Milyen reményekkel tekintsünk április 8-a elé? Kezdjük ott, hogy nyolc éve ez az első választás, amelyikben benne van a meglepetés lehetősége. 2014-hez képest teljesen más a kampány dinamikája, régóta először nem kizárólag a Fidesz tematizálja a közbeszédet, és most a kormánynak vannak kínos ügyei, nem az ellenzéknek. Az utóbbiról persze nem lehet elmondani, hogy igazán jól teljesített volna, de legalább fontos budapesti körzetekben lesz koordináció. Ahol pedig nem lesz, ott az állampolgárok egyre nagyobb számban tudnak arról, hogy enélkül is szavazhatnak az esélyes ellenzéki jelöltre. A taktikai szavazás története ugyanis mára felépült.

Mi azért vagyunk bizakodók, mert tudjuk, honnan indult ez a történet. A Viszlát, kétharmad! 2017 szeptemberében kezdte meg a működését egy egyszerű véleményblogként, majd októbertől fordult rá a taktikai szavazás népszerűsítésére. A blogot Pápay György publicista indította, a közösségi médiában megkezdett kampányt Csepregi János író, publicista segítette, majd 2017 novemberében Lukácsi Katalin történész, közszereplő is csatlakozott a kezdeményezéshez. Munkánkat emellett természetesen sokan támogatták, amit ezúton is csak köszönni tudunk.

A november elején tartott első rendezvényünk után sikerült az országos médiába is bekerülnünk: elsőként a Heti Válasz november 16-i száma szentelt háromoldalas összeállítást az esélyes jelöltekre történő átszavazás témakörének. November közepén tőlünk függetlenül a Közös Ország Mozgalom is ebben az irányban indult el, és meghirdette a gyűjtést a reprezentatív választókerületi mérések finanszírozására. Januárban a különböző politikai beállítottságú volt kormánytagokból álló V18 csoport is színre lépett, akik szintén a választási mozgósítás, valamint az esélyes ellenzéki jelöltek támogatása mellett szálltak síkra. Januárban a Magyar Nemzetben megjelent véleménycikkben javasoltuk, hogy ezek a szerveződések egyesítsék erőiket, ami mára meg is történt, és számos további civil szervezet, illetve közszereplő állt ki a taktikai szavazás ügye mellett.

Ehhez természetesen szükség volt a február végi hódmezővásárhelyi polgármester-választás eredményére is. Márki-Zay Péter váratlan és örömteli győzelme hitet adott a kormánnyal elégedetlen választóknak, hogy a Fidesz megállítható. Innentől az esélyes jelöltekre történő szavazás kérdése ott volt minden ellenzéki médiumban, azokba is eljutott a híre, amelyek addig – tudatosan vagy sem – következetesen elzárkóztak előle. Azt, hogy a történet tényleg felépült, mi sem mutatja jobban, mint hogy ma már az erről sokáig tudatosan hallgató kormánymédia és kénytelen foglalkozni vele, hogy meggyőzze az eltévedt bárányokat: nehogy az „álkonzervatívokra” hallgatva (kampányvideónkat lásd itt) megosszák a listás és az egyéni szavazatukat a kormányzati túlhatalom korlátozása érdekében.

Márciusban kijöttek az úgynevezett esélyes-listák, és egy darabig úgy tűnt, hogy míg eddig túl kevés információ volt az esélyes ellenzéki jelöltekről, most mintha hirtelen túl sok lenne. Ezért is fontos, hogy a nem pártközeli kutatóintézetekhez kötődő listák kibocsátói szinkronizálták ajánlásaikat, és ezáltal, valamint az Orbánnak mennie kell! kampány révén a Viszlát, kétharmad!, a Közös Ország Mozgalom és a V18 régóta esedékes együttműködése is megvalósult. A civil ajánlások így csak egy-két helyen mutatnak eltérést: a 106 választókerület nagy részében, különösen a nyerhetőnek tartott körzetekben ugyanazokat a jelölteket javasolják. Az esetleges kisebb különbségeket illetően mi továbbra is a Rendszerváltás 2018 ajánlása mellett tartunk ki, amely Márki-Zay Péter, a Viszlát, kétharmad! és az 1 jelölt a változásért! csoport együttműködése révén jött létre (az utóbbi szerveződés olyan civileket és közszereplőket tömörít, mint Horgas Péter, Lányi András és Elek István).

Az utolsó napokban megjelent közvélemény-kutatásokból sok mindent ki lehet olvasni. Szerintünk viszont csak egyetlen dolgot érdemes: azt, hogy mindenkinek el kell mennie szavazni. A magas részvétel egyértelműen az ellenzéknek kedvez, és a taktikai szavazás akkor fog működni, ha sokan szavaznak az ellenzéki pártokra, és így lesznek szoros körzetek. Azt természetesen nem várhatjuk, hogy minden ellenzéki választó így szavazzon, de a felmérések szerint ma már a pártok szavazóinak 20–30 százaléka hajlandó egyéniben átszavazni az esélyes ellenzéki jelöltre. És ha vannak szoros választókerületek, ahol csak pár száz vagy egy-két ezer szavazatnyi különbség van a fideszes jelölt és az esélyes kihívó között, ott a tudatos (át)szavazók már átbillenthetik az eredményt. Sokszor elmondtuk már, és most is hangsúlyozzuk: ahhoz, hogy a Fidesznek ne legyen kétharmada, 12–15 egyéni körzetet kell megnyernie az ellenzéknek, és erre jelenleg minden lehetőség adott. A cél innentől a Fidesz abszolút többségének megakadályozása, ami 40–45 választókerület elnyerését feltételezi. Nem kérdés, hogy április 8-án erre is megvan az elméleti lehetőség.

Azt, hogy maga a Fidesz is tart ettől a lehetőségtől, legjobban az mutatja, hogy a kormányközeli sajtó ma már azzal riogat: ha nem Orbánra szavazunk, akkor káosz vár az országra. Mi ezzel szemben úgy látjuk, senki sem tudja, mit hoz egy esetleges ellenzéki többség, azt viszont pontosan tudjuk, hogy Orbán Viktor győzelme esetén mi vár az országra. Sokan és sokáig bíztak abban, hogy az orbáni hatalomgyakorlás egyszer „konszolidálható” lesz, de ma már világosan látszik, hogy innen nem lehet konszolidálódni. A Fidesz olyan messzire ment el a párhuzamos Soros-valóság építésében és az egész magyar politikai élet meghekkelésében, ahonnan egyszerűen nincs visszaút.

Ezért mi úgy látjuk, hogy aki egyéniben a legesélyesebb ellenzéki jelöltre adja a voksát, az éppen a Fidesz generálta káosz ellen szavaz. Erről igyekszünk meggyőzni azokat a jobbközép szavazókat is, akik kiábrándultak a Fideszből, és ma nem találják a magyar politikai palettán a pártjukat. Amikor ma taktikailag jobbikos, MSZP-s, LMP-s vagy DK-s jelöltekre szavazunk, akkor valójában nem arra szavazunk, hogy Vona Gábor, Karácsony Gergely, Szél Bernadett vagy Gyurcsány Ferenc irányítsa az országot. A következő miniszterelnökről két dolgot tudunk. Ha nyer a Fidesz, akkor Orbán Viktornak fogják hívni, ezért nincs fontosabb annál, mint hogy minél kisebb hatalom összpontosuljon a kezében – ha csak egy-két mandátumos többségük lenne az országgyűlésben, az vereséggel felérő győzelem lenne a kormánypárt számára. Ha pedig kisebbségbe szorul a Fidesz, akkor nem tudjuk, hogy fogják hívni a miniszterelnököt, de biztosan nem Orbán Viktornak.

Azt sem szabad elfelejteni azonban, hogy április 8-a után is lesz élet, és egyáltalán nem mindegy, milyen pártok és milyen arányban ülnek majd az országgyűlésben. Mi úgy látjuk, hogy a jelenlegi választási rendszer taktikai szavazásra kényszeríti az ellenzéki választókat, de nem szabad mindent a taktikázásnak alárendelni. Ezért továbbra is azt mondjuk, hogy csak az egyéni szavazatunkat kezeljük taktikai szavazatként. Listán mindenki szavazzon arra a pártra, amelyik a legszimpatikusabb számára, amelyik esetében szeretné, hogy az általuk képviselt irányvonalnak legyen nagyobb súlya a magyar politikai életben. A mai magyar közélet fő kérdése nyilvánvalóan a kormányhoz való viszony, de nem ez az egyetlen kérdés. Egyáltalán nem mindegy, hogy listán a Jobbikra, a baloldal pártjaira, az LMP-re vagy esetleg a Momentumra szavazunk. Nekünk legalábbis nem mindegy, még ha a felépített közös ügy érdekében arról nem is nyilatkozunk, mi kire adjuk majd a listás voksunkat.

Egy biztos: mi elmegyünk szavazni április 8-án. Listán a szívünk és az elveink szerint szavazunk, egyéniben pedig a legesélyesebb ellenzéki jelöltet fogjuk erősíteni. És akár lesz változás, akár nem, még valamiben biztosak vagyunk: már most valami alapvetően megváltozott. Legyen akármennyire erős is a hatalom, innentől fogva újra lehet hinni az állampolgári cselekvés erejében.

Jó reggelt, Magyarország! Viszlát, kétharmad!

(Fotó: Viszlát, kétharmad! kampányvideó)

Még mindig érdemes ellátogatni a Facebook-oldalunkra: katt ide!