Amikor elindult a Viszlát, kétharmad! blog, majd az arra épülő mozgalom, sokan nem értették, mit akarunk a kétharmaddal. Hiszen el kell söpörni a Fideszt, egyszerű, mint az egyszeregy, nem? Szeptember óta azonban sok víz lefolyt a Dunán, és most mintha az ellenkező végletnél tartanánk: a sajtóban egyre többen írnak az (állítólag) várható Fidesz-négyötödről, és a Facebook-oldalunkra érkező kommentek, üzenetek egy részéből is árad a tömény pesszimizmus. Ebben a lélektani helyzetben igyekszünk választ adni a felmerülő kérdésekre, majd ezek nyomán tisztázni, pontosan miről is szól a kezdeményezésünk, mit akarunk elérni és mit várhatunk az általunk javasolt taktikai szavazástól.
1. Tényleg olyan nagy a baj?
Az ellenzék szempontjából a baj kétségtelenül nagy. A baloldali szavazók azt látják, hogy az általuk támogatott pártok nem jutottak közelebb a megegyezéshez. Az MSZP korábbi miniszterelnök-jelöltje visszalépett, új jelöltjüket, Karácsony Gergelyt pedig csak az őt delegáló Párbeszéd támogatja. Jelen állás szerint a választáson egymással is versengeni fog az MSZP–Párbeszéd, az Együtt és a DK, azt pedig még mindig nem tudjuk, lesznek-e közös (koordinált) jelöltjeik az egyéni választókerületekben, és hogy kik leszenek ezek a jelöltek. Akik kimaradtak az összefogás-játékból, jól láthatóan szervesebben tudtak építkezni, de az LMP és a Momentum részben ugyanazokra a szavazókra hajt, akikre a baloldali pártok. A Jobbik pedig egy stratégiailag indokolt, de meglehetősen kényes fordulat kellős közepén jár, miközben nem tudni, hogy a politikai versenyt nyíltan torzító állami számvevőszéki döntés miként befolyásolja majd a kampányukat. Ma már kevesen fogadnának arra, hogy a pártlistán nem a Fidesz végez az első helyen, és ha emellé még az egyéni választókerületek túlnyomó többségét is sikerül elvinniük, akkor a 2014-eshez hasonló nagyságrendű, elsöprő győzelmet arathatnak.
2. De akkor minden eldőlt? Jön a négyötöd?
Semmi sem dőlt még el. November elején tartottunk egy rendezvényt, ahol meghívott politológus és elemző vendégeink egyöntetűen arról beszéltek, hogy a 2018-as választás végkimenetele teljesen kiszámíthatatlan. Ez pedig azóta sem változott. Sokan a hétvégi solymári időközi választás miatt kongatták meg a vészharangot, mivel a baloldali pártok által támogatott független jelölt úgy sem tudta legyőzni a fideszes indulót, hogy a Jobbik nem indított saját jelöltet. Egy önkormányzati helyért vívott csatából azonban nem lehet messzemenő következtetéseket levonni az országgyűlési választásokra nézve. Ha mégis ezt tennénk, leginkább azt látjuk, hogy az ellenzék a korábbi siralmas eredményéhez képest javítani tudott egy erősen fideszes településen. Ha hasonló javulás mutatkozna az országgyűlési választáson is, azzal a legerősebben fideszes körzeteket nem lehetne ugyan elvinni, de a legszorosabb körzetek némelyike már átbillenhetne az ellenzék javára.
3. Akkor egyszerű a megoldás, nem? Fogjon össze az ellenzék!
Ha ez annyira egyszerű megoldás lenne, nem őrlődne rajta a baloldal három éve. Teljes ellenzéki összefogásra jól láthatóan semmi esély, egyedül a választókerületi koordináció segíthetne (jelöltek kölcsönös visszaléptetése egymás javára). Azonban ez sem olyan egyszerű mutatvány, mivel a pártok törzsbázisának egy része nem nyitott más pártok felé. Hiába vannak a baloldalnak, a Jobbiknak vagy az LMP-nek olyan szavazói, akik akár a nyílt összefogást is támogatnák, ha közben mások az egyszerű koordinációt is egyfajta árulásként élnék meg, és elfordulnának az adott párttól. Az ÁSZ-bortány és a Jobbik iránt megnyilvánuló – többnyire kényszerjellegű – szolidaritás árnyalhatja ugyan ezt a képet, de jelenleg az a legvalószínűbb, hogy 106 választókerületre kiterjedő ellenzéki koordináció nem lesz, legfeljebb eseti visszalép(tet)ések egyes kulcsfontosságú körzetekben.
4. Ha a pártokkal van a baj, miért nem állnak a helyükre a civilek?
Lássuk be, jelenleg nincs olyan civil mozgalom Magyarországon, amely egyszerre válthatná le a kormányt és az ellenzéket. Még ha nem is bízunk igazán a pártokban, a szavazók jelentős részét mégis ők mozgósítják. Egy-egy független vagy „civil” jelölt indulása hasznos lehet, mert könnyebb arcvesztés nélkül felsorakozniuk mögötte a pártoknak, de ez is csak egyes választókerületekben működhet. Akik 106 civil jelöltet várnak, a pártok egységes és maximális támogatása mellett, azok félreértik a politika természetét, és nem a realitásokból indulnak ki. Lehet, hogy ez egyesek számára bántóan hangzik, de ha tenni akarunk a Fidesz túlhatalma ellen, akkor nem az álmainkból, hanem a valóságból kell kiindulnunk. A valóságban pedig a jelöltek többségét pártok fogják indítani, és ezek a jelöltek egymással is versengeni fognak az egyéni választókerületekben.
5. De akkor mégis ki tehet ez ellen? És mit tehet?
Mi, választók tehetünk. A Viszlát Kétharmad Mozgalom következetesen azt képviseli, hogy ebben a helyzetben a taktikai szavazás az egyetlen megoldás. A Fidesznek 2014-ben azért lett kétharmada, mert az egyéni választókerületekben, ahonnan a parlamenti mandátumok több mint fele érkezik, az ellenzéki voksok több jelölt között oszlottak meg. Így a kormánypárti jelöltek csekély többséggel is elvihettek egy-egy körzetet, és végül a 106 helyből 96-ot nyert meg a Fidesz. Ahhoz, hogy 2018-ban ne ez történjen, az ellenzéki szavazatoknak egy jelöltre kellene menniük. S ha a pártok ezt nem oldják meg koordinált jelöltállítással, akkor a szavazóknak kell megoldaniuk. Ezt a megoldást nevezik taktikai szavazásnak, amikor a választók egy nagyobb cél érdekében taktikusan adják le a szavazatukat. Jelen esetben ez a cél a Fidesz túlhatalmának korlátozása, a taktika pedig az, hogy pártállástól függetlenül az erősebb, esélyesebb ellenzéki jelöltre szavazzunk a saját körzetünkben.
6. Ez nem elvtelenség? Nem fullasztja puszta „matekozásba” a választást?
Azt kell megértenünk, és ha mi értjük, mindenkivel megértetnünk, hogy az országgyűlési választáson két szavazatunk van. Az egyiket a pártlistára adjuk le, a másikat az egyéni választókerületi jelöltekre, a taktikai szavazás pedig csak az egyik szavazatunkat érinti. Mi következetesen azt mondjuk, hogy a listás szavazatunkat kezeljük elvi szavazatként, és adjuk a nekünk legszimpatikusabb pártra, akinek a sikeréért szorítunk (vagy ha nincs ilyen, akkor a legkisebb rosszra). A másik, egyéni jelöltekre adható szavazatunkat viszont kezeljük taktikai szavazatként, és adjuk a választókerületünkben a legerősebb, legesélyesebb ellenzéki jelöltre. Ha így teszünk, ez a szavazatunk biztosan nem fog elveszni, és az a jelölt, akinél a voksok összeadódnak, megnyerheti a körzetet. Ennyi „matek” mindenképpen kell a dologhoz, de a választás ettől még nem fullad technikai kérdésekbe. Az ellenzéki pártok versenye ettől még nyitott, listán szavazhatunk a kedvencünkre, szoríthatunk érte, sőt akár kampányolhatunk is neki. Azt azonban látnunk kell, hogy jobb esetben a kedvenc pártunknak sem mindegy, vajon egy újabb kétharmados Fidesz-kormány (látszat)ellenzéke lesz-e. Ezért listán hallgathatunk a szívünkre, egyéniben viszont az eszükre érdemes hallgatnunk.
7. De honnan tudhatjuk, hogy helyben ki az esélyes jelölt?
Legutóbbi, a hét elején tartott rendezvényünkön elemzőkkel jártuk körül ezt a kérdést. Az derült ki, hogy erről most még igen keveset tudunk, de elsősorban azért, mert nem tudjuk, kik lesznek a pártok egyéni jelöltjei. A jelöltállítás kardinális kérdés, ezért is lenne fontos, hogy a pártok most már ne az összefogás technikai kérdéseivel foglalkozzanak – már aki ezzel foglalkozik –, hanem válasszák ki és tegyék ismertté a jelöltjeiket. Amint ez megtörténik, számos csatornán kaphatunk majd információt arról, kik lesznek az esélyes jelöltek. Lesznek közvélemény-kutatások, ezzel foglalkozó cikksorozatok, elemzések. Lesznek majd olyan szoros körzetek, amelyekre jobban odafigyel a közvélemény, és lesznek olyanok is, ahol épp ellenkezőleg, hamar kirajzolódik, hogy ki az esélyesebb jelölt. És persze lesznek olyan szereplők is, mint a Viszlát Kétharmad, amelyek ezzel a kérdéssel foglalkoznak, és azért dolgoznak, hogy az minél nagyobb hangsúlyt kapjon a nyilvánosságban.
8. Hogyan lehet ezt az üzenetet eljuttatni nyolcmillió választóhoz?
Ez lehetetlennek tűnik, de a taktikai szavazás már akkor is működik, ha csak egy szűkebb, tudatosabb választóréteghez sikerül eljutnunk. Ez a réteg egy szoros körzetben már átbillentheti az eredményt az erősebb ellenzéki jelölt javára. Természetesen minél többekhez szeretnénk eljutni, de fontos látnunk, hogy nincs veszve semmi, ha ez nem az összes ellenzéki választót jelenti. Eleve elképzelhetetlen, hogy minden ellenzéki választó így voksoljon, de a taktikai szavazást éppen az teszi reális megoldássá, hogy erre nincs is szükség. Az persze nagyon fontos, hogy minél többen tudjanak róla, mert minél többen szavaznak így, annál több mandátumot veszíthet 2018-ban a Fidesz.
9. De mire juthat egy olyan kezdeményezés, mint a Viszlát Kétharmad?
Alulról szerveződő mozgalomként tisztában vagyunk a korlátainkkal, még ha sok munkával igen kis összegből egészen messzire sikerült is eljutnunk. Tisztán látjuk, hogy a nyilvánosságban egyre többen vannak, akik fogékonyak erre az üzenetre, de még el kell jutni a választók tömegeihez. Ehhez azonban nemcsak ránk van szükség, hanem két további tényezőre is: a médiára és a pártokra. Minél többet foglalkozik a média azzal a kérdéssel, hogy mi történik az egyéni választókerületekben, és hogy kik az esélyes jelöltek, annál fogékonyabbak lesznek a választók a mi üzenetünkre. Voltaképpen ez természetes is lenne, hiszen a 2018-as választásnak jól láthatóan ez lesz a fő kérdése. Ráadásul a nem kormánypárti médiának ez még elemi érdeke is, már csak a saját túlélését tekintve, hiszen egy újabb Fidesz-kétharmad árnyékában az utóbbira nem sok garancia marad. Az ellenzéki pártok pedig akarva-akaratlanul partnerek lesznek ebben, mert annyira kevés forrásuk van, hogy nem tudják egyformán támogatni a jelöltjeiket. Ebben a helyzetben a pártok a legesélyesebb jelöltjeik mellé fognak igazán odaállni, és az így kialakuló „hideg” és „meleg” kampányok a választókra is hatást gyakorolnak. Ha ez a három tényező egyszerre működik (a taktikai szavazást népszerűsítő szerveződések, a választás valódi kérdéseire koncentráló ellenzéki média és a pártok hideg-meleg kampánya), akkor a tudatos szavazók számottevő hatást gyakorolhatnak az eredményre.
10. És mire elég a kétharmad megakadályozása?
Ahhoz képest, hogy onnan indultunk, hogy Fidesz-négyötöd lesz, a kétharmad megakadályozása egyáltalán nem tűnik csekély eredménynek… De a tréfát félretéve: egyre nyilvánvalóbb, hogy a Fidesz minden eszközt megragad a politikai verseny korlátozása érdekében. Ha ismét kétharmadot szerez, akkor ehhez tényleg minden eszköze meglesz, és akkor Magyarország nem „migránsmentes övezet” lesz, hanem ellenzékmentes övezet. Az újabb kétharmad megakadályozása ezért minden nem kormánypárti választó elemi érdeke. És hogy miként lehetne az alkotmányozó többség mellett a Fidesz egyszerű többségét is megakadályozni? Erre sem látunk egyelőre más utat, mint a taktikai szavazást. Minden a nagyságrenden múlik: tíz-tizenöt körzet elvesztésével a Fidesz elveszítheti a kétharmadot, negyven-ötven körzet elvesztésével pedig az egyszerű többséget is. Azt általunk javasolt politikai minimálprogramnak ez lehet a maximális eredménye. Ha valaki tud jobbat, szóljon. Addig is kitartunk a taktikai szavazás népszerűsítése mellett.
Jó reggelt, Magyarország! Viszlát, kétharmad!
(Fotó: Index - a Fidesz kiáll az ellenzékmentes Magyarországért)
Kétharmad? Négyötöd? Szeptember óta következetesen ugyanazt mondjuk, a Facebook-oldalunkon is.
