A „választási mozgalom” kifejezést Gulyás Márton ellenzéki aktivista tette ismertté. Ő volt az, aki még tavasszal, a CEU-tüntetések idején bejelentette, hogy pártok feletti – de egyúttal az ellenzéki pártok összefogását ösztönző – mozgalmat indít a választási rendszer átalakítására. A Közös Ország Mozgalom a hétvégén hozta nyilvánosságra, hogy az általa egy asztalhoz ültetett nyolc párt közös nyilatkozatot fogadott el az arányos és igazságos választási rendszer tervezetéről, amelyet törvényjavaslat formájában fognak az Országgyűlés elé terjeszteni. Az, hogy nyolc pártról beszélünk – amelyek között nincs is ott az egyik legnagyobb ellenzéki formáció, a Jobbik – már eleve jelzi, miért kell újabb Fidesz-kétharmadtól tartanunk. Mindez persze az ellenzéki pártok felelőssége, de sajnos Gulyás Mártonék kezdeményezésével is komoly gondok vannak.

A félreértések elkerülése végett szögezzük le: az új választási rendszer valóban aránytalan, és nem véletlenül. Hiszen éppen arra hozták létre, hogy a Fidesz az általa fenntartott „centrális erőtérben” – amelyben tőle jobbra és balra is van egy nála gyengébb politikai tömb – viszonylag könnyen győzhessen. Mi több, hogy viszonylag könnyen alkotmányozó többséget szerezhessen: a korábbi választási rendszerben a 2014-es eredményével a Fidesz–KDNP nem kapott volna kétharmadot. Ezért üdvözlendő egy olyan mozgalom, amely a győztest „kompenzáló” választási rendszer átalakítását tűzi ki célként – méghozzá hosszú távú célként. Gulyás Mártonék – és a hétvégi nyilatkozatot aláíró pártok – azonban rögtön változást akarnak, és a rendszert már a következő, 2018-as választásig átalakítanák. Nézzük, mi ezzel a probléma!

1. Elvi aggályok. Bár a Fidesz sem küzdött lelkiismeret-furdalással, amikor egyoldalúan, saját hatalmi érdekei szerint átalakította Magyarország teljes közjogi rendszerét, azt a kérdést mégsem lehet megkerülni, hogy valóban fair dolog-e fél évvel a voksolás előtt megváltoztatni a választási rendszert. Ha ezt a kormánypártok tennék – például azért, mert rosszul állnak a közvélemény-kutatásokban, és nem akarnak elsöprő vereséget szenvedni –, akkor az ellenzék jogosan tiltakozna. Egy ilyen rövid határidejű módosítás csak akkor lenne elfogadható, ha azt minden érintett fél támogatja, de ez jelenleg nincs így. Az pedig végképp furcsa, miért is kellene a parlamentnek mindenképpen elfogadnia egy nagy horderejű törvénymódosítást, amelyet a választók kisebbsége által támogatott pártok kezdeményeztek. (Ez a kérdés akkor is felmerül, ha a Fidesz már-már visszaélésszerűen hivatkozik a mögötte álló választói többségre.) A kidolgozott törvényjavaslat inkább vitalap lehetne, hiszen olyasmik is szerepelnek benne, mint például a női kvóta gondolata, amelyről nem mondhatni, hogy hatalmas társadalmi támogatást élvez. Egészen biztos, hogy ez is elengedhetetlen része egy „arányos és igazságos” választási rendszernek? 

2. Esélytelenség. A fenti elvi megfontolások akkor lennének igazán érdekesek, ha a Gulyás Márton-féle mozgalomnak lenne bármiféle reális esélye a sikerre. De nincsen. Hacsak a támogatottsága néhány hét alatt radikálisan vissza nem esik, a Fidesz nem lesz érdekelt a győztes erősítő választási rendszer átalakításában, az ellenzéknek pedig nincsenek hatékony eszközei ahhoz, hogy ezt kikényszerítse. Gulyásék persze kilátásba helyezték a polgári engedetlenséget, de ettől a kormánypártok éppúgy nem fognak kétségbe esni, mint ahogy egy videótól sem, amelyben egyszerre szerepel Zagyva György Gyula és Gálvölgyi János. Összességében úgy tűnik, a mozgalom számára nem a választási rendszer módosítása az igazi cél – hiszen ez a 2018-as választásig elérhetetlen – hanem maga a polgári engedetlenség (ahogy az ellenzéki népszavazási kezdeményezések esetében sem a konkrét cél a fontos elsősorban, hanem magának a népszavazásnak a kiírása). Ezzel viszont a Közös Ország Mozgalom nemcsak hogy rengeteg időt és energiát fordít egy megnyerhetetlen küzdelemre, de a Fidesz „forró ősz” teóriájának erősítéséhez is hozzájárulhat, mozgósítva a kormánypárti szavazókat.

3. Az ellenzéki szavazók passziválása. Kevés szó esik róla, de van egy további hátulütője is annak, ha azt hirdetjük, hogy minden bajról a jelenlegi választási rendszer tehet – túl azon, hogy leveszi a felelősséget azoknak az ellenzéki pártoknak a válláról, amelyek nem végezték el a győzelemhez szükséges politikai munkát. Ha ugyanis ezt tudatosítjuk a nem kormánypárti választókban, könnyen arra a következtetésre juthatnak, hogy gyakorlatilag felesleges elmenniük szavazni. Ez talán még az elszántan kormányellenesekre is igaz, a bizonytalanokat pedig végképp nem könnyű azzal aktivitásra bírni, hogy ebben a rendszerben a szavazatuk úgyse számít. (Mindez stratégiailag majdnem olyan hatékony, mint a választások bojkottálására biztatni. Kíváncsian várjuk, ki lesz az a közíró, aki Gulyásék javaslatának kormánypárti elutasítását követően elsőként rukkol elő az ellenzéki bojkott ötletével.)

4. Az „összefogás” problémái. Bármit gondoljunk is a választási rendszerről, a Közös Ország Mozgalom azt legalább elmondhatja magáról, hogy sikerült egy asztalhoz ültetnie és legalább egy ügyben együttműködésre bírnia a baloldali-liberális pártokat. De valóban akkora eredmény ez? Mi az üzenete annak, hogy a baloldali pártoknak sikerült összefogniuk egy olyan cél érdekében, amelynek a megvalósítása eleve esélytelen? Ha választási együttműködés jött volna létre, azt sikerként lehetne kommunikálni, de erről szó sincs. Miközben korántsem magától értetődő, hogy egy civil választási mozgalomnak feltétlenül a pártok összefogásáért kell dolgoznia. Nem lenne fontosabb az ellenzéki szavazók összefogását szorgalmazni, akár a pártok érdekei ellenében?

A jelenlegi választási rendszer átalakítása mellett számos érv szól, de nyilvánvaló, hogy ehhez nem adottak a politikai feltételek. Ha az ember mégis ebbe a fába vágja a fejszéjét, akkor elvi és gyakorlati okokból hosszú távra érdemes terveznie. Ha viszont „választási mozgalmat” szervez, akkor reális és rövid távon megvalósítható célokat kell kijelölnie, amelyek – nem mellesleg – a választáson való részvételre ösztönzik a szavazókat. Ilyen például annak az elérése, hogy 2018-ban a Fidesz ne szerezzen újabb kétharmadot. Bármennyire szomorú is, a nem kormánypárti szavazók számára ez ma a reálisan kitűzhető cél – ez az, amit tudatosítani kell a szélesebb közvéleményben, még ha ez nem is egyezik a pártok érdekeivel. Mert ne legyen kétségünk: a kétharmad megállításához minden szavazatra szükség van.

(Fotó: Index - Gulyás Márton egy áprilisi tüntetésen. Messze még a győzelem)

Hamarosan bővebben is írunk arról, hogyan állítható meg az újabb fideszes kétharmad. Ha érdekel, kövess bennünket a Facebookon is!