Miért érdekük a pártoknak is a taktikai szavazás?

2018. február 02. - Viszlát!

Hogyan lehet áprilisban megállítani a Fideszt? Úgy, hogy az ellenzéki választók listán a kedvenc pártjukra szavaznak, egyéniben viszont a legesélyesebb ellenzéki jelöltre. A jelenlegi erőviszonyok mellett csak így veszíthet annyi parlamenti helyet a Fidesz, hogy ne legyen kétharmada, vagy jobb esetben a kormányalakításhoz szükséges 50 százaléka se.

jumping.jpg

A legesélyesebb jelöltekre való taktikai szavazás viszont látszólag nem áll érdekükben az ellenzéki pártoknak. De valóban így van ez? Vannak érvek, amelyek emellett szólnak: az ellenzéki pártok egymással is versenyeznek, ezért a rivális jelöltek győzelme nem jó hír számukra. Továbbá ha az átszavazás miatt egyes jelöltjeikre kevesebben voksolnak, akkor kevesebb töredékszavazatot kapnak, ami némileg rontja a listás eredményüket.

Miért lehet mégis érdekük az ellenzéki pártoknak a taktikai szavazás? Mert pontosan tudják, hogy ha nem visznek el több egyéni körzetet, mint 2014-ben, akkor a Fidesz ismét kétharmaddal fog győzni, és előbb vagy utóbb teljesen ellehetetleníti a működésüket. Egyéni győzelmeik viszont csak akkor lesznek, ha az esélyesebb jelöltjeikre más pártokat támogató választók is átszavaznak. Enélkül jelen tudásunk szerint nem nyerhet egyetlen egyéni körzetet sem az LMP, de a Jobbiknak és a koordinált baloldalnak is csak néhány választókerület elhódítására van esélye.

Ezt a problémát vagy a pártok tudnák megoldani, vagy a választók. A pártok erre számos okból nem képesek: részben saját érdekeik miatt, részben mert a híveik egy részét is elriasztaná a riválisokkal történő nyílt összefogás. Ebben az esetben viszont a megoldás a választók kezében van. Ha helyben a legesélyesebb ellenzéki jelöltre szavaznak, azzal a pártok problémáját is megoldják, mert azok továbbra is arcvesztés nélkül kampányolhatnak. Így viszont van esélyük egyéni körzetek elnyerésére, és ezzel a Fidesz túlhatalmának érdemi korlátozására.

A taktikai szavazás tehát az ellenzéki pártoknak is érdekükben áll. Ezt egyfelől a pártoknak kell felismerniük, másfelől viszont az elkötelezett szavazóiknak is. Te mit szeretnél jobban? Hogy a kedvenc pártod a kétharmados Fidesz árnyékában üldögéljen a parlamentben, vagy hogy érdemben hozzájárulhasson a változáshoz – jöjjön bár el az áprilisban vagy a következő választáson? Ha az utóbbira szavazol, akkor helyben a legerősebb, legesélyesebb ellenzéki jelöltre érdemes voksolnod.

Jó reggelt, Magyarország! Viszlát, kétharmad!

***

Némi szünet után újra aktív a Viszlát, kétharmad! blog, de elsődleges kommunikációs csatornánk ma már a Facebook-oldalunk. Ezért mindenkinek javasoljuk, hogy kedveljen/kövessen bennünket ott is (katt ide)! Akit pedig az esélyes jelöltek érdekelnek, azoknak ajánljuk a Magyar Nemzet Online-nal közösen készülő választási sorozatunkat, a Billegő körzetet (katt ide).

Ahhoz, hogy népszerűsíteni tudjuk a közösségi médiában a taktikai szavazást, a kedvelések és megosztások mellett a támogatásotokra is szükségünk van. Ahogy áprilisban minden szavazat számít, úgy az ügy sikere szempontjából minden forint számít! Támogatást az alábbi számlaszámon tudunk fogadni; a technikai részleteket és a beérkezett összeggel kapcsolatos havi beszámolónkat lásd a Facebook-oldalunkon.

rajtad_mulik2.png

 

A bejegyzés trackback címe:

https://viszlatketharmad.blog.hu/api/trackback/id/tr5513626580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dare 2018.02.03. 10:49:13

Az elmúlt 2 hétben már megint félrefele beszél sok szereplő, ami sajnos azt vettem észre rám hatott, mert érzelemből kezdtem szemlélni az eseményeket.
Kezdenek jó irányba tartani a dolgok, de még mindig napi téma a ki kinek a javára, miért, miért nem történések, ami teljesen elveszi a szavazóknak a kedvét a választástól, és egy legyintéssel egybekötve a franc ezt a sok hülyét mondattal nyugtázza azt, ami most éppen zajlik az ellenzéki térfélen.
Nem tudom megoldható lenne-e a pártok részéről ha nem egymással foglalkoznának, mert fontos lenne ha meghoznák és nem elvennék a kedvét a szavazóknak.
Az Lmp is az elmúlt napokban azt csinálja, mint aki elvesztette az önkontrolt.
Csak akiket láttam az pl Jakabfy a vitán (alamuszi nyuszi nagyot ugrik), Demeter a volt pártjáról, Tálos a reflektoron, szóval van indulat, ami annyira nem hiányzik most az ellenzéki térfélre, hogy szavakkal ki se lehet fejezni.
Most nem tudom, hogy ez Ron Werber, vagy annak a hatása, hogy kicsit laza ott a pártfegyelem, de jó lenne ha még időben befejeznék a többi ellenzéki párttal való foglalkozást.
Egy bizonyos szint felett, nem megyünk egy bizonyos szint alá.
Aki lemegy, az általában ott is szokott maradni.
Nem egymással kell foglalkozni, pontosabban lehet, csak nem így.
Gyurcsány a szokásos porhintést elvégezte, megint adott nyamnyognivalót a sajtónak, talán jó lenne ha ő is inkább a Fidesszel foglalkozna többet.
Talán a kampányra megnyugszanak végre, és végre azzal a párttal fognak majd foglalkozni, akivel már most is kellene.

Mellár és Kész jó jelöltek, de hogy az Lmp visszalépjen azokban a körzetekben a javukra, azt totális marhaságnak tartom.
Az Lmp-nek, ugyanúgy mint a Jobbiknak, minden választókerületben képviseltetnie kell magát.
Nem tehetik meg azt a luxust, amit az Mszp, nem mondhatnak le a töredékszavazatokról.
De persze március végére, amikor már kiderül ki a legerősebb egyéni jelölt a körzetekben (már ahol), akkor tehetnek olyan gesztust, ami arra ösztönzi majd a szavazóikat, hogy ne az ő jelöltjüket húzzák be.
Nem visszalépni kell, hanem egy egyszerű szavazzanak a legerősebb ellenzéki jelöltre mondattal, már sokat tehetnek a szavazók bizalmáért.
A jelöltek ki is mondhatják ki a legerősebb köztük, kit éreznek annak, kire érdemes szavazni a szavazóknak, de vannak akik azt mondják ez olyan, mintha nem akarna nyerni a jelölt, és feladásnak látszik.
Lehet, bár sokkal inkább tűnik értelmes döntésnek a jelen helyzetben attól, hogy vagy visszalép, vagy a szavazókra bízza a döntést.
Sok szavazót kell felrázni, és azokat csak úgy lehet, ha kirajzolódik valami megoldásféle, és nem csak úgy rájuk bízzák az egész döntést.
Nem a legjobb motiváció az, ha minden körzetben 5-6 ellenzéki jelölt van, és mind azt szajkózza: szavazzanak a legesélyesebb ellenzéki jelöltre.
Ehelyett jobb lenne az, hogy szavazzank arra a jelöltre, aki legnagyobb támogatottságot tudta elérni ebben a körzetben, mert itt már lesz aki megnézi ki az, és rá fog szavazni.
Csak ne azzal foglalkozzanak, hogy ki miért és hol indul, mert ez most teljesen lényegtelen.
Ezzel csak a szavazók kedvét veszik el az egésztől.

vajdasagi 2018.02.03. 10:50:46

@ulpius66: Te csak álmodozz arról, hogy ez álmodozás. Én és még 1-2 millió ember azonban így fogunk tenni, ahogy a poszt javasolja.
Úgyhogy ha elvtelen haszonélvezője vagy ennek a mostani nemzetrontó rendszernek, akkor ideje lesz elkezdened aggódni. Nem a 2/3-ot szándékozzuk csupán meggátolni, hanem az 50%-ot is. Jaj a nemzetrontóknak!

vajdasagi 2018.02.03. 10:56:26

@dare: Teljesen egyetértek. Egyébként érdekes volt a VIII.-IX. kerületi vita. Megnéztem a neten. Szerintem a Momentumos orvosasszony nyújtotta a legjobb teljesítményt, de nekem azzal se lesz bajom, ha a Jobbikos Dúró Dórára kell majd szavaznom.
Nagyon várom a február végére ígért közvélemény-kutatás eredményét. Bármilyen eredményt el kell fogadnunk és aszerint cselekednünk. Már persze azoknak, akik ott szavaznak majd.

dare 2018.02.03. 11:01:32

@vajdasagi: Nem igazán azzal foglalkoznak sajnos, hogy az 50% megakadályozása miképpen is lehetséges, mert egy dolog biztos csak: nem így.
Az Mszp-P (+Dk) és a Jobbik egy centit nem közeledett egymáshoz.
És szerintem még gesztus szintjén se fognak, az egészet a szavazókra hagyják.

dare 2018.02.03. 11:05:58

@vajdasagi: Ott szavazol?
Nekem is meggyőzőnek tűnt a Momentumos lány, de még aDk-s jelölt is, bár neki voltak pillanatai amikor nem tudta milyen rendezvényen van.

ulpius66 2018.02.03. 11:10:05

@vajdasagi: "Te csak álmodozz arról, hogy ez álmodozás."

Vajda Ági!

"Az ÉLET az álmodozás megrontója!"

Egyebekben engem egy cseppet sem zavar az álmodozásotok, amit tik persze "tudatos tervezésnek" neveztek.... csak nehogy arra ébredjetek április 9-én, hogy bilibe lóg a kezetek!

ulpius66 2018.02.03. 11:15:59

Kedves ballibsi elvtársak!

További jó kasztingolást kívánok!

Annyit azért segítek, hogy ez az egész nem arról szól, hogy nektek ki tetszik, hanem arról, hogy a többségnek ki tetszik. Van még 2 hónapotok.... jó szórakozást!!!!!

Nekem mindenesetre kibaszottul tetszik ez a kaszting! Ha lesz valamilyen szavazás szóljatok! Rám számíthattok! Én is a Momentumos csajra adom az "előszavazatom"!

ulpius66 2018.02.03. 11:17:58

Vajda Ági!

A porblémád simán megoldható!

Jelentkezz át a nyóckerbe, és máris szavazhatsz!

dare 2018.02.03. 11:20:10

@vajdasagi: Ezen a linken jól kivehető hol gyengébb a Jobbik és hol erősebb.
Persze tudom a jelöltre leadott szavazatok nem a pártszimpátiát kellene hogy tükrözzék, de sajnos pont a belvárosban szinte tuti nem nyerhet Jobbikos jelölt.
De meglátjuk mit hoz a felmérés, ha pl pont a Dóra végezne elől (bár kétlem), akkor még mindig ott van az a kérdés, vajon szavazna-e rá mindenki?

Pedig az lenne a fontos, hogy minél többen megértsék a listás és az egyéni szavazat közti különbséget.
A listás pártszimpátia, az egyéni pedig személy.
Tök mindegy ki jelöli, az számít abban a körzetben kit fogadnak el a legtöbben.
És aki változást szeretne, az támogassa azt a jelöltet, aki a legtöbbet teheti az adott körzetben a rezsim ellen. Itt a link: index.hu/belfold/2014/valasztas/eredmenyek/egyeni/

ulpius66 2018.02.03. 11:31:08

@dare:

Ez tényleg tök jól hangzik!

Azonban a magyar választásokat elemezve megállapíthatjuk, hogy RENDKÍVÜL ERŐS KAPCSOLAT VAN AZ EGYÉNI ÉS A LISTÁS SZAVAZAT KÖZÖTT!!!

Az eddigi adatok alapján 90-95 százalékos átfedés van a szavazatok között, azaz a szavazó polgár mindkét szavazatát ugyanarra a pártra adta egyéniben és listán is!

Szegény ballibsi választópolgár meg lesz zavarodva rendesen a szavazófülkében, ha a kedvenc pártja jelöltjét NEM TALÁLJA, aztán kapkodja majd a fejét, mint vasorrú bába a mágneses viharban!

dare 2018.02.03. 11:39:24

@ulpius66: "RENDKÍVÜL ERŐS KAPCSOLAT VAN AZ EGYÉNI ÉS A LISTÁS SZAVAZAT KÖZÖTT!!!"

Szerinted nem tudom, ezért kellene inkább arról győzködni a választókat, hogy egyéni jelölt esetében a személyt nézzék és ne a pártokat mögötte, ahelyett amivel most szórakoztatják a szavazókat.
Itt van pl az a kijelentés: nincs szükség a Jobbikra a "demokratikus" erőknek.
Ránézek arra linkre amit beraktam, összeadom a százalékokat, és valahogy sehogy se jön ki ez a matek.
14-ben 5 millióan szavaztak.
És a %-ok nem azt mutatják, hogy a Jobbik nélkül van esélyük bármire is.

dare 2018.02.03. 11:47:53

Megnéztem hány körzetben nyert a Fidesz 50% fölött.
Ez ugye azt jelenti, ha fejreállt volna az ellenzék, akkor se tudtak volna azokban a körzetekben nyerni.
Ez 21 körzet volt.
Ezen felül nagyon sok körzetben 45, 47, 49%- os eredménnyel nyert a Fidesz.
5 millióan szavaztak 2014-ben.
Esélye se volt az ellenzéknek.
Ha megint 5 millióan szavaznak csak, akkor még ettől is rosszabb eredményt hozhatnak össze az idén, mert a Jobbik és az Mszp közeledése nélkül kevés szavazatmennyiségnél ez még nagyobb bukta is lehet.

nick papagiorgo 2018.02.03. 12:12:38

Azt azért szögezzük le, hogy a "legdemokratikusabb", "legtisztább" stb. stb, az az, hogy mindenki arra szavaz, akire akar. Nem kell a szavazókat így meg úgy győzködni.

Azt én megértem, hogy ha így teszünk, akkor a Fidesz megint nyer.

Viszont az az érzésem, hogy (akinek nem inge ne vegye magára), a pártok ezzel akarják az elvesztegetett/el nem végzett négy éves munkájukat helyettesíteni. Tehát dolgozni kellett volna, pártot építeni, szavazókat keresni, stb, és akkor most nem kéne beszarni, hogy bejutunk-e vagy se. Meg nem kéne a szavazóbázist se arra biztatni, hogy "taktikailag" hova szavazzon.

A Fidesz igenis megverhető, ugyanúgy, ahogy 2002-ben és ahogy a szocik voltak 2010-ben. Azt kellene elemezgetni, hogy ennek mi volt az oka, mit kellene tenni stb. stb. Nem pedig a sakktáblán tologatni a bábukat, mint Hitler tette a Bukás c. filmben. Mert ennek is bukás lesz a vége. Csak szólok.

És még a Fideszre mondják egyesek, hogy "megvezeti a választókat", meg "taktikázik". Kérdem én, X párt felszólítása a szavazóinak, hogy más pártra szavazzanak - az micsoda? Demokratikus fegyver?

Arról meg nem is beszélek, hogy egy 5-10 pártból álló "szivárványszövetség" kb meddig lenne életképes, meddig tudná az országot irányítani és hogyan.

Fel kellene ismerni, (megint akinek nem inge ne vegye magára), hogy a házifeladatot nem vagy nem teljesen végeztük el, aki egyáltalán nem, az bukik, aki meg félig, az meg bejut, de ebből ellenzéki kormány nem lesz. Tessék elkezdeni dolgozni már most, és 2022-re építkezni, különben akkor is pont ugyanez lesz, mint most, meg ami 2014-ben is volt. Jóreggelt :)

dare 2018.02.03. 13:01:45

Na mindegy, már kiírom magamból, mert zavar ami most zajlik.

Merész tippek szerint a Fidesznek van legalább 3 millió szavazója.
A másik véglet a nincs azoknak 2 se.
Számoljunk egy köztes számmal, ami 2.5 millió fidesz szavazó.
A Jobbik 4 évvel ezelőtti eredményét látjuk, 1 millió pár ezer szavazó.
Van aki szerint ez már sokkal kevesebb, mivel a Fidesz elszipkázta a szavazóik zömét, van aki szerint ez több lesz, mert a reményvesztett fiatalok odacsapódnak majd, de legyen ez a köztes szám a mérvadó ami 4 éve is volt.
Tehát 1 millió Jobbik, 2.5 millió Fidesz szavazó.
Ez 3.5 millió szavazó.
A kvótanépszavazáson csak 3.3 volt, akkor hogy van ez?
Jó volt az ellenkampány, ami simán lemorzsolhatott annyi szavazót, amennyi ezt a számot eredményezte.
De számolhatunk akár ennyivel is.
Az Lmp a választóira bízta ezt a döntést, ami talán 100 vagy 150 ezer szavazót jelenthetett, fogalmam sincs, legyen 100 ezer.
Azt levonva marad 3.2 millió Jobbikos és Fideszes szavazó.
Nagyon lefele kerekítek, de legyen egy jó baloldali kampány, és ez a szám lemegy mondjuk 3 millióra a könnyebb számítás végett.
A baloldal 6, 6.5 millió szavazót szeretne a szavazóurnákhoz vinni.
Ha ez sikerül nekik, akkor le tudják nyomni mind a két pártot.
Valószínűleg ezért mondhatják, a Jobbik nélkül is van esély a Fidesz megállítani.
Csakhogy nagyon szét van töredezve ám az a térfél.
A nagyok (Mszp, Dk) nem foglalkoznak a kicsikkel, ilyenekkel mint az Együtt, a Momentum, a Moma, és az Lmp-vel is csak azért foglalkoznak, mert minél több körzetben szeretnék őket visszaléptetni.
El tudnak vinni a nagyok legalább 3 millió szavazót az urnákhoz?
Kizárt, még kettőt se.
Az Lmp bolond lenne visszalépni akár 1 körzetben is, mivel azzal bukják a töredékszavazatokat.
Most számoljunk 6,6 milliós részvétellel.
Elosztom 100-al, az 66ezer, ennyi lesz az 1%.
5% a bejutási küszöb, tehát az 330ezer szavazó.
Az Lmp szerintem meg fogja ugrani ezt, bár sokan mást mondanak, de én nem aggódok addig, amíg minden körzetben állítanak jelölteket.
Ha mondjuk 10 vagy 15 körzetben visszalépnének, akkor már lehet aggódnék, de így feleslegesen tenném.
A nagyobb pártoknak minden körzetben indulniuk kell, nagyon kellenek a listás szavazatok.
Akik miatt zavar van bennem, azok a kicsik.
Ha magas részvételért megy a küzdelem, akkor a 6.6 millió egy reális szám lehet a számításhoz, tehát 330 ezer szavazót kell begyűjtenie a bejutáshoz a Kétfarkúaknak, az Együttnek, a Momentumnak, meg persze a Momának.
Ők azok akik mérhetőek most.
Én lennék a legboldogabb ha mind a 4 bejutna, mert van elég bizonytalan választó akiket meg lehet még győzni.
De ha visszalépkednek, akkor egyáltalán nem vagyok ebben biztos.
Viszont ezen pártok szavazói + az Lmp szavazók lehetnek majd egyéni jelölt szavazásnál a mérleg nyelve az Mszp és a Jobbik között.
De még így is sok körzet lesz, ami magas részvételnél is Fidesz győzelmet fog hozni.
Ahogy korábban írtam 2014-ben 21 körzet volt 50% felett.
Na most számoljunk úgy, hogy a kicsik bejutnak (nem mind).
Legyen mondjuk 2 párt 11%-al összesen aki bejut.
kétfarkú, momentum, vagy együtt, mindegy.
Az Lmp merjek egy kicsit álmodni, talán elér 10%-ot.
Az Mszp-P és a Dk, mondjunk egy nagy számot 25%.
A Jobbik egy nagy hajrával 15-17%-ot.
Legyen durván 60% ami a listás mandátumoknak a fele környéke.
Ez nagyon optimista számolás.
Azért a fele, mert a kihullott szavazatok a fideszt erősítik a győzteskompenzáció miatt.
Lőjük be a Fideszt egy olyan 40-50 mandátum körülire.
Simán meglehet neki az 50-től több is, ha a kis pártok mind elvéreznek a szavazáson, és az Mszp se úgy teljesít, ahogy kell.
Legyen a 93 fele, ami 46 (ez nagyon optimista a jelenlegi helyzetre nézve az ellenzéknek).
54 kell neki a feles többséghez a parlamentben a 106 egyéni jelöltből, úgy a fele.
Nagyon sok körzet van, ahol a Jobbikos nem akar a Dk-s jelöltre, az Mszp-s nem akar a Jobbikosra, van amelyik senkire sem...stb.
Ezen áll vagy bukik az egész.
Lehet még a kicsik se lesznek elegen 54 körzetben eldönteni a Jobbik-baloldal jelöltversenyt.
Az lmp-sek miatt nem izgulok, le tudják győzni a érzelemet, és képesek bárhova tenni az x-et.
De vajon a Jobbikosok és a baloldali szavazók fel tudják fogni hány körzetben kellene nekik tudatosan választani?
Mert ha nem, akkor megette a fene az egészet.

vajdasagi 2018.02.03. 15:56:09

@dare: Szia. Én a VIII.-IX. kerületet nem nevezném belvárosnak. A linket köszönöm szépen. Megnéztem és érdekes volt. De ez a négy évvel ezelőtti helyzet. Azóta sok minden változott. Majd tényleg várjuk ki, hogy február végén mi lesz a mostani helyzet.

A másik dolog meg a Jobbik: nekem ők tényleg "nem szimpatikusak". Vagy csak kevéssé. De a mostani kártékony hatalom leváltása érdekében még az ördöggel is cimborálnék, ha ez kell. Ne matekozz ezért a Jobbik nélküli számokról. Akkora a tét, hogy ezt a kockázatot nem szabad bevállalni. A Vona is ugyanúgy kell a mostani kurzus leváltásához, ahogy a többiek. Nekem a gyurcsány semmivel sem tetszik jobban mint a Vona. De mindkettőre szükségem van. Kész.

Ulpius meg a hasonszőrűek egyéni érdekeik mentén feláldozzák a nemzetünk sorsát. El kell őket távolítani a húsosfazéktól. Nem arról van szó, hogy most éppen melyik lopjon, vagy ne lopjon. A fityisz lopásai égbekiáltóak (ugye ulpius?), de a fő bűn: a nemzet jobbágysorba kényszerítése, a tudás eltiprása és a vazallusi rendszer kialakítsa. A nyugat otthagyása valamiféle azeriek meg oroszok, meg kínaiak bevonásával. EZEK a fő bajok, a vezér strómanja (a gázszerelő) csak a mellékszál ebben.

dare 2018.02.03. 19:03:54

@vajdasagi: Bocs, eltűntem a gép elől.

Arra utaltam a "belváros" kifejezéssel, hogy itt a baloldal mindent el fog követni, hogy megnyerje ezeket a kerületeket.
Még ha valami egyeszségfélére hajlandóak is lennének a jobbikal, az nem a fővároson belül lenne.
Meglátjuk a felméréseknél mennyire erős a Jobbik, ha van esélye bármely jelöltjüknek, azt úgyis a szavazók döntik el.

Abszolút számolok a Jobbikkal, és természetesen Vonával, mert a mostani Vona nekem egyre nagyobb kedvenc.
Tudtam a Jobbikról egy-két dolgot, ami miatt teljes mértékben elhatárolódtam tőlük, de lehet akkorát fordult a pálya, hogy bizonyos embereket már nem az ő pártjuk környékén kell keresni.
Legalábbis remélem, de én azok között vagyok, aki megelőlegezi velük szemben ezt a bizalmat.
Pl jobbikos jelöltet fogok egyéniben beikszelni. :D
Gyurcsány nekem se a szívügyem, de van neki közel 400 ezer szavazója, ami talán még több is lehet.
Teljesen mindegy hány ember utálja őket, meg nem akar rájuk szavazni, meg a két legelutasítottabb politikus szöveg mindig előjön, de nekik közösen simán 1.5 milliós táboruk van.
Ez akkora szám, amit nem lehet senkinek figyelmen kivül hagyni a kormányváltásnál, a szavazóiknak meg pláne nem, mert ennyi szavazó simán eldöntheti az egészet.

A Fidesz szimpatizánsai (trolljai) nem zavarnak.
Kártékonyak ugyan, mert mérgezik a levegőt, de figyelmen kívül lehet őket hagyni.
Tudom nehéz, néha nekem se sikerül. :D

vajdasagi 2018.02.04. 10:24:16

@dare: Mindenben egyetértünk. Talán egy apró különbség, hogy szerintem Te többre tartod a PÁRTOKAT, és kevesebb bizalmat adsz a SZAVAZÓKNAK, mint én.

Számomra lényegtelen, hogy a "baloldali" pártok akarnak-e valamiféle egyezséget kötni a Jobbikkal a fővárosban, vagy nem. Ezt az egyezséget Én, meg még többszázezren fogjuk megkötni a szavazófülkében. Én is a Jobbikos egyéni jelöltre fogok ugyanis szavazni, ha ő lesz a legnépszerűbb. Nagyon sokan lesznek így ezzel, bármit is mond majd a Molnárt Gyula. Budapest lakosai nem engedelmes pártkatonák. A véleményüket hosszú idő alatt alakítják ki, és nem nagyon befolyásolhatóak balfasz politikusaink balfasz egyezségei által. Vagy legalábbis én ezt szeretném remélni. Másképpen mondva: Neked én a megnyilvánulásaid alapján több bizalmat szavazok, mint a Kunhalmi Ágnesnek, és most még egy aránylag elfogadható arcot mondtam közülük. Úgy kell a mostani nemzetrontókat eltakarítanunk, hogy a gonosztevőkkel szemben többnyire balfékek állnak. De mi mégis eltakarítjuk őket. És sajnos az idén kell, mert még négy évünk már nincs.

Badmin9 2018.02.06. 01:24:21

A Viszlát kétharmad meg tud maradni függetlennek? Nem lesz a Jobbik irányába elutasító? Előbb-utóbb meg fog látszani.