Egyes kormánypárti politikusok próbálják ugyan palástolni, de többé-kevésbé nyilvánvaló, hogy Orbán Viktor számára mi a 2018-as választás valódi tétje. Legutóbbi kortesbeszédeinek egyikében a miniszterelnök napnál is világosabban a hallgatóság tudtára adta: „Csak a következő választásig kell kitartani, és minden korábbinál nagyobb felhatalmazást kell adni azoknak, akik az országot meg akarják védeni.” A félreértések elkerülése végett az utóbbi valószínűleg a Fideszt jelenti, a minden korábbinál nagyobb felhatalmazás pedig az újabb kétharmadot. Méghozzá a 2014-ben megszerzett egy-két mandátumosnál jóval kényelmesebb alkotmányozó többséget, amit nem lehet csak úgy menet közben, holmi időközi választásokon elveszíteni.
De ha nem abból indulunk ki, amit Orbán Viktor mond, hanem abból, amit tesz, akkor is ugyanerre a következtetésre juthatunk. Mi mással magyarázható, hogy a stabil kormánytöbbség évek óta úgy viselkedik, mintha sarokba szorított kisebbség lenne, amely a túléléséért küzd? Mi magyarázza az agresszív fideszes médiatérfoglalást, a kormány kritikusainak levadászására indított, „tényeken túli” lejárató kampányokat, az ellenzéki pártok mozgásterének folyamatos korlátozását? Mi magyarázza, hogy lassan három éve a csapból is a kormánypropaganda kékje folyik? (Kerül, amibe kerül, hiszen az adófizetők pénzéből semmi sem drága.) Nem más, mint a „minden korábbinál nagyobb felhatalmazás” akarása. De vajon miért kell ennyire a Fidesznek a kétharmad?
A rövid és velős válasz a következő: egyszerűen azért, mert a Fidesz a saját alkotmányának kereteit is túl szűknek találja. Bármennyire hozzájárult is a kormányzati hatalom észszerű korlátainak lebontásához, a gyakorlatban kiderült, hogy időnként még az egyoldalúan elfogadott alaptörvény is képes akadályozni a kormánytöbbség pillanatnyi érdekeinek érvényesítését. Nem véletlen, hogy 2012-es hatályba lépése óta többször is faragni kellett rajta; ennél is beszédesebbek azonban azok az esetek, amikor 2015 februárját követően a kormány alkotmányt akart módosítani, de erre kétharmad híján már nem volt lehetősége. Lássuk, mire használta volna a Fidesz az alkotmányozó többséget ebben a ciklusban, ha módja van rá:
1. A terrorveszélyhelyzet bevezetése. 2016 elején a kormány a terrorveszélyhelyzet tényállásának bevezetését kezdeményezte, amely terrorfenyegetettség esetén rendeleti kormányzást tett volna lehetővé (ennek során 60 napra felfüggeszthettek volna hatályos törvényeket), továbbá lehetőséget nyújtott volna az ellenzéki demonstrációk korlátozására és a sajtótermékek kormányzati irányítás alá vonására. A módosítást az ellenzéki pártok elutasították, ezért egy időre lekerült a napirendről, majd 2016 júniusában az ellenzék egy részének támogatásával annak egy kevésbé hajmeresztő változatát fogadta el az Országgyűlés (az alaptörvény hatodik módosítása). A terrorveszélyhelyzet idején életbe lépő különleges jogrend kihirdetéséhez jelenleg a képviselők kétharmadának támogatása szükséges – kérdés, miként élne ezzel a lehetőséggel egy újabb fideszes kétharmad.
2. A „csoportos betelepítés” alkotmányos tilalma. Miután a kormány elbukta a 2016. októberi – amúgy totálisan értelmetlen – kvótaellenes népszavazást, afféle szépségtapaszként az alaptörvény újabb módosítását helyezte kilátásba. Kérdés, hogy a csoportos betelepítés alkotmányos tilalma pontosan mire jelentett volna megoldást, de ez már nem fog kiderülni. A nagy nyomás alá helyezett Jobbik ugyanis feltételhez kötötte annak elfogadását, s így végül a módosítás kútba esett. (Ennek meg is lett a következménye: az alkotmánymódosítás elvérzését követően a kormánypropaganda bedobta a homoszexualitás vádját Vona Gábor ellen, olyan erkölcsi nagyságok közreműködésével, mint Terry Black és Zuschlag János). A Fidesz tehát ebben az esetben azért nyúlt volna hozzá az alaptörvényhez, hogy győztesként kerüljön ki egy félresiklott politikai játszmából.
3. A plakáttörvény áterőltetése. Ennek a kétharmados törvénymódosítási kísérletnek a története is a Jobbikhoz kapcsolódik, méghozzá egészen közvetlen módon. Miután a Simicska Lajos által birtokolt felületeken megjelent a Jobbik „Ti dolgoztok, ők lopnak” plakátkampánya, a kormány hirtelen szükségét érezte a pártok köztéri hirdetéseire vonatkozó szabályozás szigorításának. (Azzal érdekes módon nem volt gondjuk, amikor Simicska plakáthelyei még fideszes hirdetésekkel voltak tele, természetesen a piaci ár töredékéért.) Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a pártok gazdálkodására vonatkozó kétharmados törvény módosításához nem tudja megszerezni néhány ellenzéki képviselő támogatását, a Fidesz egy huszáros mozdulattal a településkép védelméről szóló – feles többséggel is módosítható – törvénybe csomagolta a kívánt változtatásokat. Hogy ez az eljárás megfelel-e az alkotmányosság normáinak, arról az Alkotmánybíróság fog majd dönteni, de ennek kimenetelétől függetlenül ez az eset is jól szemlélteti, hogyan viszonyul a kormánytöbbség a saját alaptörvényéhez.
Mindez nemcsak azt mutatja meg, miért kell annyira a Fidesznek a kétharmad, hanem arra is következtetni enged, hogyan használnák a kormánypártok 2018 után azt a bizonyos minden korábbinál nagyobb felhatalmazást. Akit ez nem tölt el felhőtlen örömmel, annak – a miniszterelnök szavaival élve – csak a következő választásig kell kitartania. Akkor lesz lehetőségünk arra, hogy tudatos szavazással megvédjük az országot az újabb fideszes kétharmadtól.
Jó reggelt, Magyarország! Viszlát, kétharmad!
(Fotó: Index - jobbikos plakát kisebb kormánypárti módosítással)
Ön sem szeretne újabb Fidesz-kétharmadot? Tartson velünk a Facebook-on is!