Ízlelgessük egy kicsit. El tudjuk képzelni? Mégis mennyire szeretnénk? A mai magyar politika egyik meghatározó érzelmi vonatkozása, hogy akiknek elegük van az Orbán-kormányból, egyáltalán nem biztos, hogy Botka-, illetve Vona-kormányt akarnak helyette. Egyfelől aki Botkát szeretne, az nem szeretne Vonát, és fordítva. Másfelől akik Szél-, Karácsony-, esetleg Fekete-Győr-kormányt látnának szívesen (még ha tudják is, hogy ennek egyelőre semmi esélye), azoknak egy része nem akar se Botkát, se Vonát. Aminek egyenes következménye, hogy a vezetéknevek kavalkádjából Orbáné kerül ki győztesen, s marad újabb négy évre az általa vezetett kormány.
És akkor azokról még nem is beszéltünk, akik 2010-ben, esetleg 2014-ben is Orbán-kormányt akartak, de aztán kénytelenek voltak szembesülni azzal, mit hozott felszínre addig támogatott pártjukból a példátlan felhatalmazás. Akik számára elfogadhatatlan, hogy a Fidesz 2010 után arra használta fel kétharmados többségét, hogy lebontsa erőpolitikájának maradék korlátait és hosszú távra bebetonozza hatalmát, 2014 után pedig – a kétharmad 2015 eleji elvesztéséig – egyfajta belső leszámolásba kezdett, amely azt volt hivatott eldönteni, kik tartozhatnak bele az általa épített új elitbe. Az említett választók azonban, ha már nem is szavaznának Orbán Viktorra, egyáltalán nem biztos, hogy Vona- vagy Botka-kormányt szeretnének. Inkább a passzivitást választják, elfordulnak a politikától, és nem mennek el szavazni 2018-ban. Ezzel pedig nagyban hozzájárulnak a Fidesz újabb kétharmadához.
Nekik különösen fontos tisztában lenniük azzal, mi is a következő választás valódi tétje. A politikai játéktér beszűkülése miatt az a helyzet állt elő, hogy 2018-ban tulajdonképpen nem arról mondunk ítéletet, ki vezesse a következő kormányt, hanem arról, mekkora többsége legyen Orbán Viktor következő kormányának. Vagyis aki az ellenzéki jelöltek valamelyikére voksol majd, az akarva-akaratlanul nem a Botka-, Vona- vagy egyéb kormány megalakulására szavaz, hanem a Fidesz kétharmada ellen. Akik viszont nem mennek el voksolni, azok – tekintettel arra, mennyit számít kétmillió biztos fideszes szavazó az új választási rendszerben – nemcsak az Orbán-kormányt, de egyúttal a kétharmadot is támogatják.
A fentieket persze elfedi a fideszes csatazaj: ha itthon nem találni olyan ellenfelet, aki Orbán Viktor újrázását fenyegetné, külföldről még mindig lehet importálni (ezért is fontos a Fidesz számára a "Brüsszellel", Sorossal vagy egyéb nemzetközi szereplőkkel folytatott, többnyire virtuális küzdelem). De óhatatlanul elfedi mindezt az ellenzéki pártok retorikája is, amelyek a politika logikájából következően nem mondhatnak mást, mint hogy kormányra készülnek. A valódi kérdés azonban, mint említettük, nem az, hogy ki vezesse a következő kormányt. Hanem az, hogy megérdemli-e a Fidesz az újabb kétharmadot. 2018-ban erre kell majd választ adniuk a bizonytalanoknak, a politikai árváknak, a pártokban csalódottaknak, a kiábrándult Fidesz-szavazóknak. Ahogy leginkább erre tudnak választ adni azok is, akik valójában Botka- vagy Vona-kormányt szeretnének.
Jó reggelt, Magyarország! Viszlát, kétharmad!
(Fotó: Index - a frissen miniszterelnök-jelöltté választott Botka László az MSZP kongresszusán)
