Ahhoz, hogy belássuk, a 2018-as választás valódi tétje az, hogy lesz-e megint alkotmányozó többsége a Fidesznek, érdemes végiggondolni, miért van jelentős esély az újabb kétharmadra. Ehhez nem árt visszatekinteni az előző két országgyűlési választásra, amelyeken a jelenlegi kormánypártnak sikerült az a mutatvány, ami korábban az ereje teljében lévő MSZP-nek sem jött össze önállóan. (1994-ben a szocialisták csak az SZDSZ-szel koalícióra lépve érték el a kétharmadot, ezért – a sors fintora folytán – nem tudtak úgy élni és visszaélni vele, mint a most kormányzó „koalíció”.)
2010-ben, a Gyurcsány–Bajnai-kormányok dicstelen vergődésének végnapjaiban az ország nagy része egész egyszerűen változást akart – nemcsak a hagyományos jobboldali szavazók, hanem olyanok is, akik korábban sohasem adták volna a voksukat a Fideszre. Így nem csoda, hogy a Fidesz–KDNP végül kétharmados győzelmet húzhatott be. Aztán lett is változás, többek között a választási rendszerben, ami – mint kiderült – elsősorban a kormányzati túlhatalom biztosítását szolgálta. Többen is rámutattak arra, hogy a 2014-es eredménnyel a Fidesz a régi rendszerben is megnyerte volna ugyan a választást, de nem szerzett volna újabb kétharmadot. A győztest segítő (azt töredékszavazatokkal „kompenzáló”) választási rendszer viszont a korábbinál alacsonyabb társadalmi támogatottság mellett is kétharmados kormánytöbbséget produkált.
Könnyű tehát arra a következtetésre jutni, hogy mindenről a jelenlegi választási rendszer tehet (van, akit ez választási mozgalom alapítására is sarkallt). Ez viszont végletes (végzetes?) leegyszerűsítése a helyzetnek. Ahogy a minden felületet elöntő, véget nem érő kormányzati kampány vagy a kíméletlen fideszes médiatérfoglalás is kárhoztatható – joggal –, de önmagában nem ad magyarázatot arra, miért áll küszöbön az újabb kétharmad. Az utóbbi valószínűsége egyéb tényezőkön is múlik, amelyeket érdemes most számba venni.
Az első kétségkívül az ellenzék helyzete. A 2015 eleji rövid megingást követően a „centrális erőtér” helyreállt, vagyis a kormánynak jobbról és balról is megvan a nála egy nagyságrenddel gyengébb, összefogásra képtelen ellenzéke (bár az, hogy a mai Jobbik egyértelműen jobbra áll-e a mai Fidesztől, erősen kérdéses). A két ellenzéki tömb támogatottsága ráadásul nem mozdult el érdemben a 2014-es választás óta. A baloldalon azért nem, mert nem történt érdemi változás: a baloldali-liberális kis- és középpártok máig az összefogás megfelelő szervezeti kereteit keresik (kisebb megszakításokkal gyakorlatilag a DK-nak az MSZP-ből való 2011-es kiválása óta). A Jobbik ellenben változott a szélesebb szavazórétegek megnyerése érdekében, de sikerét többek között személyi tényezők hátráltatják: nem könnyű hitelesen néppártosodni ugyanazokkal a politikai szereplőkkel, akikkel nemrég még rendíthetetlen radikális volt az ember. S még ha a pártrendszerben vannak is új belépők, mint a Momentum, ezek éppen a Fidesz által „elengedett” fővárosban oszthatják meg az ellenzéki szavazatokat a baloldal számára elvileg nyerhető körzetekben.
A másik tényező a (mindig fokozódó) nemzetközi helyzet. Ennek nem kellene feltétlenül így lennie, de a kormánypártok olyan hatékonyan tartják napirenden a migráció kérdését, hogy egy nagyobb horderejű – vagy itthon akként értelmezett-láttatott – nemzetközi esemény akár a választás eredményét is befolyásolhatja. Nyilvánvaló, hogy a Fidesz nem fog kihagyni egy olyan ziccert, mint az Európai Bíróság Magyarországgal szemben hozott minapi ítélete a kvótaperben, abba pedig jobb nem belegondolni, mi történne, ha éppen a választások előtt bomlana fel a közel-keletről érkező menekülthullámot feltartóztató uniós-török megállapodás. Az ehhez hasonló események, valamint „Brüsszel” hazánkkal kapcsolatos lépéseinek időzítése tehát egyáltalán nem közömbös a kétharmad szempontjából. Már csak azért sem, mert a tavalyi kvótanépszavazáson kiderült: a „migránskérdés” adott esetben jóval többeket mozdíthat meg a Fidesz két-két és félmilliós törzsbázisánál.
Végezetül hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy bármilyen furcsa, de a választási kampány még nem kezdődött el. Még ha a Fidesz 2015 óta folyamatosan kampányol is, a kampányhajrá azért odébb van, és az igazi tűzijátékot legutóbb is akkorra tartogatták (Simon-ügy, Zuschlag-könyv stb.). Bár sokan abban reménykednek, hogy 2018 tavaszáig „előkerül” valami Orbán Viktorról és pártjáról, ennél valószínűbb, hogy a kormányoldalon már betáraztak néhány, az ellenzék számára kellemetlen botrányt az utolsó hetekre. S mint azt a jobbikos nyugdíjas-gate is mutatja, ehhez még csak kézzelfogható bizonyítékokra sincs szükség.
Ha tehát a kétharmad esélyeiről gondolkodunk, ezeket a szempontokat mind számításba kell venni. A címben szereplő kérdésre azonban, vagyis hogy miért lehet kétharmada a Fidesznek, egy jóval egyszerűbb, ám annál precízebb válasz is adható: mert hagyjuk.
Jó reggelt, Magyarország! Viszlát, kétharmad!
(Fotó: Index - a Demokratikus Koalíció "Orbán vagy Európa" című kampánynyitójának résztvevői)
