkép szerintem nem lesz nyerő 18-ban.

dunántúli gyerek 2017.11.16. 21:52:49

@6.Lenin: hat ezzel en is igy vagyok

bar 2014ben fele szavazatom a jobbikra ment, mert tudtam h orbanek nyernek nelkulem is

na most biztos nem fogok a jobbikra szavazni, a lipsi-komcsikra meg sose szavaztam, nem most fogom elkezdeni

- ja, diplomas, viszonylag jol kereso, kulfoldon munkat vallalo es elo magyar legeny vagyok, aki azert szeretne hazamenni par ev mulva, es nem vmi elbaszarintott orszagba

rasztaszív 2017.11.16. 21:55:00

@Ready2: igen,persze,nyilván én nem értem...:)profitálunk az autópályákból?miért beszélsz fére...?:)
túlhajtották a beruházásokat,rosszkor ért minket a válság - de ha a fidesz csak részarányosan viszi a fejlesztéseket a maga idejében,akkor nincs ez a helyzet.és ez is része a képnek,hiába prüszkölsz tőle.amit te elkúrásnak nevezel,az a beruházások túlhajtása.ebben a fidesz azzal vett részt,hogy létrehozta a helyzetet,a szocik meg azzal,hogy megpróbálták megoldani.

nektek is azt kellene elhitetni,hogy tudnátok jól csinálni.valamiért mégis az ellenzéket fikázod inkább.akkor ez most hogy van...?

mti hír volt,kikeresem.

tehát egyébként belátod,hogy ezzel sérül az ország függetlensége?

dare 2017.11.16. 22:00:02

@dunántúli gyerek: "aki azert szeretne hazamenni par ev mulva, es nem vmi elbaszarintott orszagba"

Itt minden ok, ne zavartassátok magatokat, elvagyunk. :DD
Vannak apróbb nézeteltérések ugyan, de ezeken hamar átlendülünk, szinte mindent meg lehet, és szerencsére meg is tudunk beszélni.

1ghost 2017.11.16. 22:00:06

@dunántúli gyerek: @6.Lenin: @conchita wurst:

Na mi van balfaszkáim? Kapjátok össze magatokat, ha meg akarjátok nyerni az Orbán Legkiválóbb Seggnyalója (OLS)címet, mert kibaszott erős mezőny.

Őszintén szólva az a nagy gond hogy már csak hozzátok hasonló csupa seggnyaló van körülötte, ennek folyománya pedig hogy kibaszottul bele kell húznotok, ha nyerni akartok.

Ezért aztán meg ne lássam, hogy hajnal kettőig nem rohadtok itt! Világos?

Ready2 2017.11.16. 22:03:30

@rasztaszív:

"nektek is azt kellene elhitetni,hogy tudnátok jól csinálni.valamiért mégis az ellenzéket fikázod inkább.akkor ez most hogy van...?"

Talan azert nem nekunk kell meggyozni senkit, mert a fidesz all nyeresre es ok vannak kormanyon. Egyelore az ellenzeknek kellene futnia meg legalabb 1 millio uj szavazat utan. Nekik kell meggyozniuk embereket, ha kormanyvaltast akarnak.

Amugymeg miazhogy "tudnatok"? En vagyok kormanyon? Nekem az eg vilagon semmi kozom nincs semmilyen politikai erohoz. Egesz egyszeruen megnezem ki mit kinal, ki milyen kepet mutat magarol, ki mit csinalt a multban es ez alapjan dontok, hogy szamomra ki a legmegfelelobb.

"tehát egyébként belátod,hogy ezzel sérül az ország függetlensége? "

Nem tudom mi a hir, igy nem is tudok rola nyilatkozni.

De amugy meg nem ertem mi az, hogy "belatom"-e? Nem gondolom, hogy a fidesz hibatlan, sot, nem tettem husegeskut senkinek sem. Ha hibaznak akkor merlegelem, hogy ez a hiba nekem belefer-e meg. Ha sokat hibaznak, osszeadogatom magamban es merleget vonok. Nem kell ebbol ennyire erzelmi kerdest csinalni. Meg kell nezni higgadtan es racionalisan: neked konkretan mi a jobb es ez alapjan behuzni az x-et. Annyira tulmisztifikaljak az emberek az egeszet...

6.Lenin 2017.11.16. 22:05:06

@dunántúli gyerek:

Úgy látszik a dunántúliak mind ilyenek, csak én már régebben visszajöttem, igaz már nem Dunántúlra, de elvagyok itt is.
90-ben-naivan- a liberálisokra szavaztam, meg is bántam. Azt hittem a szadesz tényleg liberális párt, nekem meg van némi ilyen beütésem (is).
Ma már nem nagyon érdekes ez az oldalakra, elvekre osztás. Másak a kihívások. Persze az alapjáratról nehéz leválni.
Szerintem egy jól működő közösségben kellenek mindenféle működő megoldások, ma már nem megy, hogy csak baloldali, jobboldali, liberális megoldás a nyerő.
Egyikre ez, a másikra más megoldás kell. Sokszínűek vagyunk, sokféle érdekkel.

dunántúli gyerek 2017.11.16. 22:08:14

@dare: Akkor jo, en sok kulfoldi magyarral dumalgatok.

Es ott is van orbanista, meg konzervativ, meg lipsi, meg naci. Es megsincs akkora ricsaj, mint otthon. Pedig egyetertes se nincsen.

A masodik legjobb dolog kulfoldon h fingom nincs a napi politikarol.

6.Lenin 2017.11.16. 22:14:22

@1ghost:

Szerintem te már így fox elpatkolni, nagyon beléd lehet égve. Örökölted? Mert akkor nehéz szabadulni, bár kemény tréning sokat segíthet, vagy ronthat is. Néhány próbát megérne, de neked nem ajánlanám, annyi eszed valószínűleg nincs, hogy komolyan belefoghass.
Kirándulj inkább sokat, olyan helyeken, ahol másokat nem nagyon zavarsz , bár szerintem nem lehet fertőző.
bár nekem mind1, a neten keresztül tuti nem fertőz, pláne3 wifi-n. Madzagon lehet, hogy átjönne.

leponex 2017.11.16. 22:14:59

@rasztaszív: hol akartam én bármit Ferenc szövegeibe belemagyarázni? Idézem, mint pl a Zorbáni lejtőspályás választási rendszerének eredeti ötletgazdáját, amit ő az szdsz miatt nem tudott csak bevezettetni:

"Melyek a fő kérdések? Menjünk gyorsan darabra. Választási ügyekben kisebb települési önkormányzati képviselőtestületek, már úgy, hogy ez figyelembe vehető legyen a mostani őszi önkormányzati választásnál. Ez kétharmados törvény. És feles törvényben pedig korlátozottabb tiszteletdíj és költségtérítés. Ezzel egy időben kisebb parlament, ez 300 fő alatti parlamentet jelent. A mi álláspont szerint egyfordulós választással, 149 egyéni és 149 országos listán megszerezhető hellyel."

és még most is ő az egyetlen valamire való politikus a bal-lib oldalon :(
tán ezért is a kétharmadok sora ...

dunántúli gyerek 2017.11.16. 22:27:22

@leponex: igen, aki ismeri az elmult30 ev tortenetet az tudja h a kis parlament 5lete nem uj, ahogy a paks2 atomeromue se.

Csak hat ilyesmit IS csak stabil kormany lephet meg, mert a fele kepviselot el kell ugye kuldeni kapalni, meg az o titkarnojuket is. Es ugyanezt meglepte az orban kormany az osszes onkormanyzatban is. Es most a munkaerohianyos helyzet miatt evrol evre kevesebben dolgoznak a kozszferaban, ami mindenkepp jo hir az adozoknak.

Atomeromu felujitast is akartak korabban is /meghozza az oroszokkal/, de semmilyen kulfoldi partner nem all szoba egy billego kormannyal, ilyen nagy projektre.

Es akarni meg megcsinalni vmit az qrvara nem ugyanaz a mufaj.

En azert tartom Orbant nagyon tehetsegesnek abban amit csinal, mert amellett, hogy sok nagy dolgot keresztulvitt / allamhaztartasi konszolidacio, 2s áptv., szoros V4 szövetseg, aktiv EUs politizalas, csaladtamogatas rendszerenek kialakitasa, new deal a multikkal, kisebb allam, adocsokkentes a lakossagnak stb. / meg a nepszeruseget is megtartotta.

Persze az ellenzek nem nagyon neheziti a dolgat, de hat nekem fontosabb Magyarorszag fejlodese, mint hogy demokracia van, vagy nincs, vagy tetszik-e brusszelnek v putyinnak a hazai demokracia, vagy nem.

rasztaszív 2017.11.16. 22:30:22

@Ready2: aha.tehát akik úgy érzik,többen vannak,azok fikázhatnak?mindenki más bizonyítson?érdekes társadalmi koncepció.azért gondold végig.

rasztaszív 2017.11.16. 22:33:04

@leponex: te másoltad be,mint az elkúrás-mantra végső bizonyítékát...vagy mit akartál vele...?

Ready2 2017.11.16. 22:39:28

@rasztaszív:

Ki a fene beszelt arrol, hogy fikazhatnak? Arrol beszeltunk, hogy kinek kell a sajat igazarol meggyoznie a tobbseget. Nyilvanvaloan a kisebbsegnek kell meggyoznie a tobbseget, ha azt akarja hogy az o akarata ervenyesuljon. Es az is nyilvanvalo, hogy a fideszt tamogatjak a legtobben, nekik nincs szukseguk uj szavazatra, az ellenzeknek meg kell legalabb 1 millio uj szavazat. Igy nekik KELL bizonyitaniuk ha gyozni akarnak. Jelenleg defaultbol a fidesz all nyeresre. Ennyi az egesz. Es ennek semmifele "tarsadalmi koncepciohoz" nincs koze.

Sztem a "fikazast" azzal keverted osszes, hogy szidtuk az elozo szoci kormanyt. Azonban ez a "fikazas" igazabol indok volt, hogy miert nem szavaznank rajuk es miert nem szeretnenk, hogy visszaterjenek a hatalomba. Errol probaltal meggyozni, hogy nem is kurtak el annyira, meg nem is az o hibajuk volt. Erre mondtam, hogy nem volt meggyozo az erv es mastol se lattam olyan ervet, ami arrol gyozne meg engem, hogy pl a szocikra szavazzak. Errol szolt az egesz.

dare 2017.11.16. 22:43:44

@dunántúli gyerek: Itt sincs akkora nagy ricsaj, csak néha szóváteszik az ittlakók, hogy az mérhetetlen mennyiségű pénz amit fizetünk be a közös pénztárcába, abból miért nem költünk olyan dolgokra is, ami úgy közel áll a szívünkhöz (egészségügy, oktatás...stb), de ezek csak olyan légyzümmögés szerű semmiségek.
Akad némi zajongás a tao pénzek miatt, de ezek nem számottevően nagyok, inkább csak susmus szinten tudnám ezt jellemezni.
Az energiaellátásunkra vonatkozóan be lett jelentve Paks2 LESZ, erre is páran néztek érdeklődve, talán valami diskurzus ki tud-e alakulni vele kapcsolatban, de megint csak ilyen pusmogásig jutottunk el vele.
Vannak még érdekes dolgok, de inkább csak aféle keserűséggel jellemezném ezt, sok embernek bármi jót is tesznek vele, csak a rosszat tudja mondani a másikra.
Élnek úgy páran létminimum szinten az országban 3-4 műszakban dolgozva, de ők nincsenek sokan, majd erőre kapnak valahogyan, és ők is el fognak majd idővel csendesedni.
Szerencsére könnyen szót ért bárki bárkivel itt is, ha egy szóval tudnám jellemezni az ország jelenlegi helyzetét, mindenképp azt mondanám rá, hogy empatikus.

dunántúli gyerek 2017.11.16. 22:48:34

@dare: 'Szerencsére könnyen szót ért bárki bárkivel itt is, ha egy szóval tudnám jellemezni az ország jelenlegi helyzetét, mindenképp azt mondanám rá, hogy empatikus.'

Hát egyedi vélemény, de szimpatikus! Legyen igazad, kampányév lévén főleg!

rasztaszív 2017.11.16. 23:05:21

@Ready2: hogy ki többség,és ki kisebbség,az majd a választáson dől el.pont ugyanazok a szabályok kell vonatkozzanak mindenkire,ez lenne a demokrácia lényege.
az elkúrás-mantra natúr fikázás.miért csinálod?miért véded?mert már úgysem kell meggyőzni senkit,úgyis nyerésre álltok...?biztos?

leponex 2017.11.17. 09:44:50

@rasztaszív: ezt írtad:"@leponex: nagyokos,ez még véletlenül sem azt jelenti,amit ti bele akartok magyarázni."
erre idéztem Ferit, meg hogy mit lehet ebbe belemagyarázni. Megáll az magában.
Nem mintha sok jelentősége lenne a valóságnak egy ilyen blogon is, de sose lehet tudni :)

Stephen Lakos 2017.11.17. 10:39:34

Ahhaaaa mar ertem! Sok komcsi majom (rasztaszivvel az elen) nem tud megelni meg mindig, hiaba megy a szeker a TOBBSEGnek, mivel mar nincs haver/uncsiteso/szobatars husos pozicioban. Kezd felkopni az alluk, gyorsan hibaztatni kezdik az aktualis kormanyt ahelyett, hogy magukban keresnek a hibat.
Ebreszto ember. Kezdj el loholni a vonat utan kulonben kihalsz.

DFK 2017.11.17. 11:06:33

@rasztaszív: Ha száraz tény, akkor elő a bizonyítékkal. Ja, az nincs. Akkor ez egy száraz hazugság. De hát egy balosnál alap, hogy hazudik.

rasztaszív 2017.11.17. 11:13:32

@leponex: nem,nem erre idézted,hanem ez előtt.van jelentőssége a valóságnak,ebből is látszik,csak sajátos hozzá a viszonyod.

rasztaszív 2017.11.17. 11:15:51

@leponex: nem,nem erre idézted,hanem ez előtt.van jelentőssége a valóságnak,ebből is látszik,csak sajátos hozzá a viszonyod.

Stili 2017.11.17. 11:51:54

@Ready2: Ez a "a fideszt tamogatjak a legtobben" ez úgy pontos, hogy akik elmentek szavazni azok közül a Fidesz gyűjtötte be a legtöbb szavazatot. Az meg egy másik kérdés, hogy 3 millió szavazó mi a fenét csinált otthon? :)

rasztaszív 2017.11.17. 12:37:56

@DFK: a fidesz honlapjáról,és az mti-ről már eltűnt a hír (tehát érzik a súlyát...).de meglesz,nyugi.ennek már nem tüntethetitek el minden nyomát...:)

DFK 2017.11.17. 13:28:14

@rasztaszív: Akkor légyszi nyomd a linket, amiből a te állításod következik (átjátszák a közoktatást a katolikusoknak)

Stephen Lakos 2017.11.17. 14:07:05

@rasztaszív: objektiv gondolkodasmod sem nagyon az erosseged latom.

rasztaszív 2017.11.17. 14:36:01

@DFK: már bocs,de nem pusztán az az állításom,hogy átjátszák a közoktatást a katolikusoknak - hiszen ezt bárki láthatja.
azt állítom,hogy ezt le is egyeztették.és ennek nyoma is van.

DFK 2017.11.17. 15:04:48

@rasztaszív: na, akkor mutasd ezt az átjátszást. Mert eddig csak mesélsz (kevésbé szebben mondva hazudsz), de nem bizonyítasz.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.11.17. 15:41:49

Nálunk is teljhatalmú viktoriánus kor van kialakulóban, mint a XVIII. századi Angliában. Ez azért félelmetes, mert ha Viktor királyunk is olyan kort ér meg, mint Viktória királynő, akkor ez a vircsaft 2045-ig el fog tartani...
Addigra mind az ötmillió lakosra - azaz munkavállalók hiánya miatt éhező nyugdíjasra - jut majd egy kihalt stadion.
Szép jövő... :)

Nagyorrú Barbi 2017.11.17. 15:43:29

Jó a cím.Fél órát röhögtem rajta. A Helyes ez lett vón: viszlát büdös, bolsi banda. Ugye, hogy jobban hangzik?

Ad Dio 2017.11.17. 16:22:17

@rasztaszív:

Mindennapi egyházgyúlöletünket add meg nekünk... amen.

Rád legalább lehet számítani Rasztaljas barátom...

Ad Dio 2017.11.17. 16:39:13

@Ready2:

"Ezt ugy hivjak, hogy "allitas". Szukseges meg bizonyitanod, hogy barmit erjen."

Ugyan már, mit kellene neki ezen "bizonyítania", amikor ez INTUITÍVE bizonyos, ergo TÉNY. :-)

Holmi bizonyítgatásokkal piszmogjon aki akar :-D.

Nb. Egészen bizonyosan a sem érdekli, hogy az egyházi oktatási intézmények aránya még mindig a magukat templomba járó, elkötelezett vallásos emberek társadalmi aránya alatt van - ergo társadalmilag még mindig igazságtalan, csak épp az ellenkező irányban, mint azt ő képzelgi.

Sajna ő le van maradva minimum fél-egy évszázaddal. Úgy véli, még mindig a 20.sz "boldog" szekuláris diktatúrájában élünk, pedig nem: ma szekularizmus helyett nyitott társadalom és liberalizmus van, ami szerint a vallást nem kell szégyellnünk, nem kell vele a négy fal közé bújnunk, nem kell magunkat ezen az alapon másodrendűnek gondolnunk. Az ateizmus épp olyan hit, mint a teizmus. Semmivel sem "komolyabb", "racionálisabb" vagy épp "tudományosabb", mint a bárminemű istenhitek. Egyenlőek vagyunk a társadalomban, ami azt jelenti, hogy az állam sem állhat hozzánk másképp.

Nb: volna azért itt munka bőven: egy valóban értelmes, magára valamit is adó liberális NEM az egyházi fenntartás ellen kampányolna, hanem azt tűzné a zászlajára, hogy akármilyen intézményen belül megvalósulhasson a világnézeti és vallásszabadság. Így tehát legyen lehetőség egy állami intézményben is hittant tanulni, illetve egyházi intézményben is lehessen ateista a gyermek (ergo ne legyen kötelező számára semmiféle hitéleti dolog). EZ modern és liberális lenne. Amit ő csinál, az avitt, diktatórikus, röviden: undi.

rasztaszív 2017.11.17. 18:04:28

@DFK: mégis mit vársz?az összes átvett iskola címét?netán az ingatlani lapokat is?mindezek nélkül nem vagy hajlandó tudomást venni a dologról?

rasztaszív 2017.11.17. 18:21:55

@Ad Dio: pontosan,barátom,az iskolák átvétele intuitíve bizonyos,ergo tény.az előzetes tárgyalás,megállapodás a kérdés.a régi linkjeim (valamiért...?) nem működnek,de nyugi,meg fogom találni.

amúgy meg be akarod magyarázni,hogy én mit gondolok,és még te jössz az aljassággal...?!:)))

én annyit mondok,hogy az állam ne támogassa az agresszív egyházi nyomulást,semmi többet.ahol bármit rákényszerítenek gyerekre,szülőre,az nem támogatható.de most sok helyen mégis így van!

Ad Dio 2017.11.17. 22:48:55

@rasztaszív:

Igyekezz picit lehiggadni legközelebb kommentelés előtt, mert a gyűlölettől az érthetőség az eddigiekhez képest is tovább romlott :-/. Kérlek összeszedettebben gyűlölködj - ha már muszáj...

rasztaszív 2017.11.18. 00:15:13

@Ad Dio: gondolod,hiteles tőled ez az alapállás,miután azzal szólítottál meg,hogy milyen aljas vagyok...?:)

api99 2017.11.18. 00:31:58

@MACISAJT:
Pontosan ezért kell a jobbikra szavazni, mint egyetlen esélyes váltó erőre.
Ha a fideszre szavazol = a jelenlegi kormányra szavazol,
ha mszpdkegyüttpm..-re szavazol = a jelenlegi kormányra szavazol
ha lmpmom....-ra szavazol = a jelenlegi kormányra szavazol
ha érvénytelenül szavazol = a jelenlegi kormányra szavazol
ha nem mész el szavazni = a jelenlegi kormányra szavazol
ÉS
csak akkor szavazol kormányváltásra, ha a jobbikra szavazol.
Ennyire kis/kevés esély van a váltásra.
Minden más esetben az újabb orbánkormányt támogatod. A jövő évi szavazás abszolut kétesélyes. Legyen mindenki tisztában ezzel a szavazófülkében.
.
Ebben a blogban propagált megoldás is ov-nak kedvez.
Ugyanis meghagyja a fideszt a legerősebbnek. És mint tudjuk az erősnek kedvez a választási rendszerünk. Ha a fidesz beesne 50% alá, az sem lenne jó semmire (kilóra megvenne 1-2 képviselőt bárhonnan)
Muszáj egy másik erősebbet kreálni. A 3 milla ellenzéki szavazóból lehetne, hisz az több, mint ov 2 millája. De akkor listán is és egyéniben is mindenhol a jobbik mögé kellene beállni.

api99 2017.11.18. 00:33:31

@MACISAJT:
"Mivel az egyedüli kormányképes politikai erő az Orbán vezette Fidesz-KDNP..."
Hiába sulykolod, nem igaz.

api99 2017.11.18. 00:44:49

@Sexual Harassment Panda:
" a jobbik azért nem jó, mert nem mindenki akar kilépni az eu-ból, rs csatlakozni Oroszországhoz, illdtve nem az "iszlám az emberiség utolsó reménye".

ezzel szemben a jobbik korábbi választásokon volt jelszava: megszavaztatjuk újra az EU-tagságot, mert ez az EU már nem ugyanaz, mint ahová beléptünk
Mi nem korrekt ebben?

ezzel szemben: a jobbik keleti nyitás politikájának keretében vagy 10 éve vona azt mondta, hogy ebben a liberális tengerben az iszlám az emberiség utolsó reménye. Nem hiszem, hogy eszébe jutott, hogy eu-ban akarnak utolsó remény lenni...
Egyébként akkoriban tán még igaz is volt, amíg az újjobboldal nem kezdett mozgolódni európában is. Mai viszonylatban jónagyhülyeség volt ez a mondata.

Scott Tenorman Must Die 2017.11.18. 14:50:19

@MIx: 106 evk-ból 99-et nyert meg a fidesz? milyen kisebbségről beszélsz?

Ad Dio 2017.11.18. 16:00:49

@rasztaszív:

Gyűlöletet szítani egy vallás ellen aljas dolog.

rasztaszív 2017.11.18. 16:05:14

@Ad Dio: az az aljas dolog,ha az agresszor érzékenykedik...

Ad Dio 2017.11.18. 16:11:39

@rasztaszív:

Tudod hogy indult a holokauszt? Valakik kitalálták, hogy a zsidók tehetnek mindenről. Agresszívan nyomulnak, mindenhol jelen vannak és át akarják venni a hatalmat. Miért? Mertcsak. A többi történelem.

Gondolom azok a kis emberek akik anno a propagandát nyomták, később nem voltak büszkék magukra...

Magára valamit is adó ember nem csinál ilyet. Te se tedd.

rasztaszív 2017.11.18. 16:24:53

@Ad Dio: igen,azt valakik kitalálták,az iskolák átvételét nem.a nyíltan megvalósuló kényszerítést sem.

magára valamit adó ember nem hasonlít össze kitaláltat valóssal.te se tedd.

Scott Tenorman Must Die 2017.11.18. 16:29:18

miért van az, h eddig csak a libsik buktak be több nickel és buktak le hazug, bizonyítatlan állításokkal itt az index blogokon?

Ad Dio 2017.11.18. 16:33:33

@rasztaszív:

Sajnos azok az emberek épp úgy meg voltak győződve a maguk ordas "igazságairól", mint te most. :-/

rasztaszív 2017.11.18. 16:37:47

@Scott Tenorman Must Die: meglesz,nyugi.egy ilyennek nem lehet minden nyomát eltüntetni.és mivel megpróbálták,már tudom is,hogy jó nyomon vagyok.egy pártatlan igazságszolgáltatásnál lesz mitől félnie orbánnak.

rasztaszív 2017.11.18. 16:39:59

@Ad Dio: az iskolák átvétele tény.a több helyen megvalósuló nyílt kényszerítés is tény.

Scott Tenorman Must Die 2017.11.18. 16:43:35

@rasztaszív: jaj katar barátom, úgy izgulok ((((:

Ad Dio 2017.11.18. 16:43:42

@rasztaszív:

"az iskolák átvétele tény"

Mint ahogy az is, hogy az egyház által kezelt iskolák még mindig kisebb arányban vannak, mint amennyi a társadalom magát aktívan vallásosnak tartó része, így valójában ez a társadalmi igazságosság/arányosság felé való haladás.

"több helyen megvalósuló nyílt kényszerítés is tény."

Amire most majd hozol is pár _konkrét_ példát, ugye?

Ad Dio 2017.11.18. 16:45:04

@rasztaszív:

Azok a fránya keresztény gyíkemberek! Légy résen Forradalmár, nehogy bepalizzanak!

....facepalm....facepalm...facepalm...

rasztaszív 2017.11.18. 17:24:00

@Ad Dio: nem az volt a kérdés,hogy te mit tartanál igazságosnak,hanem hogy átvették-e.átvették.tény.

milyen konkrét példa kell?videó arról,ahogy egy egyházi intézményben közlik,hogy kötelező részt venni egy vallási jellegű eseményen?az nélkül el sem hiszed,hogy történik ilyen?vagy mi lenne a kellő bizonyíték?

Scott Tenorman Must Die 2017.11.18. 20:21:16

@rasztaszív: elég kínos mostmár ez a magyarázkodás. állj elő a tényeiddel, amit bizonyítani is tudsz.
süti beállítások módosítása