A Fidesz megfúrta az ellenzék újabb népszavazási kezdeményezését – olvashattuk a különböző fórumokon, miután az Országgyűlés kedden egyhangúlag megszavazta a büntető törvénykönyv módosítását. Pedig az ellenzéki pártok akár kisebbfajta győzelemként is ünnepelhették volna, hogy sikerült elérniük a Vágó Gábor által indított kezdeményezés célját: a korrupciós bűncselekmények elévülési idejének tizenkét évre emelését. Persze a döntést követő reakciók jól mutatják, hogy a valódi cél nem a BTK-módosítás volt, hanem a népszavazás kiírásának kikényszerítése. De valóban olyan politikai csodafegyverről van szó, hogy az ellenzéknek érdemes mindent erre a lapra feltennie?
A mintát természetesen a Fidesz 2008-as „szociális népszavazása” jelenti, amely szintén nem a tandíjról vagy a vizitdíjról szólt, hanem arról, hogy Gyurcsány Ferenc menjen már végre a p*csába (Horn Gábor szíves közlése). Ez kétségkívül sikeres akciónak bizonyult, hiszen az eredmény hatására 2008 áprilisában felbomlott az MSZP–SZDSZ-koalíció, s innentől a baloldali-liberális pártoknak csak a vergődés maradt, amelyről tudjuk, hová vezetett: kinek a parlamenten kívülre, kinek a középpárti lét alsó régióiba. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy mindehhez kellett egy eleve meglévő, általános kormányellenes hangulat, amit a Fidesz megfelelő mederbe terelt a leghatékonyabb politikai eszköz kiválasztásával. A mostani helyzet ettől gyökeresen eltér: ma már ugyan kisebbségben vannak azok, akik egyértelműen a kormány újrázását szeretnék, azoknak a körében, akik nem ebbe a csoportba tartoznak, kormányváltó düh helyett inkább letargia uralkodik.
Ennek többek között az az oka, hogy már hosszú évek óta a Fidesz tematizálja a közbeszédet: ők határozzák meg, miről szóljanak a viták, és hogy milyen, a spin doktorok által dekára-grammra kimért témák legyenek terítéken. Ezért van szükség a kormányközeli új elit zsebében landoló újabb és újabb sajtótermékekre, valamint a szakadatlanul zajló „tájékoztató” kampányokra (amelyeket ráadásul mi, adófizetők finanszírozunk – igen, a sajtótermékeket is). Ezzel az úthengerrel szemben az ellenzéknek nem könnyű felvennie a küzdelmet, s az egyenlőtlen tematizációs versenyben jó kapaszkodónak, sőt már-már utolsó szalmaszálnak tűnik a népszavazás. A népszavazási kezdeményezések azonban, mint láthatjuk, többnyire már a jog útvesztőjében elakadnak, amelyiket pedig véletlenül mégis sikerül kiírni, azt a kormányzat egy rutinos mozdulattal hatástalanítja.
Ennél a rutinos mozdulatnál érdemes egy kicsit elidőzni. Mert mi is lett a vasárnapi boltzár elleni országos népszavazási kezdeményezés eredménye? Az, hogy nincs vasárnapi boltzár. Mit ért el az olimpia rendezésével kapcsolatos budapesti népszavazási kezdeményezés? Azt, hogy Budapesten nem lesz olimpia. Újabban a megfelelő számú aláírásig sem kell eljutni, hogy a kormány a szóban forgó ügy mellé álljon: lásd a BTK fentebb említett szigorítását. Vagyis a Fidesz taktikájából következően a népszavazás – pontosabban annak belátható közelségbe kerülése – jelenleg leginkább arra alkalmas, hogy a közvetlen célját megvalósítsa. Ha jobban belegondolunk, ez nem is olyan kevés. Arra viszont nem alkalmas, amit az ellenzék remél tőle: a kormányzat tematizációs túlsúlyának megtörésére. A legutóbbi népszavazási kezdeményezésekből csak a NOlimpia kampánnyal berobbanó Momentum tudott politikailag profitálni, de a Fidesz szempontjából ez sem akkora veszteség – egy alakulattal több, amely tovább oszthatja Budapesten az ellenzéki voksokat.
Vagyis úgy tűnik, a népszavazás intézményét – pontosabban a népszavazási kezdeményezést – érdemes arra fenntartani, amire eredetileg szolgál: egyes nagy társadalmi támogatottságú ügyek előmozdításának kiharcolására. A tematizációs verseny megfordítását viszont a jelek szerint nem ettől kell remélni. Már csak azért sem, mert a kormánytöbbség nem holmi empátiától és párbeszédkészségtől vezérelve megy elébe az ellenzéki népszavazásoknak. Egyáltalán nem: a Fidesz nem a párbeszédből ért, hanem az erőből. Ahol erőt érzékel, ott hamar visszakozik, ahol viszont gyengeséget, ott erőt mutat. És az az ellenzék, amely egyetlen csodafegyverben bízik, és nem tud lecsavarodni az újabb és újabb népszavazásokról, csak a saját gyengeségét demonstrálja. Ráadásul nemcsak politikai ellenfelei, hanem potenciális választói felé is.
Ha az ellenzék gyenge és megosztott, akkor a Fidesz jövőre akár újabb kétharmados győzelmet is arathat. Az viszont, hogy ez így lesz-e, elsősorban rajtunk, választókon múlik. Függetlenül attól, mit csinálnak a pártok, 2018-ban meg lehet állítani a kétharmadot. Ehhez azonban előbb el kell engedni a népszavazást, és másként kell hozzájárulni a közbeszéd alakításához. Azt kell elérni, hogy 2018 ne a pártokról szóljon, hanem a választás valódi tétjéről: a kétharmadról.
Jó reggelt, Magyarország! Viszlát, kétharmad!
(Fotó: Index - olimpia nem lesz, de népszavazás se)
Érdekel, hogyan állítható meg a kétharmad? Tarts velünk a Facebookon is!
