Nem. Nagyon nem. Ez lenne a rövid válasz, de természetesen nem spórolhatjuk meg, hogy érdemben is foglalkozzunk ezzel a kérdéssel. Sokakban felmerülhet ugyanis: bár a Fidesznek 2015 februárja óta nincs kétharmada, mégis ugyanazzal a lendülettel robog előre, és gázol át mindenen és mindenkin, aki csak az útjába áll. Sőt, talán még nagyobb sebességgel épül az új elit, még gyorsabban tűnnek el a nem kormánypárti médiafelületek, és még reményvesztettebben ácsorog a pálya szélén, aki azt szeretné, hogy végre behúzzák a féket. Akkor nem mindegy, hogy 2018-ban kétharmaddal győznek, vagy csak a sima többség jön össze nekik? Mégis mi a különbség a kettő között?
Egyetlen szó: „szinte”. Mert igaz ugyan, hogy ma is szinte bármit megtehetnek, de ha 2018-ban ismét kétharmaddal győznek, akkor tényleg bármit megtehetnek. Túlzásnak tűnik? Lehet, de ne feledjük, hogy már a 2010–2014 közötti kormányzás irányvonalát is a „bármit megtehetünk” érzése határozta meg. Korábban is volt már kétharmados kormánytöbbség Magyarországon – 1994 és 1998 között –, az akkori kormányerők mégsem érezték úgy, hogy bármit megtehetnek. És nem azért, mert Grál-lovagok voltak – nagyon nem. Hanem mert magát az MSZP-t is, de különösen az MSZP–SZDSZ-koalíciót olyan érdekellentétek tagolták, amelyek némi belső féket jelentettek (akkor is felmerült például az alkotmányozás ötlete, de a megvalósulásig már nem jutott el). Az egyszemélyi irányításra optimalizált Fidesz–KDNP-t viszont ilyesmi már nem hátráltatta. Először kisebb lépésekkel kezdték, de hamar ráéreztek az ízére: megszokták, hogy bármit megtehetnek.
Az újabb, 2014-es kétharmadhoz természetesen az ellenzék siralmas teljesítménye is kellett. De kellett az is, hogy a Fidesz mindent megtegyen az alkotmányozó többség könnyebb megszerzése érdekében. Magára szabta az újonnan kijelölt választókerületeket, magára szabta a győztest erősítő választási rendszert és magára szabta a kampány játékszabályait: az ellenzék megjelenési lehetőségeit korlátozta, miközben ő maga korlátlanul folytathatott sikerpropagandát az adófizetők pénzéből. És amikor Orbán Viktor 2014-ben újra megszerezte a kétharmadot, úgy érezte, tényleg bármit megtehet. Akár még a saját árnyékát is átugorhatja: miután leszámolt politikai ellenfeleivel és a régi elittel, végre leszámolhat túl nagyra nőtt barátaival is, akik nem tudják, hol a helyük az általa épített új elitben.
Akik mindig is a legrosszabbat nézték ki a Fideszből, azokat nem érhette meglepetés. Azok közül viszont, akik 2010-ben – esetleg még 2014-ben is – rájuk szavaztak, sokan döbbenten látták, hogyan hozza ki belőlük a legrosszabbat az az érzés, hogy bármit megtehetnek. Ha nincs meg a kétharmad, lehet, hogy minden másként alakul. Persze azt, hogy mi lett volna, már sosem tudjuk meg; azt viszont pontosan tudjuk, mi lesz, ha megint kétharmadot szereznek. A Fidesz eddig is két dologra használta az alkotmányozó többséget: saját hatalmának bebetonozására, valamint arra, hogy semmiféle korlát ne legyen az új elit előtt. A célok ma már világosak, egyedül az eszközökkel tudnak meglepetést szerezni. És a most zajló propagandakormányzást elnézve – ki számított erre, amikor 2010-ben rájuk adta a voksát? – sajnos úgy tűnik, ezen a téren még várhatnak ránk meglepetések.
A sors fintora, hogy 2014 után Orbán Viktor hibázott, és a Fidesz elvesztette kétharmados többségét. 2018-ban lehetőségük nyílik arra, hogy visszaszerezzék: ez lesz a következő választás valódi tétje. És ne legyenek illúzióink: ha visszaszerzik, még egyszer nem fognak hibázni. Ezért nem mindegy, mennyivel nyer a Fidesz, és ezért kell 2018-ban közös erővel megállítanunk a kétharmadot. Így fogjuk megüzenni nekik, hogy ők sem tehetnek meg bármit – még akkor is, ha ma ez szinte lehetetlennek tűnik.
Jó reggelt, Magyarország! Viszlát, kétharmad!
(Fotó: Index - A propagandakormányzás erősödik)
Ha érdekel, hogy üzenhetsz hatékonyan a Fidesznek 2018-ban, kövess bennünket a Facebookon is!